Sokat tisztultak, de egyelőre csak erős közepest kaptak hazai vizeink

Tisztábbak a tavaink és folyóink, mint tíz évvel ezelőtt, ami nagyrészt növényvédőszerek betiltásának köszönhető. A legtöbb folyó és tó azonban egy ötfokozatú skálán még mindig csak hármast kapna, és sok a hiányos adat is. A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv kapcsán a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a közelmúltban összesítette a vizeink állapotát.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által 2009 decemberében közzétett, a Duna magyarországi vízgyűjtőjére vonatkozó vízgyűjtő-gazdálkodási terv szerint hazai felszín alatti vizeink általában jó minőségűek, míg a felszíni vizeink inkább a mérsékelt kategóriába tartoznak. A felmérés során vizeknek az ökológiai és kémiai állapotát vették figyelembe, és egy ötosztályos rendszerben értékelték őket. Ezek alapján a minőségük lehet kiváló, jó, mérsékelt, gyenge és rossz. Az adatok azonban roppant hiányosak, főleg a kémiai állapotra vonatkozóan: a felszíni vizek 90 százalékának kémiai állapotáról gyakorlatilag nincs információ. Az ökológiai állapot, azaz a vízi élővilág állapota - amelynek felmérése sokkal teljesebb - azonban jól jelzi a víz minőségét.

Ökológiai szempontból folyóink kétharmadáról vannak adatok, és annak ellenére, hogy ezeknek több mint 90 százaléka nem érte el a jó állapotot, a legtöbbjük nem áll messze ettől. A csekély (6 százalékos) kémiai állapotra vonatkozó adatok a legnagyobb arányban a kadmium jelenlétét jelzik. Állóvizeink esetében csupán 35 százalékukról volt adat az ökológiai állapotra vonatkozóan, a jelentős hiány elsősorban a sok kivizsgálatlan mesterséges halastóból fakad.

Kiváló, illetve jó minősítést kaptak a természetes tavaink közül a szikes tavak, ezek természetvédelmi oltalom alatt is állnak. A Balaton, Fertő-tó és Velencei-tó nyílt vizes részének ökológiai állapota jó, ezzel szemben gyengébb minősítést kaptak a Duna és Tisza menti holtágak. Kémiai állapotot mindössze négy állóvizen, a Ráckevei Duna-ágon, a Velencei-tavon, a Fertő-tavon és a Balatonon vizsgáltak, és a kutatók nem tapasztaltak határérték túllépést sem a vizsgált nehézfémekre, sem más anyagokra, így állapotuk jó minőségűnek tekinthető.

Tisztábbak a vizeink

Dr. Solymosné dr. Majzik Etelka, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal velencei Növényvédőszer Analitikai Laboratóriumának vezetője az [origo]-nak elmondta, hogy vizeink sokkal tisztábbak, mint 5-10 évvel ezelőtt. Azokat a mezőgazdasági anyagokat, amelyek akkor problémát okoztak, ma már nem szabad használni, és vannak növényvédőszergyártó cégek, amelyek kiemelten foglalkoznak azzal, hogy ne szennyezzék a környezetet. "Régen voltak szennyezett területek, például a Nádor-csatorna Sióagárdnál, de ez azóta megszűnt, és most nincs említésre méltó szennyezettség. Ez természetesen összefügg azzal is, hogy a balatonfűzfői Nitrokémia beszüntette a növényvédő szerek gyártását. Sok probléma ezzel oldódott meg."

Mint azt Solymosné elmondta, a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest az atrazin-tartalmú növényvédő szerek felhasználásának megszűnésével ezek maradékai és bomlástermékei is eltűntek az általuk vizsgált vizekből. Ez lényeges változás, a korábbi években ugyanis ez volt az uralkodó szennyeződés. Összességében tehát lényegesen csökkent a növényvédőszer-terhelés a felszíni vizekben.

Mik szennyezhetik a vizeket?

A vízszennyező forrásokat alapvetően két nagy csoportra oszthatjuk. Lehetnek pontszerűek, amelyek egy jól körülhatárolható helyről érkeznek, például a szennyvíztisztító telepek és az ipari források, és lehetnek diffúzak, amelyek általában nagy területről, de kis koncentrációban érkeznek, ilyen például a városokból a csapadékkal bemosódó szennyezés.

