Emberen is kipróbálják a falánkságot megszüntető orrspray-t

Vágólapra másolva!
A túlevés és a túlzott alkoholfogyasztás ellen lehet hatásos egy új orrspray, amelynek hatóanyaga megvonja az agyi jutalmat az önkényeztető tevékenységek után. Az új típusú kezelés a többi gyógymóddal ellentétben a viselkedés hátterében álló agyi okokat szünteti meg, és nem a tüneteket próbálja kezelni.
Vágólapra másolva!

Eddig is ismert volt, hogy a túlevés és az alkoholfogyasztás hatására az agy jutalmazó vegyületeket, úgynevezett endorfinokat kezd termelni, amelyek pillanatnyi jóérzést keltenek. Később ez már kielégíthetetlen vágyat vagy komoly függőséget is okozhat, és egészségtelen szokások rabjává teszi az embert, aki így túl sokat eszik vagy túl sok alkoholt fogyaszt.

Egy amerikai kutató, David Sinclair és munkatársai olyan orrsprayt fejlesztettek, amely gátolja az endorfinok hatékonyságát az agyban, ezért megszakítja a kapcsolatot a tevékenység és a jutalom között. Ez lehetővé tenné használója számára, hogy elhagyja a káros viselkedési formát, és helyette egészségesebb étkezési és alkoholfogyasztási szokásokat vegyen fel - írta vasárnap a The Telegraph című brit napilap.

Az említett hatás egy rövidtávon ható opioid-antagonistával érhető el a fejlesztő cég honlapja szerint. Az endorfinok a szervezetünkben természetes módon termelődő opioid vegyületek közé tartoznak, amelyek a morfiuméhoz hasonló hatással bírnak, az antagonisták pedig olyan molekulák, amelyek képesek meggátolni a hatásukat. A szervezetbe juttatott vegyület azonnal és helyben semlegesíti az endorfinokat, így sem a túlevéstől, sem az alkoholfogyasztástól nem alakul ki a jutalmazó élmény.

A kezelés az eddigi állatkísérletekben csaknem 100 százalékos hatékonyságot mutatott a túlevés esetében, az alkohollal kapcsolatos próbákban pedig 78 százalékos eredménnyel akadályozta az állatok túlzott fogyasztását. A spray emberi kipróbálása most kezdődik Finnországban.

A szert a Lightlake Therapeutics elnevezésű céggel együtt fejlesztő Sinclair a Telegraph-nak elmondta, hogy a spray alkalmazásával egy idő után elmúlik a mohó epekedés. "A kezelés újrahuzalozza az agyat, ezáltal képes megváltoztatni a viselkedést. A rossz étkezési szokásokat csökkenti, a jókat pedig támogatja."

A napilap adatai szerint az elhízás Nagy-Britanniában kilencmillió embert érint, és közülük mintegy 30 százalék szenved evési rohamokban megnyilvánuló étkezési zavarban.