Virtuális hasonmásaink segíthetnek a pénzügyi döntések meghozásában

Vágólapra másolva!
A virtuális valóság és bennük az embereket megszemélyesítő avatárok a szórakoztatáson kívül másra is alkalmasak lehetnek. Egészségesebb életre nevelhetnek bennünket, vagy segíthetnek a helyes pénzügyi döntések meghozatalában. De mivel virtuális másainkhoz erősen kötődünk, veszélyt is jelenthetnek számunkra: rajtuk keresztül még fogékonyabbá válhatunk a reklámipar fogásaira.
Vágólapra másolva!

Míg korábban avatárjaink, vagyis virtuális másaink egyszerű ikonok vagy kis felbontású képek voltak, a technika fejlődésével lehetővé vált, hogy a virtuális térben háromdimenziós formát öltsenek, és akár megszólalásig hasonlítsanak ránk. Ezek az úgynevezett hasonmás-avatárok megjelenésükben, tulajdonságaikban, viselkedésükben és szokásaikban is megegyezhetnek azokkal az emberekkel, akikről mintázták őket. Ennek eredményeként tudat alatt egyre inkább azonosulunk velük, és lényünk elválaszthatatlan részeként tekintünk rájuk. Ez a nagyon erős kötődés jó célokat is szolgálhat, de akár ellenünk is fordíthatják azt.

Jobban azonosulunk az avatárunkkal, ha az hasonlít ránk

A Dartmouth Egyetem agyi képalkotással foglalkozó laborjának munkatársai Kristina Caudle vezetésével vizsgálatot végeztek 15 szenvedélyes World of Warcraft-játékossal, akik átlagosan heti 23 órát töltöttek avatárjaik bőrébe bújva. Amikor a kísérlet résztvevőit megkérték, hogy játékbéli karakterükről meséljenek, jelentős agytevékenységet tudtak kimutathatni a mediális prefrontális kéregben. Ez az agyterület leginkább akkor aktiválódik, amikor önmagunkról beszélünk. Tehát annak ellenére, hogy az ebben a játékban használt avatárok képzeletbeli lények, és egyáltalán nem emlékeztetnek az őket irányító játékosra, a napi szintű, többórás kapcsolat hosszú távon a velük való azonosuláshoz vezetett.

Ahhoz, hogy avatárunk tudat alatt hatással legyen viselkedésünkre, nem kell feltétlenül órákat töltenünk a számítógép előtt. Ha virtuális megtestesítőnk megjelenésében nagymértékben hasonlít ránk, elegendő csupán napi 3-5 percig figyelemmel kísérnünk, hogy befolyással bírjon a társas kapcsolatokban tanúsított viselkedésünkre, csökkentse fóbiáinkat, vagy segítsen minket egy egészségesebb életmód kialakításában, sőt akár a helyes pénzügyi döntések meghozatalában is.

Forrás: AFP/Stephane de Sakutin
Avatár készítése a Second Life nevű virtuális valóságban

Hal Ersner-Hershfieldnek és kollégáinak eredményei is ezt támasztják alá. A kutatók 50 résztvevőnek készítettek virtuális hasonmásokat, amelyeket ezt követően 70 éves nyugdíjasokká alakítottak. A kísérlet résztvevői ezáltal időskori önmagukkal szembesülve beleélhették magukat a rájuk váró élethelyzetekbe, és ha csak virtuálisan is, de átélhették az öregkorral járó nehézségeket. Ezt követően a résztvevőket arra kérték, hogy képzeletben döntsenek 1000 dollár sorsáról. Azok a személyek, akik szembesültek időskori önmagukkal, a fix keretből kétszer többet szántak nyugdíjmegtakarításra, mint azok, akik nem éltek át hasonló élményt.

Avatárunk egészségesebb életmódra nevelhet minket

A digitális környezet gyógyászati célú felhasználása, vagyis a kiberterápia nemcsak a fóbiák és a stressz kezelésére alkalmas, hanem segíthet leszámolni helytelen étkezési szokásainkkal is. Amerikai kutatók 70 önkéntest arra kértek fel, hogy virtuális hasonmásaik étkezését figyeljék. Ha a kísérlet során az avatár a csokoládéból evett, szemmel láthatóan kissé meghízott, míg ha répát majszolt, fokozatosan egyre vékonyabbá vált. A női résztvevők ezután a kérdőívek kitöltése alatt sokkal kevesebbet fogyasztottak az eléjük tett édességekből. Az egyik hölgy így nyilatkozott: "Habár nagyon utálom a répát, jólesett látnom magam, ahogy egyre soványabbá válok, és ez arra késztet, hogy egészségesebben étkezzem." Jesse Fox, a kutatás eredményeit összefoglaló publikáció szerzője elmondta: "Ezek a modellek elég meggyőzőek lehetnek ahhoz, hogy belső ellenállásunk dacára is megváltoztassuk viselkedésünket." A kérdés ezután már csak az, hogy vajon mennyi ideig tart a jótékony hatás, milyen időközönként kell ismételni az avatár-terápiát és idővel vajon nem válunk-e érzéketlenné a látottakkal szemben.

Táplálkozási szokásaink veszélyeire rámutató internetes alkalmazással már hazánkban is találkozhatunk. A szembesítésben rejlő lehetőségeket szeretné kihasználni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága legújabb, interaktív népegészségügyi kampánya során. Az iWiW Megnézheted magad! alkalmazás felhasználóinak fotóit egy számítógépes program segítségével kövérré torzítják el, ezáltal az emberek láthatják káros étkezési szokásaik következményeit, és ez remélhetőleg kellően ösztönzi majd őket arra, hogy változtassanak eddigi életmódjukon.

Forrás: iwiw
Az iWiW alkalmazásával megnézhetjük, milyenek lennénk kövéren. Kattintson a képre az alkalmazás eléréséhez!

Virtuális hasonmások a reklámipar szolgálatában?

Avatárjaink vagy közösségi oldalakra feltett profilképeink emellett sokkal kevésbé erkölcsös célokra is felhasználhatók: például hogy még erősebb vágyat ébresszenek bennünk bizonyos termékek iránt, vagy még hatékonyabban győzzenek meg minket egy választási kampány során. Egy 2010-es kísérletsorozatban a Stanford Egyetem kutatói az avatárok fogyasztói viselkedésre gyakorolt hatását vizsgálták. A résztvevőknek kitalált üdítőitalok hirdetéseit mutatták, majd arra kérték őket, válasszák ki azt, amelyiket a legszívesebben fogyasztanák. A legtöbb ember választása arra az italra esett, amelynek reklámjában saját virtuális hasonmásuk szerepelt. Azok az üdítők, amelyeket egy idegen avatárjával népszerűsítettek, sokkal kevésbé keltették fel a résztvevők érdeklődését.

Ezen eredmények tanulsága szerint tehát a hirdetők jelentős hasznot húzhatnának, ha a közösségi oldalakon található képeinket egy ügyes trükkel az oldalon szereplő reklámokba integrálhatnák. Remélhetően a személyiségi jogok védelme ezt nem teszi majd lehetővé. Mindenesetre elgondolkodtató a tény, hogy ennyire mélyen kötődhetünk egy valóságban nem létező teremtményhez, és rajta keresztül ennyire kiszolgáltatottá és befolyásolhatóvá válhatunk. Ennek alapján talán érdemes elgondolkodnunk azon is, hol húzzuk meg személyes életterünk határait és mennyire engedjük be életünkben a virtuális világot.

Az avatár szó, amelyet azelőtt csak számítógépesjáték-függőktől és sci-fi rajongók szájából halhattunk, egyre inkább mindennapi életünk részévé válik. A szanszkrit eredetű avatara kifejezést a hinduizmusban az istenségek földi megtestesüléseire használják, akik valamilyen földi gonosszal szállnak harcba. A fogalmat mai értelmében Neal Stephenson használta először Snow crash című regényében. Avatár szóval illethetünk mindent, ami egy adott embert képvisel a virtuális világban, ilyen lehet például egy név vagy a beazonosítást könnyítő profilkép.

A számítógépes és online játékok világában avatárokon a felhasználók által irányított karaktereket, vagyis a virtuális valóságokat benépesítő lényeket (szörnyeket, varázserejű vagy mitikus alakokat és emberszerű teremtményeket) értjük. De avatár lehet minden mesterséges intelligencia emberszerű képi megjelenítése, amely segíti a géppel vagy programmal való kommunikációt.

Hegyi Bea

Készült a Scientific American Mind cikke alapján.

Az iWiW közösségi portált az [origo] kiadója, az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. üzemelteti.