Ausztrál kutatók elvégezték az eddigi legátfogóbb vizsgálatot arról, hogy miként befolyásolja a dohányzás a génjeink kifejeződését - többek között ettől a folyamattól függ, hogy milyen fehérjék termelődnek a szervezetünkben. A kutatás eddig nem ismert negatív hatást talált az immunrendszerben.

A Southwest Foundation for Biomedical Research (SFBR) kutatói 1240 személyt vizsgáltak, akik közül 297-en a kutatás ideje alatt is dohányoztak. Ezzel a résztvevői aránnyal ez az eddigi legnagyobb hasonló kutatás, hiszen korábban még a legátfogóbb vizsgálatba is csak 42 dohányost és 43 nemdohányzó személyt vontak be - írja az EurekAlert beszámolója.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy miként érinti a fehérvérsejtek génjeinek kifejeződését a dohányfüst. A génkifejeződés határozza meg - a fehérjék termelődésén keresztül - hogyan épülnek fel a sejtek, illetve hogyan képesek ellátni feladataikat. Az immunsejtek esetében ez nyilvánvalóan a kórokozók elleni védekezés, így ha a génkifejeződés valamilyen okból károsodik, akkor gyengülni fog a szervezet kórokozókkal szembeni ellenállóképessége.
Jac Charlesworth és kollégái 323 egyedi gén esetében mutatták ki egyértelműen, hogy a kifejeződésük (aktivitásuk) szintje statisztikailag is kimutatható mértékben változik a dohányzással összefüggésben. Az eredmények alapján jó eséllyel lehet következtetni arra is, hogy nemcsak az egyes gének, hanem egész génhálózatok működése változik meg a dohányzás hatására. Ez alatt a gének közötti kölcsönhatásokat kell érteni - korántsem mindegy, hogy csak egyedi, vagy rendszerszintű változásról van-e szó.
A nyílt hozzáférésű BMC Medical Genomics folyóiratban megjelent tanulmány szerzői kiemelik, hogy az immunrendszer gyengítésén túl a dohányzás azokra a folyamatokra is komoly hatást gyakorol, amelyek a rákkal, a sejthalállal és az általános anyagcserével függnek össze. "Korábban még sosem sikerült ennyire egyértelműen kimutatni, hogy a dohányzás ilyen komolyan összefügg a gének kifejeződésével. Persze lehetett rá gondolni, de az eredmények ennek ellenére kijózanítóak" - mondta Charlesworth.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.