Az evolúcióba piszkálhatunk bele a madáretetéssel

A legártatlanabb cselekedetnek tűnhet, ha ablakpárkányunkra telente madaraknak szórunk eleséget, mégis alapvető, evolúciójukat meghatározó változásokat hozhat a fajok életében. Ne gondoljunk évmilliókra, a változás igen gyorsan, a szemünk láttára bekövetkezhet - derítették ki német kutatók. Az etetés egyéb tekintetben is veszélyes lehet, ezért ha most vágunk bele, jó ha tudjuk, hogyan csináljuk. Az ember a madarak életében egyéb vonatkozásokban is evolúciós tényezőnek tűnik, s a változások új fajok keletkezéséhez vezethetnek.

Barátposzáta

A barátposzáta (Sylvia atricapilla) Európában elterjedt madárfaj, a kontinens hideg és mérsékelt övi részén él. Az apró, szürke tollú madár nevét a feje búbján tonzúraszerűen feketéllő foltról kapta. Hazánkban is gyakori fajnak számít, a városi kertekben is megjelenik. Hosszú távú vonuló, az észak- és közép-európai populációk a telet Dél-Európában, illetve Afrikában töltik. Német kutatók megfigyelései nyomán ez a faj lehet az első élő bizonyítéka annak, hogy az emberi tevékenység - akár teljes jó szándékkal is - beleszólhat a ritka és kevésbé ritka fajok evolúciójába, és a változás evolúciós léptékkel nézve villámgyorsan végbe mehet.

A Freiburgi Egyetem kutatói nyomon követték, miként válik szét a barátposzáták egyik európai populációja két reproduktívan izolált csoportra kevesebb mint 30 generáció alatt. A két csoport jelenleg már nem szaporodik egymással annak ellenére, hogy továbbra is ugyanabban az erdőben fészkelnek - a reproduktív izoláció ma már gyakorlatilag nagyobb szakadékot képez a két populáció között, mint ami a faj többi, egymástól több száz kilométerre élő populációi között fennáll.

A Current Biology szaklap december 3-ai számában közölt publikáció szerint a törés amiatt következett be a közép-európai állományban, hogy az emberek telente etetni kezdték őket. Az állomány egy jelentős része így ahelyett, hogy továbbra is délnyugat felé, Spanyolországba repült volna, északnyugat felé vette az irányt, s a teleket az Egyesült Királyság déli megyéiben vészelte át. Ez a váltás a két csoportot egymástól eltérő szelekciós nyomás elé állította, s az alkalmazkodás eredményeképp más-más genetikai sajátosságokat mutató két úgynevezett ökotípus fejlődött ki. (Az ökotípusok jelentik egy faj életében az első lépést azon az úton, amely végén két külön faj keletkezik.) Az Angliát választó csoportnak láthatóan megéri az optimálisnál hidegebb telet választani, hiszen így nem kell átkelniük az Alpok fölött és a dél-angliai kertekben egész télen terített asztal várja őket.

Az új vonulási stratégia két tekintetben is jelentős változást hozott: "az északnyugati vonulási út rövidebb, és ezek a madarak az ember által kitett táplálékot fogyasztják, szemben a délnyugati vándorokkal, amelyek gyümölcsön élnek" - magyarázza dr. Martin Schaefer, a Freiburgi Egyetem biológusa. Ennek következményeként az északnyugatra vonuló csoportnak lekerekítettebbek lettek a szárnyai, ami jobb manőverezési képességet ad, de a hosszú távú repülésre kevésbé alkalmas. A csoport csőre is megváltozott: hosszabb és keskenyebb lett, ami nem a déli gyümölcsök vagy a poszáták kedvelt téli eledele, az olajbogyó fogyasztását segíti.

Az etetés alapszabályai

Fontos leszögezni, Magyarország környezeti állapota még alkalmas arra, hogy a ház körül gyakori madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet.

