Őszi időjárásunkba szeretnénk további melegséget vinni, amikor bemutatjuk a különleges építményeiről híres turistaparadicsomot, Dubajt, ahol a mesterséges szigetekkel megnövelt homokos tengerparton ilyenkor is 20-30 Celsius-fokot mérnek.
Az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városában találhatók a modern kori építészet legmerészebb, rekordokat döntögető vívmányai. Ilyen például a világ első 7 csillagos, mesterséges szigetre épült szállodája, a Burdzs el-Arab, amely a legnagyobb magasságot elérő hotel is egyben (321 méter). 1999. december 1-jén nyitotta meg kapuit kizárólag a vastag pénztárcájú turisták számára, hiszen a legolcsóbb szobát is 1000 dollárért kínálják.
Hat évvel később, 2005-ben készült el a Perzsa-öböl aljából kiemelt, nagy erejű szivattyúkkal a helyükre "fújt" homokból, valamint kőből épített pálma alakú sziget, a Palm Dzsumeira. A "pálma levelein" szállodák és luxusvillák sorakoznak, amelyeket hullámtörő gátak védenek. A terület kihasználtságát jellemzi, hogy a 2 kilométeres "pálmalevélen" egy házsor 71 épületből áll.

A Dzsumeirát a Palm Dzsebel Ali, a The Worldnek elkeresztelt 300 mesterséges szigetből álló, Földet ábrázoló szigetcsoport, majd a még építés alatt álló Palm Deira követte. Az építés folyamatát bemutató képsorozatunk a Palm Dzsumeira és a The World növekedését mutatja be. Meg kell említenünk még a világ legmagasabb felhőkarcolójának (818 m) szánt Burdzs Dubajt, amely a tervek szerint 2010 januárjában nyitja meg kapuit.

A műholdkép-sorozat 2002, 2003, 2004, 2005, 2006 és 2008-ban készült a NASA ASTER műszerével
Hogy az egész építkezés előzményeiről is megtudjunk valamit, körülbelül 50 évet kell visszautaznunk az időben, amikor Dubaj folyójának kikotrásával komoly kereskedelmi szerephez jutott a város. Ezután 20 évvel, 1971-ben a régió emirátusainak összefogásával megalapították az Egyesült Arab Emírséget, s a kőolajból befolyó bevételt a turizmus fejlesztésére fordították. Később, amikor jelmondatuk - a széleskörű szolgáltatásra célzó - "Mindent egy helyen!" kezdett valóra válni, már nem az olaj, hanem a turisták tömkelege volt anyagi jólétük legfőbb forrása.
Kovács Gábor (ELTE)
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.