"A szegénység további pusztításra kényszeríti az embereket" - ötven éve védi a csimpánzokat Jane Goodall

Ötven évvel az után, hogy a lábát Afrikába tette, Jane Goodall sürgős cselekvésre szólít: mentsük meg legközelebbi élő rokonainkat, a csimpánzokat a kihalástól! A világhírű csimpánzkutató és természetvédő nagy utat járt be fél évszázad alatt: a csimpánzok egyszerű tudományos megfigyelésétől eljutott a műholdas technológián alapuló, a helyi lakosságot aktívan bevonó környezetvédelmi tervezésig.

Jane Goodall Budapesten

A Nature e heti száma kétoldalas cikket közöl a világhírű csimpánzkutató és természetvédő, Jane Goodall tollából abból az alkalomból, hogy a kutatónő ötven éve kezdte el csimpánzokkal kapcsolatos megfigyeléseit. A következőkben teljes terjedelemben közöljük az írást, amelyet a lap a heti sajtócsomagjában bocsátott a tudományos-ismeretterjesztő újságírók rendelkezésére.

Ezen a héten múlt ötven éve, hogy megérkeztem oda, amit ma Tanzánia Gombe-folyó Nemzeti Parkjának neveznek. Egy öreg távcsövet és egy jegyzetfüzetet vittem magammal. 1960-at írtunk, azt az évet, amikor egy amerikai műhold az első képeket készítette a világűrből a Földről. Nap nap után egy csúcson üldögéltem, amelyről az egyik legjobb kilátás nyílt Gombéra és csimpánzaira. Láttam a táboromat a délre lévő völgyben, és az alsó Kasekela-völgy sűrű erdejét északra. Távcsövemen keresztül bámultam a gyümölcsöket és leveleket magukba tömő csimpánzokat, és kezdtem gyűjtögetni az első benyomásokat a mindennapi életükről. Nem is gondoltam, hogy ez a csimpánzok viselkedésének 50 évig tartó tanulmányozásához és egy a nemzetközi természetvédelemben, nevelésben, támogatásban és adománygyűjtésben befutott karrierhez vezet majd.

Ahogy kialakultak az analitikus módszerek, a gombei csimpánzokkal végzett munka hozzájárult az emberek állatokkal való kapcsolatának alapos megértéséhez. Ebből és a másutt folytatott kutatásokból most már tudunk például az ember és a csimpánz agyfelépítésének és immunrendszerének számos hasonlóságáról és arról, mennyire közel áll genetikailag a két faj: mintegy 1,5 százalékos eltérés van az ember és a csimpánz DNS-e között. Meghökkentő párhuzamok fedezhetők fel a csimpánz és az ember nonverbális (szavak nélküli) kommunikációjában. Egy ölelés, kézfogás vagy egy hátba veregetés lényegében ugyanazt jelenti mindkét fajnál. Sokat megértettünk a csimpánzok intellektuális képességeiből és érzelmeik összetettségéből, amelyek feltűnően hasonlítanak a mieinkre. Az egyes csimpánzközösségekben - így a gombéiakban is - megfigyelhető majom-immunhiányt előidéző vírussal (SIV) kapcsolatos kutatások pedig fényt deríthetnek az emberi immunhiányt előidéző vírus (HIV) természetére.

Jane Goodall kedvenc leshelyén Gombéban

Azzal párhuzamosan, ahogy gyarapodott a csimpánzokról szerzett tudásunk, létüket egyre fokozódó veszély fenyegette. Ez 1986-ban tudatosult bennem igazán, amikor az Afrika-szerte csimpánzokkal foglalkozó primatológusok (főemlőskutatók) összegyűltek Chicagóban A csimpánzok megértése című konferencián, és egyik a másik után számolt be a létszám riasztó mértékű hanyatlásáról. Úgy mentem ki a konferenciáról, hogy elhatároztam: oly módon segítek a csimpánzokon, hogy mindenütt elmesélem a sorsukat.

