Mintha gyöngyök gurulnának bársonyon: igazi hangszerkülönlegesség a tárogató

A tárogató jelképisége, sajátos mitológiája érdekes módon ahelyett, hogy egységesítené, inkább megosztja a magyarokat. Pedig az idő már igazolta, hogy egy hangszer életében az a legfontosabb, hogyan és mit zenélnek rajta, és a tárogató modernizált változatán már mindent lehet játszani.

Nagy Csaba (Gregus Pál bal oldalon) és az új hangszerek

A 4. Tárogatós Világtalálkozó zenei produkcióit hallgatva (egy kis ízelítő az alábbi filmen) igencsak szelektív módon hallónak kell lenni ahhoz, hogy a tárogató szóra egy penetráns hangú tülökszerűségre, vagy melankolikus hangok forrására gondoljon az ember. Tény az, hogy sok amatőr hangoskodva tülköl a tárogatón, és melankolikus, mert nem tud gyorsabban játszani.

Az ő hangszerük egyfajta hazai vuvuzela. Akik így fújják a tárogatót, valószínűleg a szaxofont és a klarinétot is így hoznák "kellemetlen" helyzetbe, de lehet, hogy még a zongorát is. A hangoskodás vágyán túl ennek az is oka, hogy a szaxofonhoz hasonlóan tanulás, gyakorlás nélkül nem könnyű a hangszeren halkan játszani.  A tárogató igazi hungaricum, és az angol, német, spanyol, francia, orosz  stb. nyelvű szakirodalmakban is, mivel nincs az adott nyelveken megfelelője, a nevét csak magyarul lehet leírni: tárogató.
 
Elsősorban katonai síp volt a történeti tárogató

Talán nem is létezik hangszer mitológia nélkül. A mitológia egyfajta gondolkodásmód, a költészet sajátos formája. És hogy miért éppen a hangszerek létezésének velejárója? Mert hangjaik megfoghatatlanok, transzcendenciájuk lélekbe hasító, a rajtuk játszott dallamok az érzelmekre hatnak. Jelképpé válásuk az érzelmi érintettség természetes következménye, ráadásul egy adott kultúrában keletkeznek, ott is használják őket, meghatározott nyelvterülethez, nemzethez tartoznak, olykor egy politikai mozgalom, egy vallás vagy egy rítus eszmeiségének kifejezői.

A tárogató jelképisége, sajátos mitológiája érdekes módon ahelyett, hogy egységesítené, inkább megosztja az itt élőket. Pedig az idő már igazolta, hogy egy hangszer életében az a legfontosabb, hogyan és mit zenélnek rajta, és a tárogató modernizált változatán már mindent lehet játszani.

 

 

Nagy Csaba tárogatóművész több mint 20 éve sikeresen munkálkodik azon, hogy hangszere elnyerje méltó helyét a hazai és a nemzetközi zenei életben, hiszen elsősorban nem a politika eszköze, hanem a zenéé. Mindemellett fontosnak tartja a hagyományok őrzését, ápolását, a régi dallamok felkutatását és játékát. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy a tárogató múltbéli változata, a történeti tárogató (lásd 1. ábra) elsősorban katonai síp volt. Sorsa összefonódott a kurucok életével, a Rákóczi-szabadságharccal. Jelképiségét is innen merítette. Pedig meríthette volna a dionüszoszi misztériumokból is, hiszen pásztorok hangszere is volt.

1. ábra Történeti tárogatók

A 19. század második felében, mivel az oboaszerű - azaz duplanádas, kúpos és fából készült, nagyon sokféle formában előforduló - történeti tárogatót komolyabb zenei célokra, például egy klasszikus zenekar tagjaként bonyolult dallamok eljátszására alkalmatlannak találták, kísérletezni kezdtek a hangszerészek és a zenészek, hogy egy mindent igényt kielégítő modern változat szülessen meg.

Nincs román esküvő reformtárogató nélkül

Ezt a modern változatot, a B-szoprántárogatót avagy a reformtárogatót a millennáris ünnepségek idején, 1897-ben szabadalmaztatta szinte egy időben, egymástól függetlenül Stowasser János és Schunda V. József budapesti hangszergyáros. Stowassernek nem ez az első, hanem ennek javított változata, az 19865-ös szabadalmi számú lett a legsikeresebb (lásd 2. ábra). Ma szinte minden zenész kezében ezt vagy ennek valamilyen variációját látni. A modern tárogató a történeti változatokkal szemben már szimplanádas, bő furatú, billentyűkkel ellátott, ám ugyancsak kúpos és fából esztergált hangszer. Bő két oktáv játszható rajta.

