Hogyan vezethetnek félre bennünket az egészségügyi statisztikák?

2011.03.01. 11:15

Azt várnánk, hogy az egészségügyi statisztikák torzításmentesen tájékoztatnak, ez azonban nincs így: még a szaklektorált orvosi folyóiratokban is minden harmadik tanulmányban keverve fordulnak elő az abszolút és a relatív kockázati értékek.

Ha az internetről próbálunk tájékozódni az egészségünket érintő kérdésekről, rengeteg riasztó adattal fogunk találkozni, már egy egyszerű keresés során is. Elolvashatjuk például, hogy a nagyon forró tea nyolcszorosára növeli a nyelőcsőrák kialakulásának esélyeit, napi egynegyed grépfrút pedig harminc százalékkal emeli az emlőrák kockázatát. Több tanulmány emellett arra is figyelmeztet, hogy a vörös húsos szendvicsek napi fogyasztása húsz százalékkal növeli a vastagbélrák megjelenésének esélyét. 

Mit tehetünk, ha meg akarunk bizonyosodni a hírekben szerepeltetett statisztikák valóságtartalmáról? Honnan tudhatjuk, hogy az adatok, amelyeket olvasunk, valóban olyan rémisztőek-e, mint amilyeneknek elsőre tűnnek?

Húsz helyett csak egyszázalékos kockázatnövekedés

Az egyik leggyakoribb jelenség az abszolút és a relatív kockázati adatok hiányos bemutatása. A fenti adatoknál például minden esetben a relatív kockázatot adták meg. Ez az érték azt mutatja meg, hogy egy-egy betegség esetén mekkora kockázatnövekedéssel számolhatnak azok, akik ki vannak téve egy bizonyos kockázati tényezőnek, azokkal összehasonlítva, akik nincsenek. Ezek az adatok azonban nem mondanak nekünk semmit az abszolút kockázatról.

Mindez jól szemléltethető a dohányzás és a különféle betegségkockázatok példáján. Egy dohányos ötven százalékkal nagyobb eséllyel kap meg egy betegséget, mint egy nemdohányzó - ez a relatív kockázat. A nemdohányzóknál száz emberből várhatóan négynél jelenik meg ugyanez a betegség egy bizonyos időtartam alatt - ez az abszolút kockázat. A dohányosok abszolút értelemben vett kockázatemelkedése úgy számítható ki, ha a négy ötven százalékát vesszük, és ezt hozzáadjuk a négy esethez: a dohányosok abszolút kockázata így száz emberből hat megbetegedés lesz - írja a Patient UK ismertetője.

A vastagbélrákról például ismert, hogy átlagos esetben körülbelül öt százalék eséllyel alakulhat ki a betegség. Mivel - a fenti példánál maradva - az öt húsz százaléka egy, abszolút értelemben ekkora kockázatnövekedésről van szó. Ha tehát mindennap vörös húst fogyasztunk, az átlagos öt százalék helyett hat százalékos eséllyel betegszünk meg vastagbélrákban a teljes élethosszunkat tekintve.

A nagyobb számok aggasztóbbnak tűnnek

A fenti példa csak egy a sok közül, amelyek könnyen megtéveszthetnek bennünket. Egy másik, szintén gyakori jelenség az arányok eltorzítása. Mondhatjuk például azt, hogy egy bizonyos ráktípus százból huszonöt beteget öl meg évente, de azt is, hogy ezerből kétszázötvenet. Melyik az aggasztóbb?

Forrás: http://www.wycokck.org

A két állítás természetesen ugyanazt jelenti (a betegek negyede hal meg), mégis másképp értékelhetjük. Egy pszichológusok által végzett tanulmányban a rák veszélyességét kellett értékelni aszerint, hogy hány ember hal meg miatta. Az első esetben tízezerből 1286, a második esetben százból 24,14 halálesetet mondtak a résztvevőknek. Annak ellenére, hogy az utóbbi majdnem kétszeres kockázatot jelent, az emberek többsége mégis az első esetben ítélte veszélyesebbnek a daganatos betegséget - írják a matematikai problémákkal foglalkozó Plus magazine szerkesztői a New Scientistben.

Egy másik kutatás ugyanerre világított rá: sokan nagyobb kockázatként értékelték az évi 36 500 daganatos halálesetet azzal az adattal összevetve, hogy minden évben naponta százan halnak meg rák miatt.

Valóban van-e ok-okozati összefüggés?

"A televíziózás ölhet" - ezzel a keresőkifejezéssel egy ausztrál tanulmányra bukkanhatunk, amely a Circulation című folyóiratban jelent meg tavaly januárban. A kutatók 8800 embert kérdeztek az egészségükről, életmódjukról és arról, hogy mennyi időt töltenek a tévé előtt. A hatéves követési idő alatt 284-en haltak meg. A vizsgálat szerint negyvenhat százalékkal nagyobb eséllyel haltak meg azok, akik napi négy óránál többet tévéztek, mint akik csak napi két óránál kevesebbet.

A cikkcímekkel ellentétben természetesen nem arról van szó, hogy a tévézés megölné az embereket. A szintén igen gyakori félreértelmezés lényege, hogy nem ok-okozati összefüggésről, hanem két változó - a halálozási gyakoriság és a tévézéssel töltött idő - ugyanazon irányban, együtt történő változásáról (korreláció) van szó. A mozgásszegény életmódra a tévézéssel töltött időmennyiségből következtettek, ez azonban csak annyit jelent, hogy a sok üldögélés némileg megnöveli a bármilyen egyéb okból bekövetkező, halálos szívinfarktusok gyakoriságát.

Hogyan szűrhetők ki a csodaszerek?

Elsőre talán meggyőzőnek tűnik, ha azt halljuk, hogy tízből hat ember meggyógyult egy kezeléstől. Mindez azonban sokkal hitelesebb akkor, ha ugyanez a kezelés ötszázból háromszáz embernél volt sikeres. A klinikai vizsgálatokban csak a megfelelően nagy mintamérettel zárható ki annak lehetősége, hogy a megfigyelt javulás esetleg nem a puszta véletlen eredménye volt-e.

Ha hitelesen szeretnénk tájékoztatni az embereket egy-egy új kezeléssel, gyógyszernek nem minősülő készítménnyel kapcsolatban, legelőször természetesen azt érdemes megnéznünk, hogy volt-e egyáltalán klinikai vizsgálat, és nem csak állat- vagy laborkísérleteken alapulnak-e az eredmények. Figyeljünk arra is, hogy volt-e kontrollcsoport, és hogy a résztvevőket véletlenszerűen osztották-e be a valódi hatóanyagot és a placebót kapó csoportokba. A legjobb természetesen az, ha mindez kétszeresen is vakon történik, vagyis sem a betegek, sem pedig az orvosok nem tudják, hogy ki melyik csoportba tartozik. Általános problémát jelent, hogy a szerek piaci forgalomba kerülését követően ilyen vizsgálatok már nem végezhetők.

A harmadik, amit mindig érdemes ellenőriznünk, hogy csak egyszeri eredményekről van-e szó, vagy léteznek további, az elsőtől független kutatások is, amelyek szintén megerősítik a kapott összefüggést. A véletlenek által okozott javulás az úgynevezett szignifikanciaszinttel küszöbölhető ki: ennek a legtöbbször ötszázalékosnak kell lennie ahhoz, hogy kizárható legyen a véletlen torzító hatása. De még ez is csak annyit jelent, hogy húsz vizsgálatból egy alkalommal a teljesen hatástalan gyógyszer is pozitív eredményt hozhat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK