Apadnak a Titan szénhidrogén-tavai

Évente egy métert csökken a Titan hold déli sarkvidékén lévő tavakban a folyadék szintje. A jelenséget a nyári erősebb párolgás okozhatja, amely alapján évszakos változások történnek a tavakban.

Akárcsak a Földön, a Szaturnusz legnagyobb holdján is változik a tavak folyadékszintje: a nedves évszakban áradnak, míg a száraz periódusban apadnak, és periodikusan változik a bennük lévő metán-etán keverék mennyisége. A hasonlóság mellett érdekes ellentétek is vannak a földi tavakhoz képest: a távoli jeges holdon nem víz, hanem főleg metán-etán keveréke hullámzik a mélyedésekben.

A szakemberek a Cassini-űrszonda elmúlt négy évben készített mérései alapján követték figyelemmel a Titan sarkvidéki tavaiban lévő folyadék szintjének változását. Alexander G. Hayes és Oded Aharonson (Kaliforniai Technológiai Intézet, Caltech) elemzése szerint a hold déli féltekéjén a kérdéses időszakban csökkent a folyadékszint az Ontario Lacus nevű tóban.

Ez volt az első tó, amelyet a Titan felszínén azonosítottak, és ez a legnagyobb ilyen képződmény a déli féltekén. A kutatók megfigyelései alapján a tó partvonala közel 10 kilométert tolódott el 2005 júniusa és 2009 júliusa között. Mindez a helyi nyár idején történt, amikor erősebb a folyadék párolgása. A radarmérések során nemcsak a tavakban lévő folyadékszint tetejének helyzetét tudták megállapítani, hanem a sekély parti szakaszokon, közel 8 méter mélységig a folyadék alatti szilárd mederfenéket is azonosították.

Az Ontario Lacus 2010. január 12-én (NASA, JPL-Caltech)

Az eredmények szerint évente közel egy méterrel süllyedt a folyadékszint a fenti tóban. Az Ontario Lacus mellett több közeli tó esetében megvizsgálták a folyadékszint változását, amely a kérdéses időszakban szintén 1 métert csökkent évente. A jelenség oka a helyi nyár idején erős párolgásban keresendő. Ez az első alkalom, hogy a tavak folyadékszintjében bekövetkező évszakos változást sikerült méteres pontossággal azonosítani.

Ismeretterjesztő kisfilm a Titan tavairól (NASA)