[origo] tudomány> !ALROVAT_NEVE

Fejlesztik a személyre szabott egészségügyi mikrochipeket

Illyés András|2011. 02. 17., 16:05|

A gyógyszertesztelések egyik legújabb irányzata a mikrochipekre helyezett szerveken történő vizsgálat: a tüdőt és a májat már sikerült lemásolni, a közeljövőben pedig talán az is lehetséges lesz, hogy a teljes emberi szervezetet modellezzék ezen a módon. A kutatások idővel lehetővé tehetik, hogy előre meghatározzák a gyógyszerekre adott saját, egyéni reakcióinkat.

Forrás: http://wyss.harvard.edu/

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

2010 februárjában jelentették be az első olyan mikrochip megalkotását, amely az emberi máj miniatűr másolata: az eszközt azért hozták létre, hogy megvizsgálják a hepatitis-C vírus teljes életciklusát, amelyet sejtkultúrákban csak igen nehézkesen lehet tanulmányozni. Azóta elkészült a tüdőchip, sőt egy olyan készülék is, amellyel egyidőben vizsgálható a máj, a bél és az emlő daganatsejtjeinek rákgyógyszerekre adott reakciója.

Ezek a chipek ma még a fejlesztés korai fázisában tartanak, a kutatók azonban egyre összetettebb rendszereket szeretnének ezen a módon vizsgálni. "Egyelőre még nem tartunk itt, de egyszer talán elérhető lesz, hogy a teljes emberi szervezet is modellezhető legyen ezeken a mikrochipeken" - mondta a Scientific American-nek Donald Ingber, aki a legelső tüdőchipet létrehozó kutatásban is részt vett. Egy ennél közelebbi cél, hogy olyan mikroeszközöket fejlesszenek ki, amelyekkel az eltérő népességek tagjaiban is meghatározhatóak lennének a gyógyszerekre adott reakciók.

Ehhez olyan sejteket kell majd felvinni a chipekre, amelyek különböző mutációkat tartalmaznak ugyanazokon a génszakaszokon. (Az egyes embereket érintő és eltérő gyógyszerválaszokat eredményező genetikai különbségekről itt olvashat bővebben). Ehhez hasonlóan személyre szabott mikrochipeket is létre lehetne hozni: ezekkel a gyógyszerekre adott saját, egyéni reakcióinkat lehetne meghatározni a jövőben.

"Mindez arra hasonlítana, amikor ma klinikai vizsgálatokat végzünk ugyanebből a célból. A legnagyobb előny, hogy a mikrochipeken végzett vizsgálatok sokkal olcsóbbak lennének. Ez az egész kutatási irányzat lényege: az egész embert nem kell felvinnünk a chipre, csak egy olyan rendszert, ami tükrözi a szervezet működésének legfontosabb jellemzőit" - mondta Ingber. A gyógyszergyárak természetesen már érdeklődnek az új technológiai módszerek iránt, de egyelőre még óvatosak: nem biztos ugyanis, hogy a mikrochipek képesek lesznek olyan összetettségben visszaadni az élettani folyamatokat, mint a jelenlegi állatkísérletek és klinikai vizsgálatok.

Számos dologra azonban már jelenleg is alkalmasak ezek az eszközök. A tüdőchippel például sikeres toxikológiai vizsgálatok végezhetőek. A chipre szilícium-dioxidból készült nanorészecskéket vittek fel, amely immunreakciót váltott ki a mesterséges tüdőben: ebből például már tudni lehet, hogy ezek a nanorészecskék nem feltétlenül lesznek alkalmasak rá, hogy a gyógyszereket velük juttassuk el a célsejtekhez.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
    Forrás: Júlia Molnár Csak vonszolták magukat az első kétéltűek 3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
    Forrás: MTI/EPA/Anindito Muherdzs Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
    Forrás: AFP/Getty Images/Roberto Gonzales Így startolt az új amerikai űrhajó Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
    Forrás: Semmelweis Egyetem Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
    Forrás: Szedlák Ádám [origo] Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
    braingate2.org Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
70
Mosógép AEG Lavamat 75280 FLMOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, inverter motor, gőzprogramok, LCD kijelző, centrifuga max.: 1200 ford./perc...
144 900 Ft
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Mindentudás Egyeteme 2.0

Olvasnivaló

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

Szavazás

További adatok » Időjárás »