Lezajlott annak a tengeri kutatóprogramnak a negyedik, utolsó fázisa, amelyben a távolról irányítható Isis tengeralattjáróval akár 6000 méteres mélységben is felderíthető az óceánok élővilága. A 2007 óta futó program során már eddig is számos, korábban ismeretlen élőlényt fedeztek fel, most pedig újabb tíz fajjal gazdagodott a furcsa és korábban soha nem látott lények listája.
A 2000-ben indult, Census of Marine Life nevet viselő nemzetközi program eredményeiről legutóbb itt és itt számoltunk be: a kutatók távolról irányítható merülési eszköze, az Isis most hatolt utoljára a tengerfenékre ennek a programnak a keretein belül. A MAR-ECO elnevezésű kutatóprogramban az Atlanti-óceánban hegygerincként magasodó Közép-Atlanti hátság élővilágának feltérképezése volt a cél.

Gerinctelen Enteropneust féregfaj
A ritka állatfajokat felvonultató kutatás ezúttal körülbelül 10 új fajjal gazdagíthatja az eddig nem ismert tengeri állatok listáját: az egyik élőlényről a kutatók úgy vélik, hogy "hiányzó" evolúciós láncszem lehet a gerinctelen és a hátgerinccel már rendelkező állatok között. A munkát ezúttal az angliai Aberdeen Egyetem kutatói vezették - az Isis merülőeszköz összesen több mint 300 órát töltött a víz alatt, ezalatt többnyire 700 és 3600 méteres mélységben mozgott. Az új kutatás elsősorban a Golf-áramlattól északra eső hidegebb és a délre eső melegebb vizek vizsgálatára koncentrált.

A tengerfenék közelében táplálkozó egyik új medúzafaj
"A Közép-Atlanti hátság nyugati oldalán egészen másfajta élővilágot találtunk, mint a keletre eső részeken. Ez azért meglepő, mert a kétféle élőhely egymáshoz igen közel, nagyjából 16 kilométerre helyezkedik el. Észak-keleten a tengeri sünök domináltak, a sziklák pedig mindenhol tarkák voltak, tele szivacsokkal, korallokkal és más élőlényekkel. A hátság észak-nyugati oldalán mindez máshogy nézett ki: a sziklák szürkések voltak és sokkal gyérebb sokféleséget találtunk" - mondta Monty Priede professzor, az Aberdeen Egyetem óceánlaborjának igazgatója.

Az egyik érdekes kinézetű féregfaj
A gerinctelenek és a gerincesek közötti átmenethez vélhetően közel álló férgek igen érdekesek a kutatók szerint: "Nincs szemük, sem más olyan szervük, amely nyilvánvalóan érzékelésre szolgálna. Agyuk sincs, van viszont feji és farki végük, valamint egy olyan, primitív testi tervrajzuk, mint amilyen a korai gerinchúros állatoknak. A mostani és az utóbbi évek felfedezései teljesen átalakítják az óceánokkal kapcsolatos eddigi gondolkodásunkat, hiszen nem elég, ha csak a tengerek széleit kutatjuk: nem hagyhatjuk ki azt a rengeteg élőlényt sem, amelyek a tengerfenék hegyes és völgyes területein, az óceán közepén élnek" - mondta Priede.

Egy tengeri uborka - a további fotókat ide kattintva tekintheti meg
Forrás: Aberdeen Egyetem, fotók: David Shale
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.