Kőzetbe fagyott ősdráma: kisdínót zabáló korai óriáskígyó

Nem egészen hetvenmillió évvel ezelőtt egy 3,5 méter hosszú kígyó a fészekben várta, hogy a kis dinoszauruszok kikeljenek a tojásból. A sauropoda bébik nem sok esélyt kaptak a hosszú életre.

A kígyók a kréta időszak közepén, körülbelül 98 millió évvel ezelőtt jelentek meg. A ma élő fajok többsége az úgynevezett Macrostomaták közé tartozik, amelyek nagyméretű prédaállatokat is egyben le tudnak nyelni, különleges megoldásaik révén. Ilyen például a megnyúlt koponya és alsó állkapocs, vagy az alsó állkapocs speciális kapcsolódása a koponyához.

E táplálkozási mód korai evolúciója azonban a mai napig vitatott, mivel nagyon kevés kígyófosszíliát ismerünk a kréta időszakból, és többnyire azok is töredékes megtartásúak. Viszonylag teljes maradványokat találtak az arábiai és az európai tengeri, valamint a dél-amerikai szárazföldi üledékekben.

Amerikai, kanadai és indiai kutatók most egy rendkívüli, kígyókat és dinoszauruszokat tartalmazó ősmaradvány-együttest tártak fel a nyugat-indiai Gujaratban. A 67 millió éves, késő-kréta időszakból megőrződött lelet segítségével bepillantást nyerhetünk a korai kígyók táplálkozási szokásaiba.

A kivételes példányt még az 1980-as években találta Dhananjay Mohabey, az Indiai Földtani Szolgálat munkatársa. Felismerte ugyan a dinoszaurusz tojáshéjakat és a végtagcsontokat, de nem tudta pontosan értelmezni a látottakat. 2001-ben látogatta meg őt Jeff Wilson, a Michigan Egyetem kutatója, aki felismerte a maradvány rendkívüli értékét. A további, részletesebb vizsgálatok céljából hivatalos együttműködési megállapodást kötöttek a két intézmény között, amely lehetővé tette, hogy a példány preparálását a Michigan Egyetemen végezzék el, és az amerikai-indiai-kanadai kutatócsoport további terepi munkát tudjon végezni Gujaratban.

A terepi kutatást a National Geographic Society is támogatta. A maradványok a Lameta Formáció meszes homokkövéből kerültek elő, amely a kréta időszak legvégén rakódott le, és közvetlenül a kréta-paleocén határt jelző Dekkan-trappbazaltok alatt fekszik. Az üledékek különböző szárazföldi környezetekben rakódtak le, félszáraz trópusi éghajlaton. Gyakran tartalmaznak sauropoda tojás- és csontmaradványokat is, de a kettő együtt csak ezen a lelőhelyen fordult elő. A tojásokat tartalmazó laza homokot vékony üledékréteg borította be. A csontok elrendeződése és a finom részletek (például a tojáshéj és a kígyó koponyája) megőrződése nagyon gyors betemetődésre utal.

Az Egyesült Államokban végzett preparálás eredményeképpen kiderült, hogy a majdnem teljes kígyómaradvány egy a titanosauridák közé tartozó sauropoda dinoszaurusz fészkében fosszilizálódott. A sauropodák felnőtt egyedei közül kerültek ki a legnagyobb szárazföldi állatok, amelyek valaha a bolygónk felszínén sétálgattak. A kígyó egy összetört tojás körül tekeredett föl, mellette pedig két érintetlen tojás és egy frissen kikelt kis sauropoda félméteres csontváza látható. A kutatók szerint a kikelt kisdínó a kígyó ölelésében lévő, összetört tojásból kelt ki.  A területről ismert egyéb sauropoda fészkek alapján általában 6-12 tojás volt egy fészekben. A lelőhely közelében további két kígyómaradványt is találtak a tojások vagy a fészkek közelében, ami azt bizonyítja, hogy ez nem egy véletlen lelet, hanem ez a kígyó rendszeresen a kis dinoszauruszokkal táplálkozott. A kígyó tojás körüli feltekeredése és a leletek kiváló megtartási állapota alapján annak lehetőségét egyértelműen kizárták, hogy utólagosan, véletlenül kerültek volna egymás mellé.

A PLoS Biology folyóiratban publikált tanulmányban a kígyó a Sanajeh indicus ("indiai ősi szájtátó") nevet kapta. A Sanajeh 3,5 méteres hosszúságával elég nagy volt ahhoz, hogy képes legyen a fél méter hosszú dinoszaurusz bébit elfogyasztani. A lelet nem csak látványos, hanem fontos adatokat szolgáltat a kígyók korai evolúciójáról. A mai kígyók nagyméretű zsákmányt is le tudnak nyelni, amit számos speciális evolúciós alkalmazkodás segít elő. Az eddig ismert korai kígyóknál még hiányoztak ezek az alkalmazkodások, így minden bizonnyal kisebb méretű zsákmánnyal kellett beérniük. A Sanajeh ezeknek a tulajdonságoknak még csak egy részével rendelkezik, és így átmeneti helyzetben van a legkorábbi és a mai kígyók között. De ezek a kezdeti módosulások és a nagy méret már lehetővé tette számára a változatosabb étrend kialakítását.

Az indiai leletek a második olyan ismert esetet tárják fel, ahol sauropoda tojások és frissen kikelt állatok együtt fosszilizálódtak. Arra is bizonyítékot kaptak a kutatók, hogy a fiatal sauropodák nagyon sok kockázattal néztek szembe, és nemcsak a ragadozó dinoszauruszok, hanem a kígyók is gyakran fenték rájuk fogaikat. 23 fosszilis és ma élő kígyó 116 jellegzetes tulajdonsága alapján végzett elemzés szerint a Sanejeh legközelebbi rokonai az ausztráliai harmadidőszaki képződményekből ismert Wonambi és Yurlunggar. Ez arra vonatkozóan is fontos bizonyítékot szolgáltat, hogy az indiai kontinens tovább maradt összeköttetésben a többi déli kontinenssel, mint azt eddig gondolták. Ausztrália egykor Indiához hasonlóan a Gondwana része volt.

A látványosabb megjelenítés érdekében a Chicago Egyetem őslénytani rekonstrukciókban jártas munkatársa, Tyler Keillor elkészítette a kőzetbe fagyott jelenet életnagyságú rekonstrukcióját is, közvetlenül a betemetődés előtti pillanatokat ábrázolva. Az első elkészült másolatot az Indiai Geológiai Szolgálatnak ajándékozzák a kutatók.