Simonyi: Nem vakmerőség és nem is extrém sport az űrturizmus

2009.04.16. 14:15

Charles Simonyi magyar-amerikai űrturista a Vöröskereszt budapesti központjában tartotta első itthoni sajtótájékoztatóját csütörtökön, ahol beszámolt élményeiről.

 

Landolása után néhány nappal Charles Simonyi Magyarországra látogatott. Hasonló eseményre került sor első űrrepülését követően is. Csütörtökön délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Magyar Vöröskereszt rózsadombi központjában, amely számára  ismerős környék - az épülettől csak 3-4 háztömbre töltötte gyerekkorát, és az itt található Áldás Utcai Általános Iskolába járt. A Vöröskereszt részéről régi barátja Habsburg György, az ő segítségével született az együttműködés az űrturista és a karitatív szervezet között. A sajtótájékoztatón Charles Simonyi és Habsburg György mellett Simonyi felesége, Lisa Persdotter és az európai Vöröskereszt igazgatója, Anita Underlin vett részt.

Simonyi múlt heti landolása egybeesett a Vöröskereszt Mi Világunk, az Önök Cselekedetei (Our Word, Your Move) című új programjának és honlapjának indításával. Az űrturista önkéntes feladatvállalását példaértékűnek tekintik a vöröskereszt munkatársai.

Ez volt egyébként a második alkalom, amikor Simonyi a Vöröskereszttel együttműködik. Első utazása során magyar gyerekrajzokat vitt fel magával, most pedig többek között a Vöröskereszt zászlaját, amelyet a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén kézjegyével látott el. A zászló azonban egyelőre Oroszországban maradt, mivel a visszaérkezés után a többi világűrből hozott felszereléssel együtt a szabályoknak megfelelően karanténba zárták - ezért időbe telik, amíg visszajut Magyarországra.

Az utazással kapcsolatban Simonyi elmondta, hogy első repülését megelőzően "átlagos" turistaként járt Kazahsztánban, ahol látta egy űrhajó indítását. Ezt követően került kapcsolatba az űrturistautakat szervező Space Adventure nevű céggel. Először maga sem hitte, hogy ő is feljuthat az űrbe, de később sok apró lépés után eljutott az első startig.

Simonyi második űrutazása több szempontból is különbözött az elsőtől, elsősorban több munkát tudott elvégezni. Az űrállomás fedélzetére érkezve a műszerek megismerésével alig kellett időt töltenie, és a súlytalansághoz is gyorsabban alkalmazkodott a szervezete. Ennek eredményeként több és bonyolultabb kísérleteket végzett el a Pille sugárzásmérővel, több rádióbeszélgetést folytatott rádióamatőrökkel, és több fotót készített a Földről. Nem véletlen, hogy a hivatásos űrhajósokat is több alkalommal küldik fel az űrügynökségek.

 

 

Élet az űrállomáson (Charlesinspace.com)

A leszállás után most sokkal rövidebb a rehabilitációra fordítandó idő. Míg az első repülése után öt, most csak két napig tartott, hogy ismét hozzászokjon a földi viszonyokhoz - ezért a húsvéti ünnepeket már a szeretteivel tölthette. Felesége kérésére harmadszor már nem fog felmenni a Nemzetközi Űrállomásra. Ennek fő okaként a felkészüléssel járó hosszú időt jelölte meg, ami sok energiát vesz el családjától és az üzleti feladatoktól.

Charles Simonyi nem tekinti extrém sportnak az űrturizmust. Szerinte kifejezetten biztonságos tevékenység, minden eleme pontosan megtervezett és sokszor ellenőrzött lépésekből áll - de azért felesége a start és a leszállás alatt izgult. A kabinról egyébként az ernyő a leszállás pillanatában nem vált le azonnal, így azt a szél továbbvitte, és néhány méteren át a kabint is magával vonszolta.

Simonyi magyaroroszági programja sűrűnek bizonyult: 14.30-kor már a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban várták egy hivatalos ünnepség keretében. A magyar himnusz és a zászlófelvonás után hagyomány szerint friss sütésű kenyérrel köszöntötték az űrturistát. Mintegy kettőszáz érdeklődő, köztük sok diák hallgatta Charles Simonyi beszámolóját. 

Forrás: [origo]

Az érdeklődők tömege a Puskás Technikumban

A rendezvény során Apáthy István és kollégái egy Pille mérőegységgel ajándékozták meg az űrturistát, aki sok pontos mérést végzett nekik. Dudás Levente pedig a Masat-1 fejlesztőcsapata nevében köszönte meg, hogy az első magyar műhold két földi állomását segített tesztelni Simonyi egy rádiókapcsolattal - mint arról korábban beszámoltunk. Horvai Ferenc a Magyar Űrkutatási Iroda nevében hangsúlyozta, hogy a sikeres kísérletek mellett az űrtevékenység népszerűsítése terén is komoly eredményeket ért el Charles Simonyi.

Forrás: [origo]

Zászlófelvonás és köszöntő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK