Ezek eltalálhatják a Földet: elkészült a veszélyes kisbolygók térképe

2011.03.03. 7:51

Több mint ezer olyan veszélyes kisbolygó helyzetét mutatja egy új ábra, amelyek a jövőben akár el is találhatják a Földet. Az égitestek pillanatnyi pozíciójukat tekintve szétszórva mutatkoznak a bolygók között, de szerencsétlen esetben a Földdel is találkozhatnak.

Néha a Marsnál is távolabb jár, de akár a Földet is eltalálhatja, amikor a Naphoz közel kerül. A PHA kifejezés a Potential Hazardous Asteroid, azaz potenciálisan veszélyes kisbolygó elnevezés rövidítése. Azon égitestek tartoznak ebbe a csoportba, amelyek 0,05 CSE-nél (0,05 csillagászai egységnél, azaz közel 7,5 millió kilométernél) közelebb jöhetnek bolygónkhoz, és átmérőjük legalább 150 méter - tehát biztosan nem égnek el a légkörben, hanem a felszínt eltalálják.

Napjainkig 1203 ilyen objektumot azonosítottak. Az alábbi ábrán ezek szerepelnek, kiegészítve a 150 és 30 méter közötti objektumokkal - utóbbiak nem biztos, hogy elérik a felszínt, de így is súlyos károkat okozhatnak, mint például az 1908-as szibériai Tunguz-robbanás. A képen 2300 veszélyes objektum helyzete látható a Naprendszerben. Bár többségük a Földtől messze járt a kép adatainak rögzítése (tehát az égitestek pozíciójának kiszámítása) pillanatában, alkalmanként közel juthatnak bolygónkhoz. A 100 méter alatti kibolygók is elpusztíthatnak egy kisebb várost, vagy veszélyes szökőárat kelthetnek a világtengerbe ütközve. A 100-300 méteresek már egész országokat tarolhatnak le, míg a kilométeres objektumok akár az emberi civilizáció végét hozhatják el.

Forrás: Paul Chodas, NASA, JPL
Összesen 2300 veszélyes kisbolygó helyzete egy konkrét időpontban a belső bolygók pályáival együtt ábrázolva. A színek az égitestek méretét jelzik, a jobbra lefelé mutató szürke sugár alakzat pedig azt, hogy az objektumok nagyobb része még felfedezésre vár. Szemléltetésként az Apophis kisbolygó pályája is fel van tűntetve az ábrán. A kép nagyméretű változatának letöltése (Paul Chodas, NASA, JPL)

Cikkajánló

Forrás: AFP/Photo12

Forrás: ESO

Forrás: NASA, JPL, SSI

Lehet-e idegen űrhajó
a kisbolygók között?

Létezhetett egy másik Föld,
amely összeütközött velünk

Különleges képek
a Naprendszerről