 

 

Műholdfelvétel az erdőirtásokról

Több évvel később, miközben egy Gombéval határos hasadékvölgy felett repültem, saját szememmel láttam a probléma egyik gyökerét: a hatalmas méretű erdőirtást. Gombe 35 négyzetkilométernyi erdőszigetté vált, amelyet kopár táj vesz körül. A csimpánzok élőhelyét egész Afrikában mezőgazdasági földterületté, olajpálma-ültetvényekké és településekké alakítják, aggasztó ütemben. Más állatokkal ellentétben a csimpánzok érzékenyek az olyan emberi betegségekre, amilyen a gyermekbénulás és az influenza. Egy másik fenyegetés az illegális "bozóthús-kereskedelem": a vadállatok, köztük a csimpánzok mértéktelen lemészárlása emberi fogyasztás céljából. Részben e fenyegetések miatt a gombei csimpánzok száma az 1964-es 150-ről mára nagyjából 100-ra csökkent. 1900-ban több mint egymillió csimpánz élt Afrikában; napjainkban - minden eredményünk ellenére - kevesebb mint 300 000 maradt fenn a vadonban, sok széttöredezett, elszigetelt populációban. Egyes természetvédők szerint a faj 30 éven belül vadon kihal.

Alapvető szükségletek

A csimpánzok túléléséhez alapvetően meg kell változnia a természettel, valamint a tudományos és technikai haladással kapcsolatos gondolkodásmódunknak. A chicagói konferencia és a Gombe fölötti repülést követő években megértettem, hogy azok felé a gondok felé kellene fordulnunk, amelyekkel a csimpánzok közelében élő falusiaknak kell szembenézniük. A szegénység, az alapvető szükségletek hiánya, amilyen a tiszta víz, az egészségügyi gondozás és az oktatás, valamint a fenntarthatatlan földművelési módszerek rettenetes eróziót és szárazságot okoznak. Ha segítenénk a helybelieknek jobbá tenni az életüket, partnereink lehetnének a természetvédelemben.

Játszó csimpánzkölykök

Így tehát 1994-ben a Jane Goodall Intézet (JGI) - amelyet 1977-ben alapítottam elsődlegesen kutatási és oktatási célokkal - elkezdte azt, ami az egyik legátfogóbb közösségmegőrzési programmá vált Afrikában: ez a TACARE program ("take care", azaz gondot viselni). A JGI Afrika-programjainak alelnöke, George Strunden által vezetett TACARE integrálta a hagyományos természetvédelmi megközelítéseket egy sor környezetileg fenntartható mezőgazdasági fejlesztési stratégiával. A program kezdettől fogva meghallgatja az embereket, és próbál segíteni a szükségleteik kielégítésében. Megmutatta a fontosságát annak, milyen jelentős szemléltetni a helyi környezet nyújtotta előnyöket, például tiszta ivóvizet, és ezt hogy lehet kiindulási alapként használni a természetvédelmi tervezésnél és kommunikációnál.

Az erdők gondozása

A TACARE program során azt tapasztaltuk, hogy az idős falusiak megértik az alapvető kapcsolatot a csimpánzok élőhelyének elvesztése és a saját létfenntartásukat támogató ökoszisztéma-szolgáltatások elvesztése között, de a szegénység ennek ellenére további pusztításra kényszeríti az embereket. A TACARE támogatja a természetvédelmi előnyöket, ösztönzi azt, hogy az emberekben tudatosuljon az ökoszisztéma értéke, és bemutatja azt a hatalmas lehetőséget, amely a miombó erdőségek (őshonos afrikai növényzet) helyreállításában rejlik. Ezek az erdők élőhelyet nyújtanak az állatoknak, és értékes forrásokkal (például méz, gyógynövények) szolgálnak a közösségek számára. Noha a populáció és az erdőirtás üteme 1991 és 2003 között majdnem megkétszereződött, az újabb műholdképek azt mutatják, hogy az erdőirtás végre lassulni kezdett.

