Robotok tömkelege várta a látogatókat május 4. és 6. között a Budapesti Kongresszusi Központban a Jövő technológiái - Future & Emerging Technologies - kiállításon, az Európai Bizottság egyik kiemelt rendezvényén.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static4.origos.hu/i/1105/20110506sciencebe.jpg)
Környezetét értékelő robot
Nyüzsgő forgatag fogadta az embert, amikor belépett a FET (Future & Emerging Technologies - Jövő technológiái) második kiállítására, amelyet Budapesten tartottak. Rögtön a bejáratnál egy emberre igen hasonlító robottorzó akarta megszorítani a látogató kezét. Az egyszemű ECCEROBOT építője az emberi ízületek és izmok lehető legpontosabb működését igyekezett utánozni - sikerrel.
Ahogy haladtunk tovább a standok előtt, hirtelen egy akváriumban tekergőző polipkar vonta magára a figyelmet. Az ember először szinte nem is akarta elhinni, hogy robotot és nem élő állatot lát. Az OCTOPUS program egyik kiállítója elmondta, hogy egyelőre még csak két, vékony huzalok tucatjaival irányított, rugalmas, hajlékony anyagból készült kart készítettek, de tervezik a teljes polip megépítését. A robotot többek közt nehezen elérhető tárgyak megfogására, kiemelésére, összeszorítására lehet majd alkalmazni a víz alatt.
Következő érdekes helyszínen egy látszólag elkóborolt, kerekeken guruló robot jött velünk szembe. Kiderült, hogy gazdája agyhullámok segítségével irányítja. A kutató egy műanyag sapkát viselt, amelyen számos érzékelő található. Ezek az érzékelők az EEG készülékhez hasonlóan felfogják a használó agyhullámait, és továbbítják a robot felé az irányító "gondolatait". Az új típusú agy-robot interfészt kitűnően használhatják a mozgássérült vagy teljesen béna emberek, akik segítségével számos dolgot elvégeztethetnek a robottal, amelyre maguk képtelenek lennének.
A kiállítás következő állomásán nagyra nőtt "cickány" tapogatta bajuszszálaival a látogatót. A kutatók a kisemlősök érzékszőreiről mintázták a robot irányítóberendezését. A program még meglehetősen kiforratlan, de a rendszert sok helyen lehet majd használni, ahol más (például vizuális) irányítási rendszerek csődöt mondanak.
A kiállítás megtekintése után az esemény egyik magas rangú szervezője, Mario Campolargo, az Európai Bizottság Feltörekvő Technológiák és Infrastruktúrák Igazgatóságának vezetője az [origo] kérdésére elmondta, hogy a FET az európai kutatások egyik legkevésbé hagyományos, legkreatívabb része. "Ha végignézünk a kiállításon, akkor nemcsak egymásra épülő, de formabontó kutatásokra is láthatunk számos példát, amelyek egyebek között az agy működésének megértését, az érzékelő robotok kialakítását célozzák. A technikai fejlesztések nem egy-egy meghatározott tudományág eredményei, hanem ezek kölcsönhatásaiból adódnak. Valójában megpróbáljuk felfedezni az új ötletek, gondolatok jeleit, lényegtelen, hogy honnan származnak. Megpróbáljuk ezeket támogatni, hogy kibontakozhassanak, mivel ezek hosszú távon hatást gyakorolhatnak a jövő információs és kommunikációs technológiájára" - mondta Campolargo.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.