Nem győzi a növényzet az olvadó örökfagy nyomán felszabaduló szén-dioxidot

A globális felmelegedés egyik kevéssé ismert következménye a sarkvidéki térségben lévő fagyott, de a fokozatosan felolvadó talaj viselkedése. Az olvadás nyomán hatalmas mennyiségű szén-dioxid kerül a levegőbe, ám eközben a melegedés hatására dúsuló növényzet szén-dioxidot von el a légkörből. Nagy kérdés, hogy e két folyamat milyen arányban áll egymással.

Főleg az északi féltekén fordul elő nagy területen úgynevezett permafroszt, azaz a felszín alatt több méteres mélységig fagyott talaj (örökfagy). A globális felmelegedés miatt azonban a permafroszt is fokozatosan olvad, és a talajban lévő baktériumok egyre aktívabb élettevékenységet folytatnak. Az élőlények korábban eltemetett szerves anyagot bontanak le, ami szén-dioxid-kibocsátással jár - tehát növeli az üvegházhatású gáz koncentrációját a légkörben.

Ugyanakkor a melegedő sarkvidéki térségben egyre több növény telepszik meg, amelyek élettevékenységükkel megkötik a felszín alól kibocsátott szén-dioxid jelentős részét. Ez a hatás tehát a fentivel ellentétes irányba mozdítja el a mérleget: csökkenti a légkörbe jutott gáz mennyiségét. Nagy kérdés, hogy a két folyamat közül melyik kerül túlsúlyba, illetve lépést tudnak-e tartani egymással. Ettől függ ugyanis, hogy a fagyott talaj olvadása összességében növeli vagy csökkenti-e a légköri szén-dioxid koncentrációját.

A Florida Egyetem kutatói a Nature 2009. május 28-i számában adtak egy lehetséges választ a kérdésre. A kutatók 2004 és 2006 között automata mérőkamrákat üzemeltettek az alaszkai permafroszt-területeken, hogy a helyszínen határozzák meg a szén-dioxid-kibocsátás nagyságát. Ezt korábbi légifelvételekkel és mai helyszíni mérésekkel összevetve a növényborítottság változására következtettek. Mindezek alapján sikerült megbecsülniük a szén-dioxid-kibocsátás és megkötés arányát a zónában olvadásnak indult foltokban.

Mérési eredményeik szerint a permafroszt olvadása és a benne lévő mikroorganizmusok aktivitása miatt kiszabaduló szén-dioxidot kezdetben nagyjából meg tudja kötni a térségben ezzel párhuzamosan terjedő növényzet - ebben a fázisban tehát a folyamat jelentősen nem befolyásolja az üvegházgáz légköri koncentrációját. Az olvadás későbbi szakaszában azonban változik a helyzet, a fent leírt állapot tehát csak átmenetinek tekinthető. A permafroszt olvadása ugyanis folytatódik, és ezzel párhuzamosan egyre nagyobb felszín alatti térfogatból szabadul fel szén-dioxid. Ellenben a növényzet lényegesen több gázt már nem képes megkötni. Megkötési képessége a megtelepedés elején gyors ütemben nő, majd amint a növénytakaró eléri az adott éghajlatra jellemző sűrűségét, nem képes még több szén-dioxidot megkötni. Eközben azonban a permafrosztból folyamatosan jön a gáz - a felszabadulás és a megkötés aránya tehát előbbi túlsúlya felé billen.

Ted Shuur és kollégái mérésekkel és számításokkal arra jutottak, hogy a következő évtizedekben a permafroszt-területekből évente összességében egymilliárd tonnányi szén-dioxid jut majd a légkörbe - ez nagyjából megegyezik a trópusi erdőirtások során felszabaduló mennyiséggel.

További probléma a permafrosztból származó szén-dioxiddal, hogy kiszabadulása és a permafroszt "kizöldülése" önerősítő folyamat. Míg az erdőirtásokból vagy a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó, ennél közel 8-szor nagyobb gázkibocsátást megfelelő szabályok betartásával korlátozni lehetne, a permafrosztnál más a helyzet: ez a most induló folyamat nem lassítható emberi eszközökkel.

Nagy változás az orosz klímapolitikában

Elemzők szerint komoly változás állhat be az orosz klímapolitikában, miután Vlagyimir Putyin miniszterelnök áprilisban új irányt szabott meg mondván, Oroszországban hatékony akciótervre és azonnali lépések sorára van szükség, hogy a globális felmelegedés lassítására csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást és elkerüljék a károkat.

Oroszország 2004-ben ratifikálta a Kiotói Jegyzőkönyvet, s mint a többi rendszerváltó kelet-európai országnak, neki sem volt nehéz betartania kibocsátáscsökkentő vállalását, miután az ország iparának nagy része az 1990-es években összeomlott. Ezen felül azonban leginkább passzivitás és szkepticizmus jellemezte az orosz fél hozzáállását mind az ember klímaváltozásban betöltött szerepét, mind a kutatók által előrevetített várható következményeket tekintve.

A váratlan áttörést Jurij Trutnyev természetes erőforrásokért felelős miniszter április 23-ai beszámolója hozta meg. Ebben ugyan szerepelnek lehetséges kedvező klímaváltozási hatások is, úgymint a növénytermesztésre alkalmas időszak megnyúlása, mindenekelőtt azonban arra figyelmeztet, hogy a klímaváltozás jelentős negatív hatással lesz az orosz népességre, gazdaságra és természeti környezetre egyaránt. "Szinte minden veszélyes hidrometeorológiai esemény" gyakoribbá fog válni Oroszországban, ideértve az árvizeket, a szárazságokat és viharokat, amelyek Oroszországban már most évi 60 milliárd rubeles kárt okoznak. Ha nem születik hatékony klímastratégia és a gazdaság nem reagál megfelelően ezekre a kihívásokra, akkor az orosz GDP 2-5 százalékos csökkenése várható - figyelmeztetett Trutnyev. A jelentés elkészítésében részt vevő orosz klimatológusok és meteorológusok rámutattak, hogy 1907 óta Oroszországban közel 1,3 Celsius-fokkal lett magasabb az átlaghőmérséklet.

A csendes, ám annál nagyobb jelentőségű állásfoglalás jó alapja lehet az idén decemberben Koppenhágában megrendezendő nemzetközi klímatárgyalásoknak, amelyektől minden korábbinál szigorúbb elhatározásokat remélnek a klímakutatók. Az orosz klímaálláspont megváltozása egész idáig tökéletesen ismeretlen volt, az áprilisi bejelentést nem előzték meg sem egyeztetésekről, sem tudományos állásfoglalásokról szóló hírek - mutatnak rá a szakemberek. Már az is szinte forradalmi eredmény, hogy az orosz miniszterelnök elismerte, a klímaváltozás nagyrészt az emberi tevékenység hatására zajlik - mutatott rá Anna Korppoo, az orosz klímapolitika finn szakértője. Mindez ugyan Koppenhágában segíthet emlékeztetni Oroszországot környezetvédelmi kötelességeire, Korppoo emlékeztet arra, hogy már számos hasonló fogadalmat őrölt fel az orosz államigazgatás. A legfelső szintű nemzetközi politikai figyelem talán megakadályozhatja, hogy a mostani kinyilatkozás is feledésbe merüljön - véli a szakértő.