Kínai kutatók megállapították, hogy a kielégítő alvás hozzájárulhat a magas életkor eléréséhez. Az alváskutatók idős emberek alvásminőségét és napi alvási szokásait vizsgálták.

Az amerikai Sleep szakfolyóiratban megjelent tanulmány egy 2005-ben készült kínai kérdőíves felmérésen alapul. Az egészséges hosszú élettel kapcsolatos vizsgálatban több mint tizenötezer, 65 évesnél idősebb ember vett részt. A megkérdezettek közül 2794 száz éves vagy annál idősebb korú személy volt.
A vizsgált személyek 65 százaléka jónak vagy nagyon jónak értékelte az alvásminőségét, és az átlagos napi alvási idő 7,5 óra volt a szunyókálásokat is beleértve. Meglepő módon a 100 évesnél idősebbek 70 százalékkal nagyobb valószínűséggel számoltak be jó alvásminőségről, mint a fiatalabb, 65-79 éves résztvevők. A férfiak 23 százalékkal nagyobb gyakorisággal állították, hogy jól alszanak, mint a nők. A súlyozáskor figyelembe vették a demográfiai jellemzőket, a résztvevők társadalmi-gazdasági helyzetét és egészségügyi állapotát.
Az egészséggel kapcsolatos gondok rosszabb alvásminőséggel társultak, a magukat gyenge egészségi állapotúaknak mondó egyének 46 százalékkal kisebb eséllyel számoltak be jó alvásról. Azoknál az embereknél is kisebb volt a jó alvásminőség valószínűsége, akik gyakran nyugtalankodtak, legalább egy krónikus betegségük volt, vagy mindennapi gondokkal küszködtek.
A 80 évesnél idősebbek alvási hossza pozitív és negatív irányban is eltért a 65-79 évesekétől, amiért elsősorban az egészség megromlása okolható. "A kor és az egészségi állapot a két legfontosabb tényező, ami kapcsolatban áll a beszámolt alvásminőséggel és időtartammal" - mondta a vizsgálat vezetője, Danan Gu. A tanulmány azt is megállapította, hogy az alvásminőséget jelentősen befolyásolja az érintettek egészségügyi ellátottsága és gazdasági helyzete. A jó orvosi ellátottság és gazdasági helyzet pozitív hatást gyakorolt az alvásminőségre.
Bár a szerzők hangsúlyozzák, hogy a tanulmány jellege miatt nem lehet közvetlen következtetéseket levonni az alvás és az egészséges élettartam közötti összefüggéssel kapcsolatban, azért feltételezik, hogy kétirányú kapcsolat áll fenn az alvásminőség és az élethossz között. Ezt megerősíthetik majd a 2008-2009-es felmérések 2010 végére hozzáférhető adatai.
* * *
Rovatunk mostantól Facebookon és Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.