[origo] tudomány> !ALROVAT_NEVE

"Olyan szer nincsen, ami önmagában ne hordozna kockázatot"

Molnár Orsolya|2010. 06. 25., 12:35|Utolsó módosítás:2010. 06. 25., 14:01|

A sok csapadéknak köszönhetően az idei tavasz és a nyár eleje nagyon kedvezett a szúnyogoknak, így az ország számos pontján küzdenek a szúnyoginvázióval. Bár hazánkban a vérszívó rovarok nem terjesztenek emberre veszélyes betegségeket, érdemes védekezni, mert kellemetlen pillanatokat okozhatnak, és nem árt, ha a házikedvencekre is odafigyelünk. Ahol lehetőség van rá, ott a szúnyogokat vegyszerekkel, permetezéssel irtják, noha volna egy kevésbé veszélyes és környezetkímélőbb módja is a gyérítésüknek.

Gemencen már annyi szúnyog van, hogy a helyi munkásoknak napközben is méhészkalapot kell viselniük. A gemenciek helyzetét nehezíti, hogy természetvédelmi terület lévén a kémiai módszerek, a permetezés használata tilos, csak biológiai ritkításra van lehetőség. Erre engedélyt is kaptak, ám a hatóság mindössze négy és fél hektáron hagyta jóvá a szúnyoglárvák gyérítését. A vérszívó rovarok komoly károkat képesek okozni mind az idegenforgalomban, mind a szarvas- és őzállomány szaporulatában, becslések szerint a fiatal állatoknak körülbelül 10-15 százaléka pusztul el a csípések miatt - mondta el korábban Bodor László, a Gemenc Zrt. Erdőgazdálkodási osztályvezetője.

A biológiai védekezés egyik legismertebb formája a Bacillus thuringiensis ssp. israelensis baktérium által előállított toxin használata, melyet a vízfelületre szórva a vízi szervezetek elfogyasztanak, ám az előírt koncentrációban használva szelektíven csak a csípőszúnyogok (Culicidae) és a púposszúnyogok (Simuliidae) lárváit öli meg. Ennek oka, hogy a hatás eléréséhez olyan speciális körülmények szükségesek, melyek csak a lárvák tápcsatornájában vannak jelen. A módszer nehézsége, hogy csak a szúnyogok fejlődésének egy rövid szakaszában alkalmazható, és éppen ezért szükséges hozzá, hogy előzetesen felderítsék a szúnyog tenyészőhelyeket. Sokan tehát azért kétkednek a módszer hatásosságát illetően, mert nincsenek tisztában a felhasználás feltételeivel.

Forrás: Wikimedia Commons

Csípőszúnyog lárvái

Szepesszentgyörgyi Ádám ökológus, a csípőszúnyogok szakértője az [origo]-nak elmondta, hogy a hatásmechanizmus bonyolultsága miatt nem valószínű, hogy ellenállóképesség (rezisztencia) alakuljon ki a méreg ellen. A kémiai védekezésben régóta használt vegyszerek is nagyon hatékonyak mind a mai napig, tehát egyelőre nem kell attól félni, hogy a mérgekkel szemben ellenálló szúnyogok jelennek meg. Szepesszentgyörgyi szerint egyébként a legjobb védekezés a már kialakult szúnyogártalom ellen, ha a szabadtéri tevékenységeket nappalra időzítjük, és elkerüljük az esti sétákat.

A kifejlett szúnyogok ellen leggyakrabban használt irtási módszer a kémiai gyérítés, mely során egy idegmérget permeteznek szét a földön egy járműből vagy a levegőben egy repülőről. Ez a rovarok idegrendszerét támadja meg, így tehát nemcsak a szúnyogokra, hanem minden rovarra, továbbá a vízi élőlényekre is hat. A módszer előnye, hogy nem lehet vele elkésni, mert a már repülő alakokra bármikor alkalmazható, ugyanakkor a rossz időjárási viszonyok gátolják a permetezést.

