Amint arról az [origo] is beszámolt, a tél hírnökeként Észak-Afrika partjai mentén is leesett az első hó. A felhők elvonultával a műhold is látta a hómezőket.
Tovább a gyűjteményre
A hírek szerint a havazás a marokkói partoktól (a felvétel bal szélén túl) az Atlasz algériai vidékeiig terjedt ki. Marokkóban néhány órán át a tengerpartokat is hó fedte, erről azonban a felhőborítás miatt nem készült műholdkép. A mostani felvétel túlnyomó része Algériát ábázolja, északon a Földközi-tenger hullámaival, délen a Szahara sivatagával. A valós színes képen mind a felhőzet, mind pedig a hóréteg fehér színű.

A felvétel kiterjedése: 1000x1000 kilométer
Töltse le a felvételt feliratok nélkül, nagyobb méretben!
Hamis színezéssel, az infravörös sugárzásnak látható színekkel megjelenítésével elérhető, hogy a felhők fehér-halványnarancs színben, míg a hó vörös és narancssárga színezéssel jelenlék meg. Így azt is láthatjuk, hogy nemcsak az Atlasz 2000 méter fölötti csúcsain, így a 2300 méter fölé emelkedő Cheila-csúcs környékén maradt meg a hó, hanem a parti Till-Atlasz és a sivatag szélét jelző Szahara-Atlasz közti medencében, lényegesen alacsonyabb térszínen is.

Ez utóbbi helyszínt nagyítva is megtekinthetjük. A mintegy száz kilométer kiterjedésű hómezőt alig 50 kilométer választja el a Földközi-tengertől - itt azonban magas hegyek emelkednek, amelyek ideig-óráig visszatartják a melegebb tenger felől érkező enyhébb levegőt. A hómezőtől délnyugatra (jobbra le) egy sivatagi sóstó sötétebb foltját láthatjuk.

A felvétel kiterjedése: 250x250 kilométer
A fenti kivágatot az előbb megismert hamis színezéssel is megnézhetjük; így különösen szépen elkülönül a hó és a fölötte levő felhőzet rajzolata. Az előbb említett sóstó helyét sötét folt jelzi.

A Terra műhold MODIS-rendszerének felvételét december 3-án rögzítettük az ELTE műholdvevő állomásán.
[origo]
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
Gyenge lábakon áll a 2012-es világvége-jóslat
Évek óta terjed a jóslat: 2012. december 21-én eljön a világvége. Hirdetőinek legfőbb érve, hogy a maják naptára ekkor ér véget, mert ők előre látták, hogy eztán már ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.