Kocsányokon lógó szemek rakétafúvókával: megtalálták a fejlábúak ősét

Egy régóta ismert fajról újabb leletek alapján kiderült, hogy a fejlábúak legkorábbi ismert képviselőjéről van szó. Ez azt jelenti, hogy a csoport 30 millió évvel korábban megjelent, mint ahogyan a korábbi maradványok alapján gondolták.

A Torontói Egyetem és a Royal Ontario Múzeum kutatói megoldották egy 500 millió éve létezett, a tintahalakhoz hasonló húsevő őslény rejtélyét. A Nectocaris pteryx nevű fajnak eddig egyetlen egy példányát ismerték, amelynek alapján a fajt leírták 1976-ban. A nem tökéletes megtartás miatt viszont a faj rendszertani besorolása megoldatlan volt.

A Nature május 27-ei számában közölt új eredmények alapján most változott a helyzet, mivel a Royal Ontario Múzeum munkatársai az elmúlt három évtizedben 91 új példányt fedeztek fel és gyűjtöttek be a világhírű Burgess palából a Sziklás-hegységben (Brit Kolumbia, Kanada). A feldolgozás során kiderült, hogy a rendkívül ritka ősmaradvány a tintahalak, a polipok és az egyéb fejlábúak korai őse volt. Szintén a rokonságába tartoztak a mára már kihalt, de geológiai szempontból nagyon fontos ammoniteszek és belemniteszek.

Ez a felismerés azért rendkívül fontos, mert így a primitív fejlábúak az eddig gondoltnál jóval korábban, mintegy 30 millió évvel előbb megjelentek a földtörténet színpadán. Vagyis a megjelenésük jóval közelebb esett a komplex állatok megjelenéséhez, ami az úgynevezett "kambriumi robbanás" során következett be. Emiatt újra kell értelmezni ennek a fontos tengeri állatcsoportnak az eredetével kapcsolatos nézeteket. A kutatók megfelelő ősmaradványok híján viszonylag keveset tudnak a puhatestűek (Mollusca) főbb csoportjainak egykori rokonsági viszonyairól és a csoport korai történetéről.

Az új példányok hossza 2 és 5 cm között változik, lapított testük pedig papírsárkány alakú. Nagyméretű, kocsányokon lógó szemekkel, és egy pár hosszú fogókarral rendelkeztek, amelyek a prédaállat elfogásában és elfogyasztásában játszottak szerepet. Az állat a nagyméretű, oldalsó uszonyai segítségével tudott úszni, és a mai fejlábúakhoz hasonlóan egy fúvóka-szerű tölcséren préselték ki magukból a vizet, ami által lökhajtásos mozgásra tettek szert. A maradványok alapján néhány példány nagy kopoltyúi eltömődtek iszappal, ami arra utal, hogy az állatokkal egy hirtelen bekövetkező víz alatti iszapfolyás végzett.

A kutatókat meglepte, hogy a Nectocaris-nak nem volt szilárd váza, vagyis a fejlábúak úgy kezdtek el úszkálni, hogy még nem volt meg a levegővel töltött szilárd váz segítsége. Úgy tűnik, hogy a szilárd héj csak jóval később, a késő-kambriumban jelent meg, a társakkal való verseny és az egyre gyakoribb ragadozók elleni védekezés érdekében. A nagyon egyszerű felépítésű kambriumi formákból geológiai léptékkel szinte egy szempillantás alatt fejlődtek ki a bonyolult szervekkel rendelkező, nagyon komplex felépítésű állatok.