"A most használt vegyszerek eddigi tudásunk szerint emberre nem ártalmasak, melegvérűekre nem hatnak" - mondja Szepesszentgyörgyi, hozzátéve: a strandon ő az első, aki biztonságos helyre menekül a családjával, ha meglátja az embereket is permetező gépet. Gampe László, az Országos Kémiai Biztonsági Intézet főosztályvezetője szerint olyan szer nincsen, ami önmagában ne hordozna kockázatot: "A konyhasó például egy egészséges emberre nézve nem veszélyes, ám egy magas vérnyomású személynek már igen." Mint az [origo]-nak elmondta, a kockázat lehet elfogadható vagy elfogadhatatlan. A kémiai védekezésben használt vegyszerek szabályszerű felhasználása nem jár veszéllyel az emberek számára, ezek ugyanis több nagyságrendi biztonsági faktort tartalmaznak (nagy higításúak), így nem jelenthetnek problémát. 2006-ban nagy vihart kavart, hogy Szegeden egy dichlorvos nevű hatóanyagot tartalmazó szerrel permeteztek, melyről az irtást végző cég vezetője állította, hogy emberre nem ártalmas. Valójában azonban a szert még abban az évben betiltották feltételezett rákkeltő hatása miatt. A jelenleg használt szerek a rendelkezésre álló adatok alapján az emberre nézve nem mérgezőek.

Forrás: Wikimedia Commons

Szúnyogirtás a Balaton-partján

Hogyan védekezhetünk?

Otthonunk védelme érdekében a legjobb megoldás a szúnyogháló felszerelése, és ezzel nemcsak a szúnyogokat, de más lámpafényre beröppenő állatot is sikeresen távol tarthatunk a lakásunktól. Vásárolhatunk elektromos párologtató készüléket is, míg a kertben használhatunk füstölőket, valamint közvetlenül saját magunkra fújható/kenhető szereket.

Zöldi Viktor, az Országos Epidemiológiai Központ főtanácsosa szerint a forgalomban kapható, engedélyezett szúnyogriasztó és -irtószerek közül mindet nyugodtan lehet használni, akár egymást kiegészítve is. Zárt térben az egész éjjel működő párologtató készülékek nagyon hatásosak, míg a teraszon, kertben a füstölőspirálokat érdemes használni. A krémes és aeroszolos riasztószerekben a hatóanyagok minősége (a leggyakoribb vegyület a dietil-toluamid) és mennyisége nagyon változatos, részben ettől függ, hogy mennyi ideig fejtik ki hatásukat. A hatástartósságot ugyanakkor befolyásolja, hogy milyen vastagságban vitték fel, és csökkenti a meleg, az izzadás is. Ha pedig melegben dolgozunk, jobban izzadunk, és több szén-dioxidot is lélegzünk ki, ami még jobban vonzza a szúnyogokat, így ilyen esetekben érdemes gyakrabban használni a szereket. Az Epidemiológiai Központ állásfoglalása szerint a B-vitamin (melyet a poly-B tabletta is tartalmaz) a vérszívó ízeltlábúak riasztására alkalmatlan. (Az epidemiológusok tanácsai, valamint az általuk javasolt szerek listája a Központ honlapján elérhető.)

További gyakorlati tanácsok a LifeNetwork cikkében: Túlélő tippek a szúnyoghad ellen

Forrás: Wikimedia Commons

Szúnyogok terjesztik

Magyarország viszonylag szerencsés helyzetben van, nálunk ugyanis a szúnyogok jellemzően nem terjesztenek emberre veszélyes betegségeket, így az irtásuk csupán kényelmi és turisztikai szempontból indokolt. (Egykoron hazánkban is volt malária, ám az élővizekbe permetezett DDT-vel sikerült kiirtani a kórért felelős egysejtűt terjesztő szúnyogfajokat, és 1959 óta nem fordul elő nálunk a betegség.) Ezzel szemben néhány évvel ezelőtt hazánkban is felbukkant a nyugat-nílusi vírus, melyet a szúnyogok terjesztenek. A vírus elsődleges gazdái a vadmadarak, ám lovakat és embereket is megfertőzhet. Emberekben lázas panaszokat, izomfájdalmat, remegést, torokfájást, fejfájást, hátfájást okozhat. Súlyosabb esetekben a madarakban, lovakban és emberekben is agy- és gerincvelő-gyulladás alakulhat ki. Magyarországon 2008-ban összesen 14 emberi megbetegedést regisztráltak, de mindenki maradandó elváltozások nélkül meggyógyult.

