Korábban kezdenek el énekelni a madarak hajnalban az erős mesterséges megvilágítás miatt, állapították meg német kutatók. Bár a korábban kezdett éneklés előnyt biztosíthat a hímeknek a szaporodásnál, mindennek ára van. A madarak nem tudnak eleget pihenni, így könnyebben zsákmánnyá válhatnak, ráadásul az is előfordulhat, hogy a nőstényeket átejti a korábban kezdett ének, és egy erősebb hím helyett valójában egy gyengébbet választanak.

Nem kétséges, hogy a vegyi és a zajszennyezés nagy hatással van az életközösségekre, de a fokozódó városiasodás egy további következménnyel, a mesterséges megvilágítás növekedésével (fényszennyezés) is együtt jár. A fényszennyezés vadon élő állatokra gyakorolt hatását mindezidáig csak kevéssé tanulmányozták. A seewieseni Max Planck Ornitológiai Intézet munkatársai most kimutatták, hogy az állandó éjszakai világítás megváltoztatja egyes madarak szaporodási viselkedését. A kutatók eredményeiket a Current Biology című folyóiratban közölték.
A vizsgálat során öt közönséges erdei énekesmadár faj (erdei pinty, kék cinege, széncinege, fekete rigó, vándorrigó) viselkedését tanulmányozták, és megállapították, hogy az erdei pintyet kivéve azok a hímek, amelyek területét utcai megvilágítás érte, korábban kezdtek el énekelni (a vándorrigó esetében 80 perccel hamarabb kezdtek el dalolni, mint az erdő mélyén élő hímek). Azt is megfigyelték, hogy az erdő szélén élő kék cinege hímek sokkal sikeresebbek voltak a páron felüli párosodásokat tekintve, mint a sötétebb részeken élő társaik. Hét egymást követő év adatainak tanulmányozásával pedig megállapították, hogy azok a nőstények, amelyek az utcai megvilágításhoz közelebb élnek, általában másfél nappal korábban rakják le tojásaikat.
A korábban kezdett éneklésnek megvan az ára, például nem pihenik ki magukat a madarak, és így könnyebben kapják el őket a ragadozók. A korai dalolás ezen kívül a nőstények számára is félrevezető lehet, mert pozitív minőségjelzésként foghatják fel a korábbi madárdalt, holott lehet, hogy emiatt valójában egy gyengébb hímet választanak. Ennek következményeit azonban nehéz lemérni.
Bart Kempenaers, a kutatás vezetője elmondta, hogy az már régebb óta ismert, hogy a mesterséges megvilágítás eltérítheti a vándorló madarakat, de az egyéb hatásokat még nem tanulmányozták részletesen. Kempenaers szerint a szaporodásra gyakorolt hatások nemcsak a madarakra vonatkozhatnak, hanem más állatfajokra is, a klímaváltozás miatt egyre melegedő tavaszok pedig csak fokozhatják ezeket a hatásokat.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.