Tengeri átjáró szelte át az Antarktiszt

Vágólapra másolva!
Egymásra nagyon hasonlító tengeri élőlények igazolják, hogy a jelenleg egy hatalmas tömbből álló Déli-sarkon nem is olyan régen egy átjáró volt. A nyugat-antarktiszi jégtábla feldarabolódása a klímaváltozás miatt most is könnyen megismétlődhet, és szélsőséges esetben a tengerszint 3-5 méteres emelkedését is okozhatja.
Vágólapra másolva!

A Census of Antarctic Marine Life felmérés keretében a kutatók a tenger mélyén élő, szűrögető mohaállatok (Bryozoa) elterjedését vizsgálták. Úgy találták, hogy a 2400 kilométer széles nyugat-antarktiszi jégtábla két ellentétes oldalán található Ross- és Weddell-tengerben nagyon hasonló mohaállatok élnek.

A kutatók kizártnak tartják, hogy az állatok lárváik révén, a táblát megkerülve jutottak volna át az egyik oldalról a másikra, azok ugyanis nagyon hamar lesüllyednek a tengerfenékre, ott fejlődésnek indulnak, majd helyhez kötötten élik le életüket. Ezek alapján gondolják a kutatók, hogy nem is olyan régen (nagyjából 125 ezer évvel ezelőtt), az egyik utolsó interglaciális (jégkorszakok közötti) fázisban lehetett közvetlen összeköttetés a két tenger között, ahol az áramlatok révén lehetséges volt az átjárás.

Forrás: British Antarctic Survey
Mohaállatok, melyeket a tengerekben találtak - nagyon változatos megjelenésűek lehetnek

"A nyugat-antarktiszi jégtábla a Déli-sark Achilles-ina" - mondta David Barnes, a most megjelent tanulmány egyik szerzője, a British Atlantic Survey kutatás vezetője. Eredményeik egyértelmű bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy Nyugat-Antarktiszon csak akkor lehetett átjáró, ha a hatalmas tábla feldarabolódott. A biológiai megfigyelések erősítik az erre utaló, már meglévő geológiai bizonyítékokat, és a kutatók most azt próbálják meghatározni, hogy ez milyen gyakorisággal következhet be.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yw8rqbLQSPiMR6fS

Videó a kutatók merüléséről

A feltételezések szerint az utóbbi néhány millió évben legalább egyszer összeomlott a nyugat-antarktiszi jégtábla. A klíma melegedésével ez könnyen megismétlődhet, ezért kiemelten fontos az antarktiszi jégtakaró vizsgálata. Nyugati felének elolvadása 3-5 méterre növelné meg a globális tengerszintet.

Az eredmények a Global Biological Change című folyóiratban jelentek meg.