Noha az embereknek kevésbé kell félniük attól, hogy szúnyogcsípés révén valami kórt elkaphatnak, a háziállatok esetében már érdemes kicsit jobban odafigyelni. Házinyulaknál (és a kedvencként tartott törpenyulaknál is) fordul elő a szúnyogok által terjesztett, vírusos eredetű myxomatózis, mely a lágy szövetek duzzadásával járó betegség. Első tünete, hogy a fülkagylón bevérzések jelennek meg, melyet enyhébb esetben általános duzzanatok megjelenése követ, súlyosabb esetben azonban kötőhártya- és orrnyálkahártya-gyulladás, láz és végül pusztulás vár az állatra. Vakcina azonban létezik ellene, így megelőzésre van mód.

Szintén szúnyogok terjesztik a kutyáknál és macskáknál szívférgességet okozó Dirofilaria immitis fonalférget, mely hazánkban ma még ritka, inkább a dél-európai országokban jellemző, ezért ha a nyaralásra magunkkal visszük a kutyát is, érdemes az állatot olyan szerrel kezelni, amely a szúnyogokra is hatásos. Európában elsősorban Olaszországot és a Pó folyó völgyét tartják fertőzöttnek, de Szlovéniában, Bulgáriában és Romániában is ismert az élősködő. A külföldről hazatérő, megfertőzött kutyák továbbá elősegíthetik a féreg hazai elterjedését is. Ha a féreg már bekerült az állat szívébe, akkor a gyógyulási esélyek nagyon rosszak, tehát itt is a megelőzés a fontos.

Címlapsztori»

Forrás: Solar Dynamics Observatory Valami furcsa dolog történik a Nappal Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
    Forrás: Solar Dynamics Observatory Valami furcsa dolog történik a Nappal Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
    Forrás: Im In Hak/www.jindos.com Húszezer kutya érkezett Budapestre Több mint húszezer kutya lesz Budapesten a hét végi Kutya Világkiállításon. A rendezvényre 70 országból érkeznek kutyák, és számos olyan ritkaság is látható lesz, amiből ...
    Forrás: flickr.com/bagsgroove Szamárnak nem érdemes hátat fordítani A szamarak sem agresszív állatok, de nagyobb egyéniségek a lovaknál, és a kedélyállapotuk is hullámzó. Ha rossz napjuk van, vagy éppen szaporodási időszakban ...
    Forrás: Wikipedia Ostroma után nyomtalanul eltűnt a Bastille Luxusbörtön volt a Bastille, amelynek kiváló főztjét mindössze hét rab - köztük négy hamisító - ette 1789. július 14-én. Hahner Péter történész szavaival: "a párizsi nép ...
    Forrás: MTI/Varga György Már ölik a szúnyogokat Budapesten is Két száraz év után idén ismét rengeteg a szúnyog, a Balatonnál 250 hektárral nagyobb a tocsogókkal fedett terület, ahol kikelhetnek. Itt már kedden, Budapesten pedig ...
    Forrás: MTI/Kovács Tamás Ne nyúlj a magyar koronához! Hányszor látta egy magyar király a Szent Koronát? Életében csak pár alkalommal, hiszen a korona a történetének 99 százalékát egy láda mélyén töltötte. A Szent Korona nem ...
    Forrás: NASA Mire költ a NASA a következő években? Magáncégekkel építtet űrhajót, élesbe fordul a Mars kutatása, űrhajósai ott vannak az ISS-en, készül az újabb űrtávcső és a Cassini szonda lassan egy évtizede kering a ...
    Forrás: AFP/Jeff Haynes Tényleg a vízben éltek az ember ősei? Az emberi evolúció egyik erősen vitatott elmélete szerint az ember őse bizonyos ideig vízi életmódot folytatott. A vízimajom-elmélet hívei jövő héten gyűlnek össze ...
    Forrás: Mauricio Antón/PLoS ONE Megfejtették a gyilkos barlang rejtélyét Amerikai és spanyol kutatók kerestek megoldást arra a rejtélyre, hogy miért áll szinte teljes egészében csak ragadozókból egy spanyol barlangi kitöltés anyaga.
70
AEG L 71260 SL elöltöltős mosógép a markabolt.hu-tólKeskeny - 45 cm mélység, A++ energiaosztály, maximum 1200 fordulat/perc centrifuga, max. 6 kg ruhatöltet, LCD kijelző, folyékony mosószer adagoló
114 900 Ft
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Imagechina Mikor tör ki Kínából az új madárinfluenza? Sürgősen rá kellene jönni, hogyan terjed a veszélyes vírus.
Forrás: Crisis.org.uk Virágot fújnak a koszba Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Forrás: Ruben van der Vleuten Saját útját filmezte végig egy csomag Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

Szavazás