A legtöbb luxuscikk 2015-re Kínában fogy majd

Vágólapra másolva!
A tavalyi év végéig Kínában 9,4 milliárd dollárral bővült a luxustermékek piaca, s öt éven belül - Japánt megelőzve - Kína lesz a legnagyobb ezen a területen is a kínai tudományos akadémia frissen kiadott dokumentuma szerint.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb fejlődő országának jelenlegi piaci részesedése 27,5 százalék a luxuscikkek piacán, amivel lehagyta és a harmadik helyre szorította az Egyesült Államokat. Öt éven belül a kínai forgalom eléri majd a 14,6 milliárd dollárt, és előrejelzések szerint a luxuscikkek legnagyobb piacává növi ki magát. Erre a következtetésre jutott még az év elején a Boston Consulting Group is, amely januárban tette közzé a kínai fogyasztás alakulását kutató felmérésének eredményét.

A most kiadott akadémiai dokumentum megállapítja, hogy a legtöbb luxusterméket gyártó már jelen van a kínai nagyvárosokban, tartományi székhelyeken, mi több, a növekvő verseny és a fizetőképes kereslet bővülésének hatására egyre többen nyitnak kereskedéseket a kisebb városokban is.

A tanulmány idézi a Mckinsey & Co. jelentését, ami szerint a gazdag kínai vásárlók átlagéletkora alacsonyabb, mint más országokban. E szerint a tehetős, luxusra költők 80 százaléka 45 év alatti, míg arányuk az Egyesült Államokban 30, Japánban pedig 19 százalék.

A Hurun Report 2009 szerint a 100 millió jüan (14,6 millió dollár) feletti személyes vagyonnal rendelkezők átlagéletkora Kínában 43 év, a 10 millió jüanos (1,46 millió dollár) vagyonnal rendelkezőké pedig 39. A jelentés azt is megállapítja, hogy az 1980-as években születettek, közülük különösen is a gazdag szülők gyermekei a potenciális vásárlói a luxuscikkeknek.