Egy kaliforniai cég talán az eddigi legelegánsabb megoldásokat alkalmazza a régóta áhított repülőgép-közúti jármű hibrid létrehozására. A tervek szerint már 2011-ben kapható lenne a jármű, amelynek vezetéséhez a jogosítvány mellett pilótaigazolvány is szükséges. Emellett számos olyan gyakorlati probléma merül majd fel a használata során, amelyek miatt az ilyen szerkezetek egyelőre érdekes technológiai kísérletek maradnak.

A Samson Motorworks által fejlesztett fura szerkezet tulajdonképpen nem is autó, három kereke miatt csak motornak számít. Ez azért jó, mert így a hatályos amerikai jogszabályok alapján nem kell rászerelni például lökhárítókat, ami a súlynövekedés miatt nehezítené a levegőbe emelkedést. Mert ez a cél: repülni is képes közúti jármű létrehozása, és piacra dobása már jövőre.
A prototípus már épül, és nem véletlenül kapta a "rugós kés" nevet (Switchblade Multi Mode Vehicle). Szárnyai ugyanis úgy nyílnak ki a hasa alól, mint ahogy a penge jön elő egy bicskából. Ha a repülésnek vége, a szárnyak visszazáródnak egy tokba, amely megvédi őket a közúton fenyegető sérülésektől, például a kavicsok felverődésétől. Ezzel a Switchblade jóval elegánsabb megoldást nyújt a két üzemmód közötti alakváltásra, mint az egyéb párhuzamos fejlesztések, például az autó-helikopter hibrid, vagy a felhajtható szárnyú autó-repülő keverék - írja a Scientific American.
Persze sokan szívesen vezetnének egy ilyen érdekes járművet, amely a fejlesztő cég szerint ideális közlekedési eszköz lesz, hiszen ha például repülés közben viharba kerül, elég neki egy körülbelül 600 méter hosszú burkolat, ahol leszállhat, és máris közúti járműként folytathatja útját (hogy az utazást ne kelljen megszakítani, a műszerfal adatai a landolás után azonnal váltanának). A valóság persze nem ilyen rózsás, mert akárhol nem lehet repkedni, és mivel az utakon egy darabig még "normális" autók is lesznek, a landolás egyelőre csak repülőtereken lehetséges (illetve landolhatunk a saját kertünkben is, ha szabályos leszállópályát építünk rá).

A járműhöz földi üzemmódban a jogosítvány is elég, de ha valaki repülni szeretne vele, akkor pilótaigazolvány is szükséges
A fejlesztőket azonban ez nem zavarja, ők előre tekintenek: legkorábban 2011-ben, 60 ezer amerikai dollárért lehetne megvenni a járművet. A cég honlapján már az előleget is be lehet fizetni (2000 dollár), és afelől is mindenkit megnyugtatnak, hogy a két bőrülésen túl a golfütőknek is lesz hely. A visszapillantó tükrök egy motornál is kötelezőek, de repülés közben ezek behúzódnak majd.

Repülő hibridek létrehozásával már korábban is sokak próbálkoztak, sikertelenül. A képen az X-1 Skycycle látható, amint a Snake River Canyon felett repül 1974-ben. A kísérlet látványos kudarccal végződött
Érdekes, hogy a járművet maximum 49%-os összeszereltségi állapotban kínálják majd, ennyit enged meg egy otthoni készítésű, illetve kísérleti repülőgép kategóriája. Azaz a vállalkozó kedvűeknek maguknak kell felszerelni a repüléshez szükséges technológiát (ami további 25 ezer dollárba kerül majd), többek között egy 120-150 lóerős hajtóművet a motorra (csak remélni lehet, hogy legalább annyira egyértelmű lesz a szerelési útmutató, mint egy IKEA-szekrény esetében).
|
A jármű körülbelül 5 méter hosszú, szárnyfesztávolsága körülbelül 7 méter. Sebessége a talajon 150 km/h, repülés közben 215 km/h. Hatótávolsága talajon 1400, a levegőben 540 kilométer körüli. Sima ólommentes benzint kell majd bele tankolni, tervezett fogyasztása a talajon közel 4 liter 100 kilométerenként, a levegőben pedig körülbelül ennél háromszor több. A repülési magasság maximum 3000 méter körüli lehet. |
Egyelőre azonban a szélcsatorna-tesztek következnek, és a fejlesztő cég az év végére reméli a hatósági engedélyt a prototípusra. Ami utána következik, abból történelem lehet, bár a legtöbb szakértő szerint ezek a szerkezetek csak "idealista furcsaságok", és tömeges alkalmazásuk egyelőre lehetetlen. Például egy házi leszállópályának is rendelkeznie kell bizonyos fény- és biztonságtechnikai rendszerekkel, ráadásul komoly engedélyekhez kötik a létesítését. Ha pedig egy repülőteret használunk, akkor annak komoly költségei vannak, érvényes repülési és leszállási engedélyek kellenek. A repülő autókat és motorokat egyelőre inkább érdekes technológiai kísérleteknek tekinthetjük.

Ha a látványt nézzük, akkor a repülő motor legnagyobb ellenfele a Moller cég repülő autója, a Skycar - ám egyelőre még ez sem ért el érdemi teljesítményt
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.