Új tanulmány a kivégzések fejlődéséről

2009.08.12. 8:40

Egy amerikai szociológus azt választotta kutatási témájául, miként vált a kivégzések végrehajtása egyre "professzionálisabbá és tudományosabbá" az elmúlt két évszázadban. Ennek kiderítéséhez átfésülte az Ohio államban végrehajtott kivégzésekről szóló 19. és 20. századi újságcikkeket. Tanulmányát az Amerikai Szociológiai Társaság éves közgyűlésén ismertette San Franciscóban.

Annulla Linders, a Cincinnati Egyetem szociológusa két, a 19. század végén végrehajtott kivégzést használt az akasztástól az elektromos árammal (villamosszék) való kivégzési módszer irányába történt átmenet szemléltetésére.

A korabeli újságok és más helyszíni tudósítások elismeréssel nyilatkoztak Valentine Wagner gyors kötél általi haláláról. Ezt a kivégzést 1885. július 31-én hajtották végre a colombusi Ohio Állami Fegyintézetben. Ez volt az első kivégzés, amelyet az új ohiói törvény alapján zajlott: ez előírta, hogy az összes kivégzés helyszíne a fegyintézet legyen, és a kivégzéseken lévő szemtanúk szinte kivétel nélkül szakemberek legyenek. (Korábban a nyilvános kivégzések voltak divatban.)

Az új kivégzőhelyiséget - amely minden szempontból megfelelt a törvény előírásainak - a legkorszerűbb, zajcsillapító párnázással ellátott akasztófával szerelték föl. Wagner kivégzését gyorsnak és hatékonynak kiáltották ki, Wagner haláláról azt írták, hogy szinte azonnali és fájdalommentes volt.

Ennek ellenére 12 évvel később, 1897. április 21-én a Cincinnati Enquirer című lap az akasztást "a barbarizmus maradványának" titulálta Ohióban. Az újság ugyanis ekkor számolt be az állam első elektromos árammal végrehajtott kivégzéséről: két gyilkosságért elítélt bűnözőt ültettek villamosszékbe.

"A szakemberek két eltérő - noha végső soron elválaszthatatlan - módon gyakoroltak hatást a kivégzésre" - állítja Linders a tanulmányában. "Először, mivel a középosztályba tartoztak, azon a véleményen voltak, hogy a kivégzés legyen korrekt, méltóságteljes és illendő. Másodszor pedig, mivel szakemberek voltak, elvárták, hogy a kivégzést végrehajtók hozzáértők legyenek, a berendezések működjenek, a folyamat pedig hatékony legyen."

Összességében ez a két elem - amit ízlésnek és hatékonyságnak nevezhetünk - volt a fő hajtóereje a modern, ésszerű kivégzési eljárások kifejlesztésének, ahol a gyorsaság és a hatékonyság a lényeg, és a műhibák, a látható fájdalom, valamint a közönség érzelmi kitörései a kudarc jelei, írja Linders.

A kivégzések lebonyolítása továbbra is vizsgálatok tárgya maradt, és az állam arra kényszerült, hogy folyamatos eljárásbeli és technikai újításokkal csökkentse a fájdalmat és szenvedést - különös tekintettel azok feltűnő megnyilvánulásaira -, és így tegye a kivégzéseket elfogadhatóbbá azok számára, akik nézni kénytelenek azokat, vonja le a következtetést Linders.

A guillotine vagy nyaktiló

A kivégzések "emberségessé" tételén Európában is sokat fáradoztak. Egyik leghíresebb kivégzőeszköz a guillotine volt, amely a francia forradalom idején szerzett kétes hírnevet. A kivégzőeszköz névadója Joseph Ignace Guillotin francia doktor, ő azonban a közhiedelemmel ellentétben csak keresztapa, a feltalálás "dicsősége" jóval korábban élt elődeit illeti. Hasonló elven működő szerkezetet állítólag már az ókorban is használtak, a középkori Skóciában és Angliában pedig a nemesi születésű bűnösöket végezték ki vele. A skótok például büszkén hirdetik, hogy az ő "Maiden" (Szűz) néven ismert nyaktilójukkal végezték ki 1581-ben James Douglas Morton skót régenst. (Részletesebben: 210 éves a guillotine)



KAPCSOLÓDÓ CIKKEK