Megszorítások az új amerikai űrhajónál is: hat helyett csak négyszemélyes lesz az Orion

Vágólapra másolva!
Az űrrepülőgépek nyugdíjazása után a NASA minél előbb üzembe akarja állítani az Orion űrhajókat. Ennek megfelelően az új amerikai űreszköz először csak négyfős változatban készül el, ezért az űrállomásnál továbbra is szükség lesz a Szojuz űrhajókra.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, az Orion űrhajó személyzetét eredetileg négy- és hatfős változatra is tervezték. A hat asztronautát szállító rendszer a Nemzetközi Űrállomást (ISS) szolgálta volna ki, míg a négy űrhajóst befogadásó változatot a Hold meglátogatására használták volna.

A NASA azonban úgy döntött, hogy egyelőre csak a négyszemélyes változatot valósítja meg. Így képesek tartani a határidőket és költségeket, és 2015-ig rendszerbe állítani az új űrhajót. Ugyanakkor a nagyobb, hatfős változatot sem vetik el, de azt csak később valósítják meg.

A négyszemélyes Orion űrhajó mellett azonban még egy űreszköz kell űrállomás tartós üzemeltetéséhez - amelynek legénysége hat főt számlál a jövőben. Jelenleg úgy tervezik, hogy az eddigi rendszert tovább használják az Orion üzembeállását követően is: egy Szojuz űrhajó a jövőben is mindig az ISS-hez csatlakozva vár, hogy vészhelyzet esetén az egész legénység menekülni tudjon.

A jelenlegi tervek alapján a három űrrepülőgépből álló flottát 2010-ig üzemeltetik. Felmerült, hogy egy év hosszabbítást még kaphatnak, de legkésőbb 2011-ben végleg befejezik működésüket. Ennek megfelelően 4 vagy 5 éves szünet lesz az űrrepülőgépek nyugdíjazása és az új Orion-rendszer üzembeállása között, amikor a Nemzetközi Űrállomás kiszolgálását más államok űreszközeivel kell megoldani. Itt a NASA elsősorban az orosz Szojuz űrhajókra számít, de felmerült, hogy ember nélküli teher szállítására európai vagy japán űreszközöket is felhasználnak - sőt egy amerikai, Dragon névre keresztelt, nem állami fejlesztésű rendszer lehetősége is szóba került.

Animáció a NASA újabb emberes holdutazásának tervéről (NASA)