A majmok tanulnak a tévéből

Vágólapra másolva!
Egy brit tanulmány szerint a csimpánzok is tanulnak a televízióban látott viselkedésmintákból, de az ott tanultakat mereven, rutinszerűen alkalmazzák.
Vágólapra másolva!

A televíziózás okít, de rugalmassá nem tesz - foglalták össze kutatási eredményeiket a Proceedings of the Royal Society B című szaklapban brit viselkedéskutatók. A nagy-britanniai St. Andrews Egyetem munkatársai egy csimpánzcsoportnak olyan videofelvételt játszottak le, amelyben egy majom két műanyag csövet dug össze, majd ezzel a meghosszabbított szerszámmal távoli szőlőfürtöket kaparint meg. Néhány próbálkozás után számos állat átvette a módszert, és jutott így az áhított gyümölcshöz. A televízióban látottakat azonban ezek az állatok kritika nélkül alkalmazták: ha a ketrecükhöz közelebb találtak élelmet, akkor is hajlamosak voltak összedugni a csöveket, pedig ebben az esetben az egyes részek egyedül is elegendőek lettek volna a zsákmány eléréséhez.

Egy másik csimpánzcsoport ugyanakkor, amelynek az eszközkészítés és -használat folyamatát csupán töredékesen mutatták meg filmen, teljesen másképp viselkedett: az állatok kreatívan használták a csöveket, azaz csak akkor illesztették össze, ha a jutalomhoz a távolság miatt az egyes elemekkel külön-külön nem fértek volna hozzá.

A csimpánzoknál - úgy tűnik - az utánzás útján történő szociális tanulás fontosabb, nagyobb erővel hat, mint a dolgok megtapasztalása - foglalják össze eredményeiket a kutatók, akik következő lépésként azt tervezik, ugyanezt a megfigyelést elvégzik kisgyermekeken is, hogy kiderüljön, mekkora a szerepe a szociális tanulásnak az ember esetében.

A megfigyelésről készült felvételek a BBC videóján.