Hamarosan nem lehet majd átjutni a legendás Selyemút bejáratán. Chi-Yuen Wang, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) geológusának vizsgálatai szerint olvadó gleccserek fogják elárasztani az északi Selyemút egyik szakaszát, a Csilien-hegység és a Góbi-sivatag alacsony dombjai közt húzódó úgynevezett Hohszi-folyosót.
Ez a sors más, gleccserekhez közel eső száraz területeket is fenyeget. Az olvadó gleccserek nagy kiterjedésű áradásokhoz, majd azt követően még nagyobb szárazsághoz vezetnek majd - tudósít a New Scientist online kiadása.
A kínai Gansu tartományban található régió szélsőségesen száraz, az átlagos évi csapadékmennyiség mintegy 125 milliméter - mondja Wang, aki hidrológus is. A vízhiány azonban az utóbbi években kisebb probléma volt, mint azelőtt. Annak ellenére ugyanis, hogy az öntözés következtében jócskán csökkent a talajvíz szintje, 2003-ban újra emelkedni kezdett, 2005 óta pedig rendszeresen fordulnak elő áradások.
A kútvíz izotópos vizsgálata során a kutató megállapította, hogy az odajutott víz nagy része a környék olvadó gleccsereiből származik. Ez keveredett az esővel, amely az öntözőrendszerek párolgásából keletkezett.
Az a tény, hogy a magasabban fekvő területek csapadékmennyisége alig nőtt, arra enged következtetni, hogy a víz szinte kizárólag a gleccserolvadásnak köszönhető. A Csilien-hegységben a hőmérséklet az 1980-as évek óta évente 0,04 Celsius-fokkal emelkedik, a gleccserek helyenként akár hét méterrel is rövidebbek lettek egy év alatt. Az olvadó talaj lehetővé teszi, hogy az olvadéklé bejusson a talajvízbe, és keveredjen a források vizével.
Ezek a források tették lehetővé, hogy a Hohszi-folyósó öntözőrendszerek segítségével a régió éléskamrájává nője ki magát, és mintegy huszonhat millió embert lásson el ivóvízzel. A túláradó források komoly károkat okoznak: Csangje és Csiucsüan városokat az utóbbi években többször is elöntötte az ár.
A Hohszi-folyósó gleccsereinek nagyrésze - a szakértő számításai szerint - 2050-re eltűnik a folyosó környékéről, és addigra a régiónak át kell gondolnia, hogyan kezeli majd vízkészleteit.
|
A Selyemút A Selyemút volt a világkereskedelem első nagy útvonala, amelyen a Kr. e. második évszázadtól több mint egy évezreden át szállították a karavánok Távol-Kelet legendás kincseit - selymet, porcelánt, nélkülözhetetlen fűszereket, drágaköveket, aranyat, különleges szövésű szőnyegeket - Európába. A kereskedelmi útvonal tárgyi emlékeit évszázadokkal később, 1906-ban a magyar kutató, Stein Aurél tárta föl. |
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.