Hosszan tartó betegség után 2009. április 22-én elhunyt Jéki László fizikus, az [origo] állandó szerzője. 67 éves volt.
Laci szinte az újság indulásától együtt dolgozott velünk, írásait az elmúlt közel tíz évben százezrek olvasták a Tudomány rovatban. "Na az origóról azt nem lehet elmondani, hogy szószátyár lenne" - kommentálta olvasónk az egyik "klasszikus Jéki-gyorshírt", amelyben egy új részecske felfedezéséről számolt be a rá jellemző feszes, lényegretörő stílusban. Mert így írt: világosan, röviden, sok mozgásteret adva a szerkesztőnek, aki abban biztos lehetett, hogy az információk mindig pontosak és megbízhatók. Jó volt szerkeszteni, és soha nem mulasztotta el, hogy megköszönje, amiért "ilyen szép lett a cikk". A felesége szokta mondani, hogy jó páros vagyunk.
Tényleg nagyon jó volt vele együtt dolgozni. Nem emlékszem kapkodásra, pedig rajtunk kívül még számos helyen szerepelt a médiában, hiszen Magyarország egyik legaktívabb és legjobb tudományos-ismeretterjesztője volt. Legutóbbi nagy munkája a nagy hadronütköztetővel kapcsolatos cikksorozat, amely az olvasók és a szakemberek körében is ritkán tapasztalható pozitív fogadtatást kapott. A kísérleti eredményeket sajnos már nem érhette meg.
Laci ritka kedves és türelmes ember volt. Nem emlékszem arra, hogy egyszer is ingerült vagy fásult lett volna, ami azért is nagy dolog, mert már hosszú évek óta küzdött azzal az alattomos betegséggel, ami végül pár hónap alatt legyőzte.
Hiányozni fog, és nem elsősorban a cikkei.
|
Jéki László (1942-2009) Jéki László előadása a Mindentudás Egyetemén |
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.