A szombati tomboló vihar az űrből

Vágólapra másolva!
A múlt heti hőségnek szombaton egy erős hidegfront vetett véget. A front mozgását és térségünk felhőzeti képét műholdképeken is megtekinthetjük.
Vágólapra másolva!

A múlt hét közepén a Kárpát-medencében igen meleg, nyári időjárás, igazi hőség alakult ki, sok helyütt 35 fok feletti csúcshőmérsékletekkel. A nyugatról érkező hideg levegő érkezése markáns hidegfrontot alakított ki szombaton, amely térségünk minden területét érintette.

Forrás: University of Bern

Első felvételünkön a front teljes hosszában látható, ahogy felhőzete az Adriától Skandináviáig nyúlik. A kép szombaton valamivel 11 óra előtt készült, a front felhőzete itt épp átlépi hazánk nyugati határát. A front előtt erős déli légáramlás alakult ki, ez adott is feladatokat a vízimentőknek a Balatonnál - sokkal látványosabb azonban a felvételen a Földközi-tenger felett fújó déli szél, amely a Szahara porát felkapja és Görögország felé szállítja.

Forrás: University of Bern

Következő, fenti képünk valamivel délután három óra előtt készült. A felhőzet már elérte a Duna vonalát, a felhők azonban kissé megelőzik magát a frontot: a zivatarfelhők hatalmas üllői messze túlnyúlnak a tényleges csapadékzónán. A felhők még ekkor is délről sodródtak északra, miközben a talaj közelében a front megérkeztekor a szél gyorsan déliről északnyugatira fordult.

Forrás: University of Bern

Este hat órára a Dunántúlon már kiderült az ég, a vihar áthaladt a főváros térségén is, a front épp átlépte a Tisza vonalát.

Forrás: University of Bern

Ahogy beköszönt az éjszaka, már csak a műhold infravörös érzékelői tudják követni a front mozgását. Vasárnap hajnali három órára hazánkban már csak a Szatmári-sík felett voltak viharfelhők, a front elérte Erdélyt és délebbre a Román-alföldet is. A front okozta viharok hazánkban, bár erősnek számítanak, és sok helyütt károkat is okoztak, nem hoztak időjárási rekordokat. A front érdekességét az adta, hogy a front előtti és amögötti területek közt kialakult, 20 fokot is megközelítő hőmérséklet-különbség igen kis távolságon alakult ki, a front vonala, így a zivatartevékenység is, valójában igen keskeny volt.

A NOAA 15, 17 és 18 műholdak AVHRR-rendszereinek felvételei június 18-án és 19-én hajnalban készültek.