Jane Goodall

Jane Goodall Londonban született 1934-ben. A déli tengerparton álló városban, Bournemouthban nőtt fel; második születésnapjára édesapjától egy élethű játék csimpánzt kapott, amelyet a Londoni Állatkertben született csimpánzkölyök után Jubilee-nek neveztek el. A barátok figyelmeztették a szülőket, hogy egy ilyen ajándéktól rémálmai lesznek a gyereknek, de Jane imádta a majmot, amelyet ma is őriz angliai otthonában. Jane-nek gyermekkorában az állatos könyvek voltak a kedvencei - azok közül is Dr. Dolittle története, A dzsungel könyve és a Tarzan-könyvek -, és már tíz-tizenegy évesen arról álmodott, hogy egyszer majd Afrikában, az állatok közt fog élni.

1960 nyarán a 26 éves Jane Goodall az elismert antropológus és paleontológus, dr. Louis Leakey támogatásával a kelet-afrikai Tanganyika-tóhoz érkezett, hogy a Gombe-folyó mentén élő csimpánzpopulációt tanulmányozza. Kutatásai már néhány hónap után szenzációs eredményekre vezettek. Goodall írta le először, hogy a csimpánzok is készítenek eszközöket: vékony fügeágakat törnek, letépik róluk a leveleket, az ágat pecabotként egy termeszvárba dugják, majd a rovaroktól hemzsegő ágat óvatosan kihúzzák az üregből. Addig a szerszámkészítést egyedül az emberre jellemző tulajdonságnak tekintették a kutatók. A felfedezés nyomán újra kellett határozni, mi különbözteti meg az embert az állatoktól. Szintén még az első évben figyelte meg azt, hogy a csimpánzok olykor vadászni indulnak, hordába verődve vadmalacokat és egyéb állatokat ejtenek el. Ezzel megdőlt az az elmélet, amely a csimpánzokat elsősorban növényevő, alkalmanként rovarokkal is táplálkozó állatokként tartotta számon.

A természetvédelem és a vidékfejlesztés olyan problémákat is felvet, amelyek részben a földrajzi adottságokhoz kötődnek. A Gombéban az egyetemekkel (amilyen például a St. Paul-i Minnesotai Egyetem) és a magánszektorral (amilyen a kaliforniai Systems Research Institute) karöltve dolgozó kutatók már több éve használnak távérzékelő eszközöket, és alkalmazzák a földrajzi információs rendszert (GIS) - így hozzáférnek az 1947 óta gyűjtött történelmi légifelvételektől kezdve a legújabb QuickBird műholdas képekig, amelynek a talajszinti felbontása eléri a 60 centimétert. A képanyag kiegészíti a csimpánzok viselkedésének földi megfigyeléseit a növényborításról és az erdőszerkezetről nyújtott információkkal. Ez a csimpánzok elterjedését, vadászó és táplálkozási viselkedését, valamint csoportdinamikáját magyarázó modelleknek a javításában is segített. A távérzékelésből származó vegetációs térképek például segítettek kimutatni, hogy a csimpánzok vadászata sikeresebb lombhullató és félig lombhullató erdőben, mint örökzöld erdőben.

 

 

Gombei csimpánzok

A GIS és a műholdas képanyag - a parkon belül és kívül gyűjtött, különféle forrásokból származó információrétegek egyesítésével - lehetővé tette számunkra, hogy átfogó képet alkossunk arról, hogyan használják a földet a csimpánzok és az emberek. Ez a helyi kormányzattal és más természetvédő szervezetekkel (amilyen például a Nature Conservancy) együttműködve megvalósított természetvédelmi akciótervvel kombinálva segített nekünk abban, hogy erőfeszítéseinket a parkon kívüli elsődleges csimpánzélőhelyekre koncentráljuk, miközben minimalizáltuk a helyi közösségekre gyakorolt bomlasztó hatást. Ráadásul lehetővé tette számunkra, hogy maximáljuk a természetvédelemnek az emberek életére gyakorolt potenciális előnyeit. Például a meredek lejtők élőhelyeinek helyreállításával megszüntettük a vízminőséget rontó talajeróziót.