2. ábra B-szoprán-, Esz-alt-, B-tenortárogató

A reformtárogató hosszú évtizedeken keresztül nem fejlődött tovább, nem javult az intonációja, nem gazdagodott a hangszíne és a hangterjedelme. De napjainkban, elsősorban a zenészek érdeklődése, igényei miatt a hangszerkészítők újra kísérletezni kezdtek vele. Létezik már olyan román tárogató, ami csak annyiban tárogató, hogy fából van, de hangnyílásai, billentyűzete a szaxofonét utánozza. Hangszíne, szűkebb furata, nemesfából esztergált teste és kisebb hangnyílásai miatt a fémtestű szaxofonénál lágyabb, azonban a magyar reformtárogatóénál kicsit élesebb.

Tudnunk kell, hogy taragatoa, taragot  néven a román népzenében a reformtárogató nagy karriert futott be. Az a mondás járja, hogy nélküle nem esküvő az esküvő. Sajnos fokozatosan kiszorítják a fémtestű szopránszaxofonok.

A másik mai hangszerújítás egy budapesti hangszerkészítő, Tóth József nevéhez fűződik. Ő a billentyűrendszert "klarinétosabbra" alakította, hogy a francia típusú klarinétokon játszók is könnyebben boldoguljanak vele (lásd az alábbi képen).

Böhm-típusú Stowasser-variáns Tóth-féle tárogató

Kodály egykoron csokoládénak nevezte a reformtárogatók hangszínét. De mi a baj a csokoládéval? Ma már biztosan nem mondaná ezt, mert a fúvókák formájának, a fúvásmódnak az alakításával  meglepően éles ("ezüst csokipapír") hangzású hangszereket is hallani. Grúber János hangszerkészítő és Kiss Gy. László muzsikus kísérletei meghozták a kívánt eredményt.

Mind Stowasser, mind Schunda építettek az alaphangszernél egy kvinttel mélyebb Esz-alttárogatót (2. ábra) is. Ráadásul Stowasser egy oktávval mélyebb tenortárogatót is konstruált, amit olykor hibásan basszustárogatónak neveznek. Ez utóbbi kicsit hasonlít a kályhacsőre, és ha ügyetlenül fújják, a gőzhajó kürtjének emlékét hívja elő. Mindkét típusból nagyon kevés készült, de  Gregus Pál (a legfelső képen bal oldalon) Eisenhoffer János hangszere alapján már ismét épít tenortárogatókat is.

Sokáig az a hiedelem élt a kutatók körében, hogy a reformtárogatót a népzenében a 20.században alig használták. Ám Agócs Gergely népzenekutató gyermekkori élményei nyomát keresve azt találta, hogy Palócföldön igenis fújták a pásztorok és a cigánybandák fúvósai. Kiss Gy. László klarinét- és tárogatóművész a Rábaközben tett hasonló felfedezést (lásd a filmrészleten). Mindketten vonóskíséretes együttessel muzsikálják a meglelt, lejegyzett dallamokat. Szoprántárogatón ma már  jazzt, szalonzenét, klezmert,  klasszikus és kortárszenei darabokat játszanak, és természetesen fújják a régi katonadalokat, magyar nótákat és népdalokat is, úgy, ahogy azt az elődöktől tanulták.

Igazi hangszerkülönlegesség

Nagy Csaba, aki egyben a Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke is, a hazai tárogatósoknak tartott rendezvényeken túl négyévente világtalálkozókat is szervez. A magyarországi tárogatósokon kívül az USA-ból, Kanadából, Svájcból, Franciaországból, Norvégiából, Németországból, Angliából, Csehországból, Ukrajnából, Romániából, Szlovákiából (az utóbbiakból szlovák, román és magyar nemzetiségűek is) érkeznek ide muzsikusok. A külföldi zenészek nagy  többsége zeneileg magasan képzett. Az ő hangszerük csak zenére szakosodott. Azért szeretik, mert különleges a hangszíne. Ahogy egy érzékeny fülű német barátom fogalmazta találóan: "mintha gyöngyök gurulnának bársonyon". De azért is szeretik, mert a hangjain keresztül megismerhetnek egy másik kultúrát, felfedezhetik egy másik nép érzéseit, gondolkodását.

És hogy én miért "másztam" bele a tárogató tölcsérébe? Arthur H. Benade amerikai hangszerakusztikus professzor inspirált: igazi hangszerkülönlegesség van a birtokunkban, érdemes foglalkozni vele.

1999-ben védtem meg a cimbalom és a tárogató akusztikájáról szóló fizikai kandidátusi értekezésem. Vizsgálataim, méréseim során a századforduló technikai szintjén lévő, posztromantikus zenei ízlést kielégítő,  számos akusztikai ötlettel megáldott hangszert (speciális fúvóka, hangolónyílások, stabil hangindítás lehetősége stb.) találtam.

Nagy Csabával közösen néhány éve klarinétosok budapesti továbbképzésén kettesben mutattuk be a tárogatót. Csaba felállt és közölte, ő nagyon elfogult, ha a hangszeréről van szó, és ez egy remek hangszer. Erre én is felpattantam, és én is közöltem, hogy egyáltalán nem vagyok elfogult, de ez tényleg egy remek hangszer...

Pap János