[origo] tudomány> !ALROVAT_NEVE

Őssejtsiker a terápiának ellenálló, visszatérő leukémia kezelésében

Illyés András|2010. 07. 13., 12:50|

A Heidelberg Egyetem kórházának orvosai komoly őssejtsikerről számoltak be a Blood (Vér) című folyóirat hasábjain: a betegek 50 százalékát sikerült kezelni idegen donoroktól származó őssejtekkel a betegség azon fajtájában, amely a hagyományos terápiának ellenáll.

A kezelt betegek körülbelül felénél egyáltalán nem maradtak leukémiás sejtek a vérben az őssejtek átültetését követően - olvasható az új tanulmányban, amely egy multicentrikus, vagyis párhuzamosan több kórházban végzett vizsgálatról számol be. Az eljárás során egészséges donoroktól származó őssejteket ültettek be a betegekbe - ezt az eljárást allogén transzplantációnak nevezik, ellentétben azzal, amikor a beteg a saját őssejtjeit kapja meg (autológ transzplantáció). Az allogén transzplantációnál azonban fennáll a veszélye, hogy a szervezet immunrendszere támadást intéz az idegen sejtek ellen, amelyek így kilökődnek - ez a "graft versus host" reakció, amelynek megelőzésére az immunrendszert gyengítő gyógyszereket kell szedniük a betegeknek, a teljes hátralévő életük során.

Meglepő módon éppen ez a reakció a kulcsa annak, hogy a leukémiás sejteket el lehet tüntetni a betegek szervezetéből. Az őssejtekkel végzett vizsgálatok során azt tapasztalták, hogy egy megfelelően szabályozott graft versus host reakció megtámadja a tumorsejteket is. Alapvető fontosságú azonban, hogy a beavatkozást követően folyamatosan ellenőrizzék a leukémiás sejtek számát. Ha ugyanis túl erős az immunrendszer válasza, akkor az egészséges sejtek és szövetek is károsodhatnak. A vizsgálatban egyik újdonsága az volt, hogy rendszeresen mérték a leukémiás sejtek koncentrációját a transzplantációt követően, így pontosan nyomon lehetett követni, hogy mi a beavatkozás hatása.

Peter Dreger professzor és munkatársai 16 különböző németországi centrumban végezték a vizsgálatokat - összesen 90, nagy kockázatú, agresszív leukémiában szenvedő betegnek adtak be őssejteket egy második fázisú klinikai vizsgálat keretében. A krónikus limfocitás leukémia (CLL) a nyugati országokban a leukémia leggyakoribb formája: a betegség sok esetben jóindulatú lefolyású, más esetekben azonban az agresszív forma lép fel, amely a hagyományos kezelések egyikére sem reagál. Ilyenkor nem használ sem a kemoterápia, sem pedig az antitestek, és a betegek gyakran néhány évvel a diagnózist követően elhaláloznak.

A betegség ezen fajtájának kezelésére találtak most egy lehetséges eljárást a Heidelberg Egyetem kórházában: az őssejtek beültetését követően a betegek döntő többségében nem lehetett kimutatni a leukémiás sejteket, még úgy sem, hogy magas érzékenységgel jellemezhető tesztet használtak erre a célra. A betegek felénél pedig hosszabb idő elteltével sem tértek vissza a ráksejtek, ami jól jelzi előre a következő, átlagosan négyéves utánkövetési időszak várható fejleményeit - írja az EurekAlert beszámolója.

"Tanulmányunk az eddigi legnagyobb vizsgálat, amelyek ebben a betegpopulációban végeztek. Az eredmények annyit mindenképp bizonyítanak, hogy a nem saját őssejtek beültetése ígéretes terápiás választás a krónikus limfocitás leukémia agresszív fajtájánál" - mondta Dreger professzor. A leukémia ezen fajtájára jelenleg nem létezik olyan kezelési mód, amely lehetővé tenné a gyógyulást.

A krónikus limfocitás leukémiáról a Daganatok.hu betegtájékoztató anyagában, a kezelési lehetőségekről pedig itt és itt talál bővebb információkat.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
    Forrás: Júlia Molnár Csak vonszolták magukat az első kétéltűek 3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
    Forrás: MTI/EPA/Anindito Muherdzs Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
    Forrás: AFP/Getty Images/Roberto Gonzales Így startolt az új amerikai űrhajó Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
    Forrás: Semmelweis Egyetem Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
    Forrás: Szedlák Ádám [origo] Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
    braingate2.org Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
70
Mosógép AEG Lavamat 75280 FLMOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, inverter motor, gőzprogramok, LCD kijelző, centrifuga max.: 1200 ford./perc...
144 900 Ft
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Mindentudás Egyeteme 2.0

Olvasnivaló

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

Szavazás

További adatok » Időjárás »