Először számolták ki, mibe kerül, ha nem alszunk

Vágólapra másolva!
Egy alvás nélkül töltött éjszaka alatt nagyjából egy 3 kilométeres sétának megfelelő energiát használunk fel, állapították meg amerikai kutatók. Első alkalommal sikerült pontosan kiszámolni, hogy mennyi energiát takarít meg számunkra az alvás, és milyen következményekkel jár az energiafelhasználásunkra, ha egy teljes éjszakát ébren töltünk két nap között.
Vágólapra másolva!

Az alvás élettani szerepét régóta tanulmányozzák, de még mindig számos nyitott kérdés van azzal kapcsolatban, hogy mik az alvás funkciói, és miért nagyon fontos számunkra, hogy rendszeresen aludjunk. Az alvás egyik szerepe az energiamegtakarítás lehet, de eddig még senki sem számolta ki, hogy milyen különbség adódik az energiafelhasználásban akkor, ha ébren fekszünk az ágyban, vagy ha alszunk.

A boulderi Colorado Egyetem kutatói hét fiatal felnőttnél vizsgálták az alvásmegvonás energiaháztartásra gyakorolt hatásait. A résztvevők a háromnapos vizsgálat ideje alatt végig ágyban feküdtek, és amíg ébren voltak, könyvet olvastak, filmet néztek, vagy beszélgettek. A vizsgálat első napja egy 16 órás ébrenlétből és egy 8 órás alvásból állt. A második és a harmadik nap összesen 40 órát voltak ébren az alanyok, végül 8 órát alhattak.

A mérésekből kiderült, hogy ha valaki egy teljes éjszakát alvás nélkül tölt, annyi energiát használ fel, mintha nagyjából 3 kilométert sétálna. Nyolc óra alvással körülbelül 135 kilokalóriát takarít meg a szervezet azzal összehasonlítva, mintha ugyanezt az időtartamot ébren, de az ágyunkban fekve töltjük - írja az egyetem sajtóközleménye.

A kutatók a különféle alvási fázisok - felületes alvás, REM-alvás és mély alvás - alatt felhasznált energiamennyiséget is mérték, továbbá megnézték, hogy mennyi energiát használunk fel akkor, amikor felébredünk. A legnagyobb energiafelhasználás akkor adódott, amikor a részvevők időnként maguktól felébredtek. "Az alvással megtakarított energiamennyiség viszonylag alacsonynak tűnik, de egy kicsivel mégis több, mint amire számítottunk. Továbbra is kérdéses azonban, hogy miért nem tudunk több energiát megtakarítani az alvással. Az alvás egyik funkciója ugyanis épp az energiatakarékosság lehet: a szervezet ezt az energiát az alvás közbeni immunfolyamatokra, az idegsejtek közötti kapcsolatok megerősítésére, továbbá a hormontermelésre fordíthatja" - mondta Kenneth Wright, a tanulmány vezető szerzője.