A nagy felbontású műholdas adatok segítettek a vidékről szerzett bennszülött tudás hasznosításában is. A helyi emberek képesek voltak meghatározni a műholdképeken a házukat, az iskoláikat, a mecseteiket, vízforrásaikat, tűzifagyűjtő helyeiket és - egy esetben - azt a fát, amely alá az egyik anya gyakran rakta le a csecsemőjét, amíg a földeken dolgozott. Ez a tudás segít nekünk megérteni például azt, hogy miért maradt érintetlenül egy erdőfolt Zashe faluban, míg a körülötte lévő területekről kiirtották a fákat. Kiderült, hogy a hely szellemi jelentőségű, és a falu földhasznosítási tervében védettnek jelölték ki.

A bozóthús-kereskedelem miatt elárvult csimpánzkölykök egy menedékhelyen

Az ilyen tudás még fontosabb olyan területek esetében, ahol nagy a népsűrűség-növekedési ráta. A múltban az emberek azért voltak képesek fenntartható módon élni a vidéken, mert sokkal kevesebben voltak. Napjainkban gondos tervezés szükséges ahhoz, hogy egyensúlyt teremtsenek az emberi szükségletek és az ökoszisztéma azon képessége között, hogy biztosítsa a nélkülözhetetlen szolgáltatásokat. A TACARE programban részt vevő falusiak most már értik ezt, s ennek hatására keresik a családtervezési támogatást - amit a program meg is ad.

A műholdas képanyag olyan alapot nyújt, amelyhez viszonyítva objektíven nyomon lehet követni a természetvédelmi sikereket. 1986-ban a kutatók azért utaztak Chicagóba a világ minden tájáról, hogy megosszák az eredményeiket. Manapság bármely erdőfoltot láthatunk a Földön az íróasztalunk mellől.

Mit látunk? Azt, hogy a csimpánzok továbbra is riasztó ütemben tűnnek el Afrika-szerte. A 21 ország zömében, ahol még fennmaradtak, fenyegeti őket és élőhelyüket a szegénység és polgárháborúk vagy zavargások. Az afrikai városi elit bozóthús iránti étvágya változatlan, és Európa, az Egyesült Államok, valamint a terjeszkedő gazdaságú Kína és India faanyag iránti igénye növekszik. Nincs vesztegetni való idő.

Jane Goodall ma

Mégis reménnyel töltenek el a tudományban és a természetvédelmi gyakorlatban az elmúlt öt évtized folyamán bekövetkezett csodás előrelépések. Gombéban a csimpánzkutatást, a közösségközpontú természetvédelmet és a távérzékelési technológiát kombinálták, hogy jobban összehangolják a csimpánz és az ember életmódját. Az emberek és a csimpánzok szükségleteinek összeegyeztetése létfontosságú, ha meg akarjuk óvni őket és más emberszabású majmokat a kihalástól, és a Kongói Demokratikus Köztársaságban, valamint Ugandában folynak erőfeszítések arra, hogy lemásolják a TACARE-t vagy hasonló közösségalapú természetvédő programokat. Akárcsak Gombéban, ez azt jelenti majd, hogy foglalkozni kell a földhasználat és -birtoklás nehéz problémáival, és alternatívákat kell találni az erdőt tönkretevő módszerek helyett.

A csimpánzok megmentése együtt jár azzal, hogy nemcsak a más fajokhoz, hanem a saját fajtársainkhoz való viszonyunkat is meg kell változtatni. Mindenekelőtt jó indokokat kell találnunk az embereknek, különösen azoknak, akik legközelebbi rokonaink mellett élnek, hogy miért mentsék meg őket.

Jane Goodall - Nature