Őslénytani zarándokhely lehet Mekka egy új majomős-lelet miatt

Szaúd-Arábia dombjai között egy különös, nem túl meredeken lejtő pofájú, nagy fogú élőlény koponyamaradványa került elő tavaly. A távoli múltból származó ősmaradvány sem a majmokhoz, sem az emberszabású majmokhoz nem sorolható be, így a lelet arra ösztönözheti a szakembereket, hogy újragondolják az emberszabású majmok és az úgynevezett óvilági majmok evolúciós szétválásának időpontját.

A lelőhely környéke

A Mekka fölötti vörös színű fennsík hamarosan paleontológiai zarándokhellyé válhat. A Vörös-tengerre néző dombok között ugyanis nemrég egy ősi főemlős 29-28 millió éves, részleges koponyamaradványa került elő. A lelet vizsgálata során kiderült, hogy mind az emberszabású majmok, mind az óvilági majmok egyes tulajdonságai fölfedezhetők rajta - írja a Nature legújabb száma. Ez a két rendszertani csoport közös evolúciós gyökerű, és az eddigi becslések szerint 24-25 millió éve vált el a fejlődésük.

Iyad Zalmout, az Ann Arbori Michigani Egyetem paleontológusa csoportjával bálnamaradványok után kutatott a szaúd-arábiai fennsíkon a múlt évben. Ekkor bukkantak a koponyára, amely komoly fejtörést okozott nekik.

A Saadanius hijazensis névre keresztelt főemlősnek ugyanis közös tulajdonságai vannak az úgynevezett Propliopithecoidea öregcsaláddal, azaz az emberszabású majmok és a majmok több mint 30 millió éve élt őseivel, valamint jóval fiatalabb, 23 millió évvel ezelőtt élt főemlősökkel. A Saadaniusról még hiányoznak a modern emberszabásúakra és óvilági majmokra jellemző fejlett üregek, amelyek alapján ezeket együtt keskenyorrú majmoknak (Catarrhini) hívjuk, de már csontos fülkürtjük van, amely a Propliopithecoidea öregcsaládra nem volt jellemző. Mindezek alapján az új lelet egy átmeneti forma lehet.

Zalmout és munkatársai szerint a Saadanius segíthet "versenyképes hipotézisek" felállításában azt illetően, hogyan változott a keskenyorrú majmok koponyája az idők folyamán. A paleontológusok ősmaradványokra alapozott érvei szerint korán kialakult a keskenyorrú majmok hosszúkás pofája. Más kutatók az élő fajok, például gibbonok kerekebb pofájú koponyája alapján arra következtetnek, hogy a hosszú pofa később fejlődött ki. A mostani bizonyíték a paleontológusok álláspontját támasztja alá.

A Saadanius pofacsontja és a koponyatető egy része (a, b, c), halántékcsontja (d, e) és szájpadcsontja (f, g) különböző szögekből

A Saadaniust felfedező csoport a környező fosszíliák kora alapján 29-28 millió évesre becsüli a lelet korát. A pontos kormeghatározásra azonban még várni kell. A jelek szerint a Saadanius nem sokkal az előtt élt, hogy az óvilági majmok és az emberszabású majmok közös ősből kiinduló fejlődési vonala szétvált volna. Sajnos azonban még így is 5-10 millió éves hézag választja el a Saadianust a legkorábbi ismert óvilági majomtól és az emberszabásúaktól, tehát az evolúciós átmenet kulcsdarabjai még mindig hiányoznak, mondja John Fleagle, a New York-i Stony Brook Egyetem antropológusa.

Noha még további fosszilis leletekre van szükség, a szaúdi lelet pontosabb korbecslést tesz lehetővé a főemlősök evolúciójában lezajlott jelentős változásról, mint amit a ma élő majmok és emberszabásúak DNS-ének tanulmányozásából ki lehet következtetni, mondja David Begun, a Torontói Egyetem antropológusa.

Zalmout abban bízik, hogy legközelebbi ásatásaikor választ kap az egyelőre megválaszolatlan kérdésekre. "Tapasztalataim szerint, ahol találunk egy főemlősmaradványt, ott többnek is kell lenni" - mondja bizakodóan.

Forrás: Nature

* * *

Rovatunk mostantól Facebookon és Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk.