Egy magyar biológus képét is díjazták a Nikon által szervezett Small World mikrofotográfiás versenyen. Nézze meg Ön is az idei év első húsz helyezettjének díjnyertes fotóit, a darázsfészektől a fiatal kagylón át a kristályos szójaszószig!
A Nikon cég 1974 óta rendezi meg évente a nemzetközi Small World fotóversenyét. A különféle fénymikroszkópos eljárásokkal készült fotók a laikusok számára is szemet gyönyörködtetők. A mikrofotográfia a dokumentáció egyik módszere, amelynek nagy jelentősége van a tudományban vagy az iparban. A jó mikrofotók azonban egyúttal műalkotások is, amelyek kompozíciója, színvilága és tartalma továbbmutat az "egyszerű" dokumentációs fölhasználáson, és a nem szakemberek számára is esztétikai élményt nyújt.
Ezt ismerték fel a Nikon szakemberei, amikor 35 évvel ezelőtt meghirdették első Small World fotópályázatukat. Az évente megrendezett versenyre a legkülönfélébb fénymikroszkópos eljárásokkal készített képeket lehet beküldeni a világ bármely országából. Ezek közül a zsűri a képek eredetisége, információtartalma, technikai tökéletessége és a fotók által gyakorolt vizuális hatás alapján választja ki a 20 díjazott fényképet, amelyek között idén egy magyar kutató, dr. Márkus Róbert képe is szerepel.

Egy fürkészdarázs összetett szeme és csáptöve 40-szeres nagyításban - kattintson a képre a galériáért!
Dr. Márkus Róbert a Szegedi Biológiai Központban dolgozik kutató biológusként, és munkájának szerves része a fotózás. A fotógéppel felszerelt mikroszkóppal művészi jellegű fotókat készít, amelyekkel nemzetközi szinten már számos rangos díjat nyert (Amerikában és Európában egyaránt). Márkus az [origo]-nak elmondta, hogy a fotózás számára eszköz, amivel ráirányítja embertársai figyelmét az apró dolgok fontosságára, ugyanakkor esztétikai élményre, a szép látására hív. Mikroszkópos fotóival igyekszik a nagyközönségnek megmutatni a tudomány varázsát és a mögöttük rejlő történeteket.

Márkus Róbert díjazott felvétele: a csodatölcsér (Mirabilis jalapa) bibéje virágporszemekkel 100-szoros nagyításban - kattintson a képre a galériáért!
A díjazott kép speciális, úgynevezett fluoreszcens mikroszkóppal készült, mélységélesség növelő technika segítségével. Márkus több képet is készített különböző fókuszsíkokban, és ezeket egy programmal fésülte össze. Így a különleges megvilágítási technika és a számítógépes/digitális lehetőségek segítségével készült el a kép. A felvételen fehér fénnyel világította meg a bibét és UV-fénnyel a pollenszemeket.
A biológus csodatölcsért ábrázoló felvételén kívül egy másik képe is bekerült a 120 döntős fotó közé, melyen egy méh potrohára ragadt virágporszemek láthatóak. Márkus idei képei a korábbi években nevezett mikrofotóival együtt megtekinthetők a Nikon oldalán.
A versenyen 2010-ben díjazott fotók témája rendkívül változatos: bepillanthatunk például egy szúnyog szívébe, megcsodálhatunk egy különleges alakú kristályt, megnézhetjük, hogy fest közelről egy darázs szeme, a zebrahal szaglógumója vagy egy fiatal kagyló.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.