Hatalmasak és sörénytelenek voltak a jégkorszak oroszlánjai

A 13 ezer évvel ezelőtt Európában és Észak-Amerikában élt nagymacskák inkább az oroszlánokkal, mint a jaguárokkal vagy tigrisekkel voltak rokonságban. Termetük negyedével volt nagyobb a maiakénál, sörényük valószínűleg nem nőtt - derült ki nemrégiben az Oxfordi Egyetem laboratóriumában végzett DNS-vizsgálatokból.

Egy pleisztocén, egy szintén kihalt európai barlangi és egy ma élő oroszlán koponyája

Az egyetem kutatói a 1,8 millió évvel ezelőtt kezdődött és 10 ezer évvel ezelőttig tartó pleisztocén korban a mai Brit-szigetek területén élt nagymacskák családfájára voltak kíváncsiak. Ennek érdekében számos európai és észak-amerikai ősmaradványból vett DNS-mintát vizsgáltak meg. A genetikai vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy az ősi, kihalt állatok nagyon közeli rokonságban voltak a mai oroszlánokkal. Ezek az őslények úgy nézhettek ki, mint a mai oroszlánok szuperméretű változatai, hiszen legalább testük 25%-kal volt nagyobb a ma élő állatoknál. Az amerikai kontinensen élő példányoknak ráadásul hosszabb lábaik voltak, melyek a kitartó futáshoz alkalmazkodtak. A barlangrajzok alapján lenyűgöző ragadozók voltak, bár a hímeknek valószínűleg nem volt sörénye.

A DNS-vizsgálatok szerint a pleisztocén oroszlánok genetikai szempontból két alcsoporthoz tartoztak. Az egyiket az Eurázsia északi részét, valamint Alaszka és Yukon területét benépesítő oroszlánok alkották, míg a másik csoportba az Észak-Amerika déli részéről származó oroszlánok tartoznak. Ezt a mai szemmel nézve szokatlan elterjedést a jégkorszaki ősföldrajzot ismerve érthetjük meg: ekkor még szárazföldi híd kötötte össze Szibéria és Alaszka területét, ami lehetővé tette, hogy az oroszlánok könnyen eljussanak Európából Észak-Amerikába. Ott aztán néhány helyen az észak-amerikai jégtakaró megszakította a migrációs útvonalat, ami magyarázatul szolgálhat a két genetikailag elkülönülő csoport megjelenésére. (A pleisztocén során bekövetkezett tengerszintcsökkenés nemcsak Szibéria és Alaszka között tette lehetővé az átkelést, hanem a brit terület és az európai kontinens között is.)

A pleisztocén oroszlánok súlya meghaladhatta a 3 mázsát. A mai oroszlánok legnagyobb súlya 250 kilogramm

A brit és az európai pleisztocén oroszlánok, csak úgy, mint észak-amerikai kortársaik az afrikai szavannáktól nagyon eltérő világban éltek, pedig ezekhez a nagymacskákhoz ma leginkább ezt a környezetet társítjuk. A pleisztocén során a Brit-szigetek tájképe például inkább a mai orosz sztyeppe jeges tundrájához hasonlított. Ezeken a területeken hatalmas méretű állatok, például mamutok, gyapjas orrszarvúk és óriás szarvasok népes csordái vándoroltak, mígnem 13 ezer évvel ezelőtt az oroszlánok ezekkel a nagy növényevőkkel együtt eltűntek egy tömeges kihalási esemény következtében.

E kihalás kiváltó okai még mindig vitatottak, de valószínű, hogy valamilyen módon a korai emberek is hozzájárultak az eseményekhez. A most ismertetett kutatás is segíthet világosabb képet festeni arról, hogyan boldogultak ezek a nagy állatok, mielőtt a kihalás bekövetkezett. Az oroszlánok esetében például a mitokondriális DNS-vizsgálat alapján kiderült, hogy 30-40 ezer évvel a kihalásuk előtt genetikai változatosságuk egy jelentős részét elveszítették. Ez történhetett lokális kihalás és bizonyos területek újra birtokba vétele miatt, vagy pedig azért, mert néhány oroszláncsoport előnyre tett szert a többivel szemben, és így fokozatosan kiszorította, felváltotta őket.