Némely hüllőfaj nőstényei egyszerre, közös fészekbe rakják tojásaikat - ennek okait vizsgálták ausztrál kutatók.
J. Sean Doody, a canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem ökológusa két kollégájával a vonatkozó irodalmat átvizsgálva tanulmányozta a hüllők és kétéltűek tojásrakási szokásait. Mint kiderült, a társas "fészkelés" 345 hüllőfaj esetében bizonyított, ez a korábban vélelmezett szám négyszerese. Bár a kutatók csupán ma élő fajokkal foglalkoztak, feltételezéseik szerint némely dinoszauruszok is közösen rakták le tojásaikat.
Ez a szám azonban csupán az ismert hüllőfajoknak kis részét jelenti, és sokuk tojásrakási szokásait még nem ismerik a biológusok. Az ausztrál gyíkok esetében a közös fészkelés az összes ismert faj 9 százalékára jellemző, ám ez 73 százaléka azon fajoknak, amelyeknek a tojásrakási szokásai ismertek a tudomány előtt.
Miért vált társas tevékenységgé a tojásrakás? Az ausztrál kutatók szerint a nőstények így időt és energiát takarítanak meg: nem kell megfelelő helyet keresni, ahogy nem szükséges kiásni a fészket. Nagyobb létszámú nősténycsoport növelheti a kicsinyek biztonságát, jobb eséllyel védve meg őket a ragadozóktól. Ugyanakkor a közös fészek veszélyekkel is jár, mivel nagyobb populáció esetében magasabb a fertőzés veszélye. A nőstényeknek meg kell "vonniuk az egyenleget", "mérlegelve", hogy közösen, vagy külön-külön előnyösebb számukra a fészkelés.
Az ausztrál kutatók tanulmánya a Quarterly Review of Biology című szaklap legújabb számában látott napvilágot.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.