A sivatagi állatok legnagyobb gondja, hogyan védekezzenek a kiszáradás ellen. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a fajok, amelyeket csupasz bőrük látszólag kevéssé óv a vízvesztéstől. Kiderült, hogy ezek a bőr szerkezetének megváltoztatásával menekülnek meg a kiszáradástól.

Sivatagi denevér (Pipistrellus kuhli)
Nagy felületű, csupasz szárnyuk és a repülésbe fektetett tetemes energia miatt azt várnánk, hogy denevérek rendkívül sok vizet vesztenek párologtatás révén, mondják az izraeli Ben-Gurion Egyetem szakemberei. Ennek ellenére a sivatagi denevérek jól boldogulnak a világ egyik legbarátságtalanabb élőhelyén is.
A kutatók azt tapasztalták, hogy a Pipistrellus kuhli sivatagi denevér mindössze a 80 százalékát veszti annak a vízmennyiségnek, amelyet más, nem sivatagi fajok elpárologtatnak. A teljes vízveszteség a kültakarón (bőrön) át és a kilélegzett vízmennyiség összegéből jön ki (vizeletet a sivatagi fajok szinte egyáltalán nem ürítenek).

Pihenő sivatagi denevér (Pipistrellus kuhli)
Az alaposabb vizsgálat során kiderült, hogy a sivatagi denevérek jóval kevesebb vizet párologtatnak a kültakarón át (ami a teljes vízveszteség legnagyobb hányada), mint a hasonló méretű, nem sivatagi rokonaik.
A kutatásokat végző dr. Munoz-Garcia és csoportja úgy véli, hogy ennek oka a bőrük zsírösszetételének megváltoztatása. Hasonló mechanizmust már más emlősöknél és madaraknál is megfigyeltek, és a kutatók most erre a mechanizmusra keresik a bizonyítékokat a sivatagi denevéreknél.
* * *
Rovatunk mostantól Facebookon és Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.