Ha mégis belevágunk, a madarak érdekében fontos figyelembe venni néhány alapvető szabályt.

• Csak télen etessünk - Nyugat-Európa egyes országainak környezetállapot-romlása miatt az énekesmadarak állománya drámaian csökkent, ezért az ottani állatvédelmi szemlélet a madarak egész éves etetését támogatja. Hazánkban továbbra sincs szükség az egész éves etetésre, ami veszélyeket is rejthet: több megfigyelés is szól arról, hogy a széncinege-fiókák az etetőből vett napraforgót nem tudják megemészteni, a gyomortól a nyelőcsőig felgyülemlő magoktól megfulladnak.
• Rendszeresen töltsük föl az etetőt - Az etetést az első tartós fagyok, a hó vagy ónos eső megérkezésekor kezdjük el, és a tartós fagyok megszűntéig folytassuk. A madarak könnyen megtanulják, hogy etetőnk megbízható táplálékforrást jelent, ezért ha megbízhatatlanul pótoljuk az eleséget, rengeteg madarat hozhatunk nehéz helyzetbe. A kis testű madarak tartalékai a -10 Celsius-fok alatti hidegben csak arra elegendőek, hogy át tudják vészelni a fagyos éjszakát
• Tegyük az etetőt macskabiztos helyre - Igazán sokkoló látvány, amikor a madarak segítésére kitett etető egyik pillanatról a másikra vérfürdő színterévé változik. Mint minden állat, evés közben a madarak ébersége is csökken, az etetőt ezért csak olyan helyre - ablakpárkányra, ágra, állványra - tegyük, ahol nem éri el a környék macskája
• Ne adjunk sózott, pirított csávázott, kémiai és adalék anyagokkal kezelt eleséget - A legfontosabb téli madáreleség a magas olajtartalmú fekete napraforgó (olcsóbb és magasabb olajtartalmú, mint a csíkos fajták), amibe érdemes apró szemű magvakat: kölest, muhart stb. keverni. Az állatkereskedésekben, barkácsáruházakban kapható pintyeknek és hullámos papagájoknak szánt magkeverék is megfelelő. A lényeg: nem sózott, nem pirított mag legyen, és ugyanez igaz az állati zsiradékra, szalonnára is. A faggyú, illetve a cinkegolyó vagy a lágy sajt és az alma is jó megoldás
• Kenyeret, morzsát soha - Soha ne adjunk a madaraknak kenyeret, kenyérmorzsát, mert ezek erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást, akár a madarak pusztulását okozhatják

(A Magyar Madártani Egyesület ajánlásai alapján)

Azt, hogy a két ökotípusból valóban két különálló faj jön majd létre mindezen jelek ellenére sem lehet biztosra mondani. Sőt, Schaeferék szerint ez kevéssé valószínű, mivel az emberek etetési hajlandósága az idők során változhat. A megfigyelés mindenesetre hozzájárulhat annak a régóta folyó vitának az eldöntéséhez, hogy feltétlenül szükséges-e a földrajzi szeparáció a fajképződés (speciáció) létrejöttéhez. Az általánosan elfogadott nézet az, hogy az olyan nagy mobilitású fajoknál, mint amilyenek a madarak, a szimpatrikus speciáció - tehát amikor egy faj azonos területen élő két csoportja válik két fajjá - igen ritka jelenség, hiszen nehéz elképzelni, mi tartja távol a két csoport génjeinek keveredését. (Ennek ellentéte az allopatrikus speciáció, amikor az izolációt valamilyen földrajzi választóvonal, például folyó okozza.) A mostani eredmény azt bizonyítja, hogy a fejképződés első lépése igenis viszonylag rövid időn belül megtörténhet még az igen mozgékony, hosszú távon vonuló madárfajok esetén is - mutat rá Schaefer.

