Nincs fantomdugó, ha robotok vezetnek

Vágólapra másolva!
Autópályákon nem ritkák a látszólag ok nélkül kialakuló dugók. Az ilyen fantomdugó azzal kezdődik, hogy valaki hirtelen fékezett, például egy viszonylag lassan előző kamion sávváltása miatt. Az így kialakuló torlódás sokkal tovább tart, mint maga az előzés, sőt, bizonyos esetekben a fékezéshullám nem cseng le, hanem erősödve terjed, egyfajta lökéshullám (shockwave) alakul ki, amelynek végén akár még meg is kell állniuk a járműveknek.
Vágólapra másolva!

A közlekedési dugókat közel 60 éve kutatják a matematikusok. Az egyik új matematikai modellt a dugók vizsgálatára 2002-től fejlesztette ki a Bristoli Egyetemen (Nagy-Britannia) négy kutató: Orosz Gábor, Stépán Gábor, Eddie Wilson és Bernd Krauskopf - ketten "jobbra tarts", ketten pedig "balra tarts" országból. A kutatók a modellel azt tanulmányozták, mi történik, ha kilométerenként legalább tizenöt jármű halad az autópályán. A modellben majdnem egy másodpercben határozták meg a sofőrök reakcióidejét.

A modell szerint nem a kocsisorok hossza okozza a dugót, hanem az első fékezés mértéke. Ha ez a kritikusnál kisebb, akkor az egymást követő lassítások egyre kisebbek, nem torlódnak fel az autók. A 20-30 százalékos sebességcsökkenés viszont már kritikus fékezést jelent. A 130 km/h sebességről hirtelen 100-ra lassítás már okozhat dugót, de ezt az elsőként fékező autós természetesen nem is veszi észre.

A zavar akkor is kialakulhat, ha mindenki szabályosan vezet. Ha az autós úgy halad 120 km/h sebességgel, hogy valójában 110 és 130 között ingadozik a sebessége, akkor több száz métert is lemaradhat-nyerhet egyenletesen 120-szal haladó társához képest. Ez vagy kölcsönös előzgetéshez vezet, vagy - ha nem lehet előzni - lassuláshoz, esetleg dugóhoz. Ha ugyanis minden autós csak 2-3 km/h-val többel csökkenti a sebességét, mint az előtte levő, akkor a sorban a harmincadik-ötvenedik kocsinak már meg kell állnia.

A modellt programozható sebességszabályozóval, tempomattal felszerelt virtuális autókkal is kipróbálták. A tempomat reakcióideje körülbelül 0,1 másodperc, a vele felszerelt járművekkel nem alakul ki fantom forgalmi dugó.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ZzNUzTyiFQvWzRRV
Fantomdugó kísérleti igazolása

A tanulság: minél kisebb a reakcióidő és a túlfékezés, annál biztosabban megelőzhető a fantom-dugó. Kipihentség, józanság, figyelem (például mobiltelefon használatának kerülése) szükséges, sokat segít a tempomat alkalmazása is, de a legbiztosabb az, ha robotok vezetnek.

Posztobányi Kálmán