Megvannak a rég keresett dínótollak

Kréta időszaki Beipiaosaurus példányokon találták meg először azoknak a primitív tollaknak a nyomát, melyeknek a létezését eddig csak feltételezték a kutatók.

A Beipiaosaurus tollai

A madarak eredetéről már nagyon régóta vitatkoznak a szakemberek. A manapság leginkább elfogadott elmélet szerint a húsevő Theropoda dinoszauruszokból fejlődtek ki. John Ostrom, a Yale Egyetem egykori kiváló professzora számos cikket publikált a repülés evolúciójával kapcsolatos vizsgálatairól. Felismerte, hogy az akkoriban elterjedt dinoszaurusz imázs (nagyra nőtt, lomha, buta őshüllők) nem mindig egyezik az ősmaradvány-anyagban megfigyelhető tulajdonságokkal. Neki köszönhető, hogy az 1970-es évektől kezdve a ragadozó dinoszauruszokat egyre inkább aktív, agilis és gyors mozgású állatoknak tekintették a kutatók és az illusztrációkat elkészítő művészek.

Az időközben eltelt évtizedek során - a kínai Liaoning tartományban felfedezett rendkívüli leleteknek köszönhetően - a paleontológusok számos tollas dinoszauruszmaradványt írtak le, amelyek igazolják a Theropodák és a madarak közötti evolúciós kapcsolatot.

Egy most megjelent új publikáció szerint az egyik kínai tollas dinoszaurusz vizsgálata arra utal, hogy néhány fajnak különböző típusú tollak borították a testét. A Beipiaosaurus egyes tollai, melyeket már korábban felfedeztek, a hőszigetelést segítették, és melegen tartották az állatot. A most felfedezett másik tolltípus - vagy inkább tollszerű képződmény - azonban csak a díszítésre szolgált, elősegítve a csapaton belüli kommunikációt és a figyelemfelkeltést párzás előtt. Ez utóbbiak széles, elágazás nélküli szálakból állnak, melyeknek a hossza eléri a 10-15 centimétert, míg a szélességük körülbelül 2 milliméter szinte a teljes hossz mentén.

Ehhez hasonló tollak létezését eddig csak feltételezték a kutatók, de ez az első konkrét bizonyíték az előfordulásukról. A mai madarak tollának a felépítése alapján a paleontológusok arra következtettek, hogy az valószínűleg csak egyszer fejlődött ki a földtörténet során. Különböző, egyszerűbb szerkezetek kialakulását azonban feltételezték a tollak megjelenése előtti földtörténeti korokban. Erre már korábban is találtak példát néhány dinoszaurusznál finom, elágazó szálakból álló kültakaró formájában ("dinofuzz"). A mostani lelet az ehhez vezető, eddig hiányzó láncszemet tárja elénk: az egyszerű, elágazás nélküli szálakat.

Ezek a tollszerű képződmények nyilvánvalóan sűrűn, szorosan egymás mellett helyezkedtek el, mivel a fosszilizálódott szálak mindegyike egyenesen, elhajlás nélkül fut. Azonban nem borították be az őshüllő teljes testfelületét, csak a fejen, a nyakon és a farokrészen fordultak elő. A vizsgált példányon a nyak hátsó részén és a farok végén helyezkedtek el a legsűrűbben. Ezek a szálak nyilvánvalóan alkalmatlanok voltak arra, hogy az állat a levegőbe emelkedjen a segítségükkel. A hőszigetelésben sem játszhattak komoly szerepet, hiszen ahhoz a testfelületnek túl kis felületét borították. A feltételezett merevségük ellenére sem lehetett olyan védekező funkciójuk, mint például a sünök tüskéinek. A legvalószínűbb tehát, hogy a mai madarak színes tollaihoz hasonlóan a díszítés és a figyelemfelkeltés volt a fő feladatuk.

A Beipiaosaurust a Liaoning tartományban található Beipiao város után nevezték el. Az első példányokat 1996-ban fedezték fel a területen. A különös állat szinte úgy néz ki, mintha különböző fajokból származó részekből rakták volna össze. A körülbelül 2-3 méter magas, erőteljes testfelépítésű növényevő a kréta időszak közepén élt, mintegy 120 millió évvel ezelőtt. Jellemző rá a viszonylag nagy fej, a hosszú nyak és a széles test. A lábszárcsontok hosszabbak, mint a combcsontok, lábai pedig három ujjban végződtek.