Így nevetnek a patkányok és a delfinek - humorérzék az állatvilágban

Van-e az állatoknak humorérzékük? Talán bizonyos értelemben van, de ezt semmiképp sem szabad összekeverni az ember ilyen képességével. Az viszont majdnem biztos, hogy egyes, fejlettebb értelmi képességű állatok nevetnek. Az utóbbi évek egyik legmeghökkentőbb felfedezése volt, hogy nemcsak a főemlősök fejezik ki kacagással a jókedvüket, hanem például a patkányok is. Persze ne gondoljunk emberi hahotázásra, csak szerény ciripelésre.

Kacagó orangutánkölyök

Az állatok tanulmányozásakor néha még a szakemberek is hajlamosak arra, hogy antropomorf érzelmeket és érzelemkifejezéseket tulajdonítsanak nekik. Mivel gondolkodásukat csak közvetett módon ismerhetjük meg, sosem lehetünk biztosak abban, hogy helyesen értelmezzük-e az érzelem-megnyilvánulások kifejezéseit. Annál inkább igaz ez az állítás, minél távolabbi rokonainkról van szó. A főemlősök, különösen az emberszabásúak (gorillák, csimpánzok, orangutánok, gibbonok) nevetése szinte biztos, hogy a jókedv, de legalábbis a jó közérzet jele. Úgy tűnik azonban, hogy több más állat is nevet olyankor, ha játszik, jól érzi magát, vagy fel akarja hívni magára a többiek figyelmét.

Bár több kutató is beszámolt arról, hogy játék közben nevettek a vadon élő főemlősök is, a legtöbb ilyen megfigyelés állatkerti vagy laboratóriumi körülmények között történt. Az esetek zömében csiklandozással váltották ki a kacagásszerű hangokat és a láthatóan kellemes közérzetet. A csimpánzoknál csiklandozás nélkül is gyakran megfigyelhető az emberéhez némileg hasonlító "széles jókedv". (Persze ezeknél az állatoknál nem szabad összetéveszteni a nevető arckifejezést a hasonló fogvicsorítással kísért fenyegető viselkedéssel.) A szakemberek többsége eddig a patkányoknál, a kutyáknál és a főemlősöknél fogadja el a nevetés meglétét. Potenciális jelöltek még a delfinek és a varjúfélék egyes képviselői.

Kacagó gorilla, gurgulázó orangután

Marina Davila-Ross, a dél-angliai Portsmouth-i Egyetem kutatója kollégáival 22 fiatal emberszabású majom és három ember (csecsemő) csiklandozáskor kiadott nevető hangját elemezte. A Current Biology folyóiratban 2009-ben megjelent tanulmány megerősíti azt a feltételezést, hogy a nevetés valószínűleg már az emberszabású majmok és az ember közös ősénél kifejlődött.

 

 

A kutatók megállapították, hogy egyes emberszabásúak által csiklandozáskor kiadott hangok hasonlóak ahhoz, amiket játék közben hallatnak, és bizonyos jellegzetességeik akusztikusan hasonlítanak az emberi nevetésre. Több mint 800 hangfelvétel alapján kiderült, hogy a "legemberibb" nevetésük legközelebbi rokonainknak, a csimpánzoknak és a bonobóknak (törpecsimpánzoknak) van. Az egyik legmeglepőbb fölfedezés az volt, hogy a gorilláknak és a bonobóknak olyan kacagáskitöréseik voltak, amik háromszor annyi ideig tartottak, mint a normális légzési ciklus. Ez arra utal, hogy a folyamat során bizonyos mértékben képesek akaratlagosan szabályozni a légzésüket, amit korábban lehetetlennek tartottak.

Hallgassa meg a bonobó, a csimpánz, a gorilla, az orangután és az emberi csecsemő nevetését!

Nevető patkányok

Az viszonylag kevés embert lep meg, hogy a főemlősök képesek nevetni. A laboratóriumi patkányokról viszont nem sokan tételeztek fel ilyen érzelemkitörést. Ezért váltott ki nagy visszhangot, amikor Jaak Panksepp, a Washington Állami Egyetem és a Bowling Green Állami Egyetem idegkutatója 2003-ban megjelentette tanulmányát a csiklandozástól kacarászó - pontosabban "ciripelő" - patkányokról a Physiology and Behavior folyóiratban, illetve egy évvel később a Science-ben.

