Gyökeresen átalakul az Északi-sarkvidék

Egy nemzetközi kutatócsoport most közzétett tanulmánya szerint az Északi-sarkvidék - legalábbis jelen formájában - hamarosan a múlté lesz. A globális felmelegedés hatására elolvadnak a jégtakarók, és eltűnnek az olyan emblematikus fajok, amilyen a narvál vagy a jegesmedve.

A 2008-ban véget ért negyedik Nemzetközi Sarki Év alkalmából több nagyszabású kutatást folytattak a két sarkvidéken. Az Északi-sarkvidék fölmelegedésére adott biológiai választ tanulmányozó nagy létszámú, nemzetközi kutatócsoportot Eric Post, a Pennsylvania Állami Egyetem (Penn State) biológusa vezette. A csoport - cseppet sem szívderítő - eredményei a Science legújabb számában olvashatók.

A sarkvidék felszíni átlaghőmérséklete az utóbbi 150 év alatt folyamatosan emelkedett - összesen nagyjából 1 Celsius-fokkal -, és ennek drámai hatásaival szembesültek a kutatók. A legutóbbi 20-30 évben például a sarkvidéket borító jégtakaró szezonális minimális kiterjedése évi 45 000 négyzetkilométerrel csökkent. Ehhez hasonlóan a szárazföldi hótakaró is folyamatosan csökken a korábbi olvadás és feltöredezés, valamint a tenyészidőszak korábbi kezdete miatt.

Eric Post, Penn State

Grönlandi tájkép a zsugorodó jégtakaróval (Eric Post, Penn State)

Ami az élővilágot illeti, mindenütt gyors változások figyelhetők meg. Különösen rosszul járnak azok az emblematikus sarkvidéki fajok, amelyeknek a fennmaradása a tenger jégtakarójának stabilitásától és állandóságától függ. A sarkvidéki jeges élőhely elvesztése miatt gyorsan hanyatlik a hósirály, a rozmár, a gyűrűs fóka, a hólyagos fóka, a narvál és a jegesmedve állománya. A jegesmedvék és a hólyagos fókák nőstényei a hó alatti üregekben illetve barlangokban adnak életet utódaiknak. A kutatók azt tapasztalták, hogy mindkét faj rengeteg kölyke elpusztul azért, mert a búvóhelyük beomlik a szokatlanul korai tavaszi esőzések miatt. E fajok valószínűleg a kihalás felé sodródnak.

A kutatók azt is földerítették, hogy a valaha délebbi elterjedésű fajok egyre inkább észak felé nyomulnak. A legfeltűnőbb behatolók közé tartozik a vörös róka, amely kiszorítja a sarki rókát olyan területekről, amelyek régebben túl hidegek voltak a számára. Talán kevésbé látványos, de sokkal mélyebb hatást gyakorol a délebbi cserjék és fák észak felé terjeszkedése. A cserjeborítás megnövekedése meghosszabbíthatja azt az időszakot a növények tenyészideje alatt, amikor a tundra szén-dioxid-elnyelőként működik. A növénytakarónak ezt a változását némiképp ellensúlyozzák a pézsmatulkok és a rénszarvasok, amelyek a cserjékkel táplálkoznak, és így korlátozzák ezek szén-dioxid-felvevő kapacitását és északi irányú terjeszkedését.

Eric Post, Penn State

Pézsmatuloknőstény két borjúval (Eric Post, Penn State)

A legelés, a letaposás és a növényevők ürüléke elősegíti a fűfélék növekedését és terjeszkedését. Ez távolabb vonzza a ludakat. A ludak viszont befolyásolják a tavak produktivitását, ahol megpihennek és legelnek. A kutatás azt mutatja, hogy az ezekhez hasonló összetett édesvízi és tengeri táplálékhálózatok rendkívül érzékenyek a hőmérséklet, a csapadék és a szárazföldről származó tápanyagterhelés változása miatt bekövetkező átalakulásokra.

"Tanulmányaink eddig széleskörű változásokat tártak fel, de egyúttal a fölmelegedésre adott biológiai válaszok meglepő heterogenitását is kimutatták" - mondja Post. Az eredményekből például arra következtetnek, hogy a Spitzbergák norvég szigetcsoporton vadon élő rénszarvasok valójában hasznot húztak a téli hóolvadásból, és valószínűleg a hótakaró korábbi szezonális eltűnéséből is. A kevesebb hótakaró és a hosszabb tenyészidő miatti nagyobb növénybőség előnyös ezeknek a nem vándorló rénszarvasoknak. Ennek eredményeként populációjuk és reprodukciós képességük megnövekedett, mortalitásuk pedig csökkent.

Eric Post, Penn State

Legelésző rénszarvas a Spitzbergákon (Eric Post, Penn State)

Ezzel szemben a délebbre, Grönlandoné s máshol élő vándorló karibuk (a rénszarvas alfaja) egyedszáma csökkent a tanulmány szerint. A karibu nem képes borjadzási időszakát úgy igazítani, hogy szinkronba hozza a növények növekedésének megváltozásával. Így az az időszak, amikor a teheneknek a legtöbb táplálékra lenne szükségük, többé már nem esik egybe a maximális táplálékelérhetőséggel, ezért kevesebb borjú marad életben.

Sok kérdés megválaszolatlan marad, miközben a kutatók a jövőbeli események előrejelzésével próbálkoznak, és terveket dolgoznak ki a törékeny északi-sarkvidéki ökoszisztémák megóvására. Mivel az Északi-sarkvidéken viszonylag kevés faj él, e vidék életközösségei talán sebezhetőbbek az itteni éghajlatváltozások hatásaival szemben. "Nagyon kevés a funkcionális redundancia a sarkvidéki ökoszisztémák fajai között" - magyarázza Post. "Ezért a fajok elterjedési területében vagy egyedszámában bekövetkező viszonylag kis eltolódások is alapvető változásokat okozhatnak egy egyedülálló ökoszisztémában, amely turisztikai szempontból és a hagyományos kultúrák szempontjából is jelentős."

Forrás: Science / AAAS