Madárbarát advent a Gödörnél

Téli madár oázist alakít ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a budapesti Gödör Klub közreműködésével a kulturális központ körüli park területén. A Madárbarát advent nevet viselő 3 napos program alatt eleségből készült díszekkel szépíthetik az arra járó érdeklődők a közeli fákat, megtanulhatják, hogyan lehet madarat hajtogatni papírból, megismerkedhetnek az itthon telelő madarakkal és táplálkozási szokásaikkal játékos beszélgetések és ismeretterjesztő kiadványok által.

• Időpont: 2009. december 2-4, 10-18 óra között a Gödör Klubnál, a bejárat előtti lépcsők tetején

A városi lárma is evolúciós tényezővé léphet elő

Az ember az etetésen kívül természetesen más módon is hatással van a madárvilág viselkedésére. Mint korábban hírt adtunk róla, 2008-ban közzétett eredmények arról számoltak be, hogy az énekesmadarakat a városi forgalom állandó zaja állítja egyre nehezebb helyzet elé. A járművek robajában elvész a hímmadarak párcsalogató éneke csakúgy, mint a territóriumukról számot adó dalolásuk, de nem hallják meg a közeledő ragadozókat és az erre figyelmeztető füttyöket sem.

A városi zajok miatt fogyatkozó madárfajok egyike a házi veréb (Passer domesticus). Nem is olyan rég még nagy rajokban repdestek Európa városaiban, ám populációjuk ma már mindenhol rohamosan fogy. Az ornitológusok egyelőre nem látják tisztán, mi okozhatja a jelenséget, de az énekében gyakran megjelenő alacsony frekvenciájú hangok miatt úgy vélik, a zajszennyezés komoly szerepet játszhat a házi veréb pusztulásában.

A különféle fajok más-más módon igyekeznek alkalmazkodni a körülményekhez. A fülemüle (Luscinia megarhynchos) például kézenfekvő megoldással próbálkozik: hangosabban énekel. Berlinben végzett megfigyelések szerint hajnali 5 és délelőtt 10 óra között a város fülemüléi akár 14 decibellel hangosabb is dalolnak, mint erdőben élő társaik: hangerejük a hétköznap reggeleken már eléri az emberi számára fülsiketítőnek ható 95 decibelt.

Vannak viszont fajok, amelyek képtelenek túlharsogni a városi forgalom zaját. Ilyen a vörösbegy (Erithacus rubecula). A megfigyelések szerint az észak-angliai Sheffield vörösbegyei közül sokan leszokóban is vannak a fajra jellemző pirkadati dalolásról, és inkább éjszaka hallatják hangjukat. Megint más megoldást figyeltek meg a hollandiai Leiden széncinegéi (Parus major) között: a város forgalmas részein élő cinkék énekükben több magas hang szólal meg. Tíz európai nagyvárosban, köztük a Londonban, Párizsban és Amszterdamban megfigyelt cinkék is ugyanezzel a módszerrel igyekeznek alkalmazkodni a városi zajszennyezéshez.

Széncinege

A zajszennyezés akár az etetéshez hasonló fajképződési folyamatokat is elindíthat. Az ember által lakott területeken várhatóan tovább nő, s a módosult jelzésekkel kommunikáló madarak a természetes szelekció során várhatóan sikeresebbek lesznek társaiknál. Ennek következményeként egyre többen lesznek a populáción belül, s idővel a városi ének annyira különválik majd a városon kívül élő egyedek énekétől, hogy azok nem is találják majd egymás dalát vonzónak, sőt, nem is tekintik egymást azonos fajhoz tartozónak. Megszűnik az egymás közti szaporodás, és különálló fajok jöhetnek létre.

Egyes megfigyelések arra utalnak, hogy egy Magyarországon is igen elterjedt faj, az európai feketerigó (Turdus merula) épp mostanában teszi meg ezt az evolúciós lépést: a városi és a vidéki rigóknak már nem csupán életmódja, de éneke, sőt testfelépítése is eltérő.