Brazília Peruhoz közeli részén élő, maniokával és papayával táplálkozó, vörösre festett indiánok fényképeit közölte hétfőn egy rejtett törzsek védelmével foglalkozó szervezet. Az elzárt csoport fennmaradását komolyan veszélyeztetik a perui illegális fakitermelők, s várhatóan előbb-utóbb összetűzésre is sor kerül.
Az esőerdőben élő, a nyugati civilizációtól elzárt embereket repülőgépről fényképezték le. A brazil hatóságok már évek óta figyelemmel követik őket a levegőből, hogy észleljék, ha esetleg idegenek hatolnának be a törzs területére. Az erdőben komoly problémát jelentenek a határ perui oldaláról érkező illegális fakitermelők, ám Peru semmit nem tesz ellenük, hiába kampányolnak a különböző nemzetközi és brazil szervezetek.

Az indiánok testüket az akiote fa (Bixa orellana) magjaival festik be pirosra. Kattintson a képre a nagyobb méretért! (Forrás: Uncontacted Tribes)
A törzs tagjai egészségesnek tűnnek, a felvételek alapján étrendjük zömét manióka, papaya és banán teszi ki, melyeket saját kertjeikben termesztenek. A terményeket pántos, fonott kosarakban szállítják, otthonukat pedig pálmalevelekkel védik. Íjjal vadásznak, és machetéjük (bozótvágó kés) is van, sőt az egyik felvételen még egy fém edény is látható, amelyhez valószínűleg törzsek közötti csere révén jutottak hozzá.

A törzs kertjében banánfák és akiote fák vannak. Kattintson a képre a nagyobb méretért! (Forrás: Uncontacted Tribes)
A felvételeket a Survival International szervezet tette közzé hétfőn, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a világtól elzártan élő emberekre leselkedő veszélyekre. Stephen Corry, a szervezet igazgatója szerint az illegális fakitermelők el fogják pusztítani a törzset, ezért létfontosságúnak tartja, hogy a perui hatóságok még azelőtt cselekedjenek, hogy késő lenne. " A képeken látható emberek erősek és egészségesek. Amire tőlünk szükségük van, az a területük megvédése, hogy ők maguk dönthessenek a saját jövőjükről."

A fák közül nézik a repülőt a pirosra és feketére festett férfiak. Kattintson a képre a nagyobb méretért! (Forrás: Uncontacted Tribes)
A törzs ősei valószínűleg a brazil kaucsuktermelés berobbanása idején, nagyjából száz évvel ezelőtt rejtőztek el az esőerdő mélyén. A 19-20. század fordulóján rendszeresek voltak az összetűzések a gumifákat csapoló emberekkel, és sok indián vesztette életét emiatt.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.