A legtöbb településen a szennyvizeket már biológiai tisztításnak vetik alá, amely a talajban és vizekben természetes módon lejátszódó víztisztításhoz hasonlóan zajlik. Különböző mikroorganizmusok bontják le a szennyvízben található szerves anyagokat, azonban a folyamat végén a megtisztított szennyvíz még továbbra is tartalmaz növényi tápanyagokat, valamint kis mennyiségben lehetnek benne nehezen lebontható szerves anyagok, fémek, sőt, alkalmanként mérgező vagy a hormonháztartást befolyásoló anyagok.

A szennyvíz az egyik legjelentősebb szennyező forrás hazánkban, és a szennyvíztisztítás nem képes mindent teljesen kiszűrni a vizekből. A befogadó vizek élőlényeinek tűrőképessége pedig nagyban függ attól, hogy a beömlő szennyvíz még mennyit hígul. A városokból ezen kívül a csapadékkal jelentős mennyiségű, a levegőből kiülepedett szennyezőanyag, így többek között nehézfémek, valamint hordalékok, járművekből származó olaj és téli útsózásból származó só is kerülhet a vizekbe, minden előzetes tisztítás nélkül.

Vízvizsgálati módszerek

A legtöbb európai országhoz hasonlóan Magyarországon is régi hagyománya van a felszíni vizek minőségi vizsgálatának. Ezeket részben műszerekkel, részben pedig élő szervezetekkel, például algákkal, vízibolhákkal (Daphnia sp.) és halakkal végzik. A műszerekkel többek között a víz pH-értékét, az oldott oxigén mennyiségét, az oldott sótartalmat és különböző vegyületek, például szulfidok és ammónia mennyiségét tudják mérni. A biológiai szervezeteken alapuló vizsgálatoknál általában az úgynevezett LC50 (letális koncentráció) értéket nézik a kutatók: ez a vegyületnek azt a koncentrációját jelenti, amelynél a vizsgálati élőlények 50 százaléka elpusztul. Az egysejtű algák esetében megszámolják, hogy adott idő letelte után hány darab sejt van a mintában. A vízibolháknál a rövid teszteknél azok mozgékonyságát figyelik, a hosszabb, 3-4 hetes tesztek esetében pedig az utódok túlélését vizsgálják. A haltesztekre hazánkban jellemzően zebradániókat vagy a víz tisztaságára nagyon érzékeny szivárványos pisztráng fiatal egyedeit használják.

Vizeink jövője

Magyarországon jelenleg 667 szennyvíztisztító telep működik, és nagy változásokat hozhat, hogy 2015-ig körülbelül száz további telep átadását tervezik, illetve sok meglévő telep kapacitását is növelni fogják, hogy több település szennyvizét is be tudja fogadni. Ezzel párhuzamosan korszerűsítést is végrehajtanak majd a már meglévő telepeken.

Hazánk medencejellegéből adódóan vízhozamunk 90 százalékát mindössze 24, külföldről érkező nagyobb vízfolyás adja, és ezek minősége sokban függ attól, hogy mit hoznak magukkal (gondoljunk csak a tiszai ciánszennyezésre vagy a habzó Rábára).

A tiszai szennyezés krónikája

A vízszennyezés sokak által ismert hazai példája a 10 évvel ezelőtt történt tiszai cianidszennyezés. A nagybányai aranybányából százezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz került 2000. január 30-án a Lápos folyóba, majd onnan a Tiszába és a Szamosba. Sok helyen 100 százalékos volt a mikroszkopikus élőlények pusztulása, és hatalmas tömegekben pusztultak el a halak is mindkét folyóban, több tonnányi haltetemet halásztak le a szennyezett vizekből. A szennyezés végül két héttel később, február 13-án hagyta el az országot. Egy hónappal később, március 11-én ismét Romániából, egy Borsabánya melletti bányából származó, nehézfémet, főleg ólmot, rezet és cinket tartalmazó szennyezés érte el Magyarországot, ennek azonnali hatása már enyhébb volt. A szennyezés azonban árhullámmal érkezett, így a szennyezett víz kijutott a hullámtérre, ahol lerakódott. Az itt felhalmozódó nehézfémek pedig az élőlényekbe jutva még nagyon sokáig kifejthetik hatásukat.