A Loch Ness-utóhatás: az év legjobb vizuális illúziói - videóval

Egy amerikai tudományos szervezet minden évben nemzetközi pályázatot hirdet, amelyen a legjobb, leglátványosabb vizuális illúziók vetélkednek a helyezésekért. Idén egy különleges mozgó-színváltó illúzió nyerte az első díjat.

Az amerikai Látástudományi Társaság (Vision Sciences Society) minden évben kiosztja a legjobb vizuális (látásunkat megtévesztő) illúziókért járó díjakat. Idén a Harvard két kutatója, Jordan Suchow és George Alvarez nyerte az első díjat. Illúziójuk lényege, hogy mozgás hatására nem észleljük a színváltozásokat.

Szögezzük tekintetünket az alábbi videón látható fehér pontra, és indítsuk el a lejátszást! Amíg a színes pontok álló helyzetben vannak, jól követhetjük az egyes pöttyök színváltozásait. Amint azonban a pontok mozogni kezdenek, úgy tűnik, mintha megszűnnének a színváltások, pedig ugyanúgy folytatódnak, mint amikor álltak a pettyek.

A második díjat Erica Dixon, Arthur Shapiro és Kai Hamburger (American University, USA, Universität Giessen, Germany) kapta kontraszthatásos illúziójáért, a harmadik díjat pedig Mark Wexlernek (Université Paris V, France) ítélték oda Loch Ness-utóhatás című illúziójáért. A két illúzió - a tíz döntőssel együtt - a Best Illusion of the Year honlapon tekinthető meg.

A második díjas illúziónál a négy korong fényereje állandóan változik. A felső két petty fehérré válik, amikor az alsó kettő fekete lesz, és fordítva. Amikor a korongokat osztott háttérbe helyezzük, akkor a pettyek átlósan rendeződnek csoportba. Ez a csoportmintázat a korongok hátterükhöz viszonyított kontrasztját követi.

A mozgás leghíresebb illúziója a mozgási utóhatás. Ha egyenletes mozgást nézünk egy ideig, akkor a dolgok egy pillanatra mintha fordítva kezdenének mozogni. Az illúziót a Loch Ness-tavat tápláló vízesés bámulása közben fedezték fel, ezért kapta a Loch Ness-utóhatás becenevet. Az eredeti illúzió - bár fontos - nem túl izgalmas, mert a látszólagos mozgás lassabb, mint az eredeti.

A most harmadik díjat kapott illúziónál az illuzórikus mozgás százszor gyorsabb, mint a kiváltó mozgás. A középen lévő gombra kattintva indítsuk el az ábrát. Pillantásunkat a piros pontra rögzítsük (de az illúzió akkor is létrejön, ha a vonalakra figyelünk) miközben a körben mozgó szürke vonalakat nézzük. A vonalak hirtelen visszaugranak. Bármilyen hihetetlen, ez az ugrás csak illúzió, amelynek kiváltója a vonalak véletlenszerű átrendeződése!

A tíz legjobb illúzió közül az egyik kedvencem a "velencei maszk" illúzió. Figyeljük meg alaposan a képet, mit látunk rajta.

Az emberek zöme egy arc sziluettjét fedezi fel a maszk közepén. Pedig ha alaposan megnézzük a képet, egy csókolózó pár (is) látható a maszkban. Ha már mindkét képet megláttuk, akkor a két kép váltakozva fog megjelenni. Ezt a fajta illúziót, ahol a néző az érzékelés két egyformán lehetséges, felcserélhető stabil állapotát éli át, bistabil illúzónak nevezzük.

Végül egy szinte hihetetlen illúzió, a "halgerinc tapintási illúzió". Simítsuk végig ujjbegyünkkel a pontok mentén a hal gerincét, miközben pillantásunkat a bordákra koncentráljuk. Az illúziót legkönnyebben akkor tapasztaljuk meg, ha ujjunkat a rajzolt ujjhegytől a hal fejéig húzzuk végig. Miután párszor végighúztuk ujjunkat a nyíl irányában (vagy oda-vissza), határozott bemélyedést fogunk érezni a gerinc vonalában a sima képernyőn. Az illúzió azért jön létre, mert a felület alakjának és textúrájának információját is ugyanazok a tapintási érzőidegek továbbítják az agyba. A két információ áram "keresztbe beszélése" miatt a bordázat textúrája befolyásolja a középvonal formájának érzékelését.

A vizuális illúziók létrejötte

Annak megértéséhez, hogy miként hozza létre az agy a valóság képét, az egyik legfontosabb eszköz az idegtudománnyal foglalkozó kutatók kezében a vizuális (látási) illúzió. A festőművészek és az illuzionisták már jóval a tudósok előtt használták a szem becsapására a látási illúziókat, persze csak a hétköznapi tapasztalatokra alapozva. Az agy becsapásának egyik legegyszerűbb és leggyakrabban alkalmazott módja, amikor elhitetik vele, hogy a kétdimenziós festővásznon tulajdonképpen háromdimenziós képet látunk, vagy hogy néhány ecsetvonás valójában egy csendélet.

Vizuális illúziók akkor jönnek létre, amikor elválik egymástól a fizikai valóság és egy tárgy vagy esemény szubjektív érzékelése közötti kapcsolat. Amikor látási illúziót élünk át, akkor olyasvalamit látunk, ami nincs is ott, vagy nem veszünk észre valamit, ami ott van, esetleg valami egészen más dolgot látunk, mint ami ténylegesen ott van. Az érzékelés és a valóság közti kapcsolat ilyen megszakadása miatt a látási illúziók demonstrálják, hogyan bukhat meg az agy a fizikai világ újraalkotása közben. E bukások tanulmányozásával megismerhetjük, milyen számítási módszereket alkalmaz az agy a látásérzet kialakításához.