Panksepp azt tapasztalta, hogy amikor játékosan megcsiklandozta a patkányokat, akkor azok csipogó, ciripelő hangot adtak ki, és szociálisan kötődtek az őket csiklandozó emberhez. Egyértelműen úgy tűnt, hogy élvezik a dolgot, és megpróbáltak újabb csiklandozást kicsikarni. A vidámnak tűnő patkányok igyekeztek minél több időt tölteni más ciripelő társaikkal.

 

 

A nevetés az embereknél is igen fiatalon, egy-két hónapos korban megjelenik, ami arra utal, hogy nagyon mélyen gyökerező, ősi agyi funkcióról van szó. Így nem lehetetlen, hogy a fejlettebb emlősök agyában is van már hasonló agyi áramkör, amelyet a játékos tevékenység (amilyen például a csiklandozás) működésbe hoz. Természetesen azt Panksepp is elismeri, hogy ez a "nevetés" - ha annak nevezhetjük ezt a hangadást a patkányoknál - nem azt jelenti, hogy a patkányoknak "humorérzékük" van. De az emberi csecsemőknek sincs még humorérzékük, mégis vitathatatlanul kacarásznak, ha csiklandozzák őket és jól érzik magukat.

Nevetés vagy nem nevetés?

Akad néhány állatfaj, amelynek elég fejlett az agya ahhoz, hogy feltételezzük róluk a nevetés képességét, esetleg valamilyen kezdetleges humorérzéket is. Ezek közé tartoznak a delfinek és a varjúfélék is. 2006-ban jelent meg az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában (PNAS) egy cikk, amelyben V. M. Janik és munkatársai leírják, hogy a palackorrú delfinek "néven" szólítják egymást, és más füttyjeleket használnak egyes társaik hívására. A kutatók ugyan biztosan nevetésnek értékelhető hangkibocsátást nem figyeltek meg az általuk tanulmányozott állatoknál, ennek ellenére úgy vélik, hogy azok az állatok, amelyek képesek nevet adni társaiknak, azok képesek lehetnek kedélyállapotuk közlésére is, például füttyszerű nevetéssel.

Palackorrú delfin

A varjúfélék közismerten intelligens madarak, közülük is kiemelkednek értelmi képességeikkel a hollók. Jelen sorok írója a Fővárosi Állatkertben volt pár éve szem- és fültanúja a következő esetnek. Az állatkert madárházában élt akkoriban egy különösen értelmes holló. Ez a madár a gyanútlan alkalmi nézelődők megtréfálásával szórakoztatta magát, a rendszeres látogatók nagy örömére. A rendkívül barátságosnak tűnő állat simogatást kérve dugta oda fejét a rácshoz. Addig tette-vette magát, amíg nem akadt valaki, aki bedőlt praktikájának, és elkezdte vakargatni a feje búbját. Ekkor a holló hirtelen fölkapta a fejét, és jó nagyot rácsapott a meglepett látogató ujjára. Ezután a madár - és a nézőközönség - hangos kacagásban tört ki. Majd a holló és a népes nézősereg, rendszerint a pórul járt kedveskedővel együtt várta a következő áldozatot.

Nem állítom, hogy a holló tudatosan dolgozta ki ezt a szórakozási módszert. Valószínűleg véletlenül jött rá erre a viselkedésformára. Az is valószínű, hogy a meglehetősen emberi kacagás a madár kitűnő hangutánzó képességének köszönhető. Abban viszont szinte teljesen biztos vagyok, hogy a madár élvezetét lelte a játékban, mert órákon át képes volt ezzel szórakozni, és mulattatni a látogatókat.

A végső kérdést tehát, azaz hogy nevetnek-e az állatok vagy sem - az emberi és az állati érzelmek kifejezésmódjának nagy különbsége miatt - nagyon nehéz megválaszolni. A fenti megfigyelések és kísérletek alapján azonban egyre több kutató fogadja el tényként az állati nevetés létét, különösen az emberszabásúak esetében.