Lézersugár segítségével is gyártható felhő, amely megfelelő viszonyok esetén esőt is adhat. Egy új kísérletben a nagyenergiájú sugárzás ionizáló hatást váltott ki a légkörben, ami elősegítette a vízpára kondenzációját.
A légköri vízpára kicsapódásához, tehát a felhők képződéséhez a vízpára mellett kondenzációs magvak is kellenek, amelyeken a folyamat megindulhat. Utóbbiakat különböző mikroszkopikus porszemcsék, aeroszolok alkotják - azonban néhány kísérlet alapján a nagyenergiájú sugárzás is segíti a vízpára kicsapódását.
A jelenségre a kozmikus sugarak vizsgálatakor figyeltek fel még 1911-ben. Amikor egy nagyenergiájú atommag vízpárával telt légrétegen haladt át a laboratóriumban, útja mentén apró vízcseppek váltak ki. A jelenség hátterében az áll, hogy ezek a részecskék néhány vízmolekulát részben ionizáltak, az így keletkező töltéskülönbség pedig további vízmolekulákat vonzott magához - mindez végül a víz kicsapódásához vezet. A kozmikus sugarak és a felhőborítottság közötti kapcsolatot azóta is vizsgálják, mivel sok még az ismeretlen tényező a folyamatban.

Felhőképződés laboratóriumban, zölddel a kiváló vízpára
Jérome Kasparian (University of Geneva) és kollégái hasonló jelenséget lézerek segítségével próbáltak kiváltani. Még korábban, kísérleti vízpárával telt kamrájukban 50 mikrométer átmérőjű vízcseppeket hoztak létre infravörös lézerrel, amelyek további három másodperc alatt 80 mikrométeresre híztak. A lézert 2008-ban a szabad ég alatt is kipróbálták. A teszt eredményeként sikerült egy felhőt "gyártaniuk" - de olyan messze, hogy jelenlétét csak egy másik lézerrel tudták igazolni. Minderről a Nature Photonics című szaklap 2010. május 2-i számában közöltek beszámolót.
A mesterséges felhőkészítéshez jelenleg főképp ezüst-jodid kristályokat használtak, amelyeket a légkörben szétoszlatva elősegítik a vízpára kondenzációját. A fenti az első alkalom, hogy sikeres felhőgyártó kísérletet lézer segítségével hajtottak végre. A módszer továbbfejlesztésével akár rendszeresen is létrehozhatók majd felhők.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.