A számítógépekről és a nyelvtechnológiáról a Mindentudás Egyetemén: már nézhetők a teljes felvételek

Vágólapra másolva!
A Mindentudás Egyetemén Kornai András beszélt arról a jelenségről, hogy ma már nehéz úgy információt szerezni, hogy első körben ne számítógéppel kerülnénk kapcsolatba. Az előadást, a kapcsolódó kerekasztal-beszélgetést és a riportfilmet most teljes egészében megnézheti az alábbi videókon.
Vágólapra másolva!

Szóból ért...? - Ember, gép, nyelvtechnológia
Kornai András előadása

A beszélő és az embert megértő számítógép a sci-fi világából lassan átvonul a hétköznapi életbe. Ma már nehéz úgy információt szerezni, hogy első körben ne számítógéppel kerülnénk kapcsolatba. Miközben szöveges dokumentumokat írunk, automatikusan ellenőrizzük a helyesírást. Internetes keresőt használva több nyelv- és beszédtechnológiai alkalmazást is mozgósítunk, mint például a szótövezést vagy az információkinyerést. Ezek az alkalmazások láthatatlanul dolgoznak a háttérben, és jelentősen megkönnyítik a munkánkat. Az előadás az ilyen alkalmazások elméleti alapját, működési mechanizmusait mutatja be az információelmélettől a mai modern nyelvelméletekig.

http://mindentudas.hu/plugins/me/embed.php?id=2520

Beszélgetés a szemantikus webről
Kornai András, Lévai Balázs, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Szakadát István, Varasdi Károly

Az internet a 21-ik században sokaknak és egyre többeknek a munka, a szórakozás, a kommunikáció mindennapi terepe. Azt viszont, hogy mi történik a háttérben csak kevesen tudják, értik. Nekünk, felhasználóknak kézenfekvő, hogy ha keresünk valamit, begépeljük a kulcsszót, és ömlenek a találatok. A háttérben a matematika és nyelvészet, nyelvtechnológia kutatási eredményei állnak. Ahogy ezek fejlődnek, úgy változik, fejlődik az internet, a web. A mai kerekasztal témája a web egy lehetséges következő fejlettségi szintje, a szemantikus web.

http://mindentudas.hu/plugins/me/embed.php?id=2662

Szóból ért...?
A Kornai András információ- és nyelvelméleti előadásához kapcsolódó dokumentumfilm azokat a nyelvtechnológiai fejlesztéseket mutatja be, amelyek szinte észrevétlenül szövik át mindennapjainkat: miközben interneten keresünk, amikor automata sorompó enged ki a parkolóházból vagy, ha lefordítjuk kedvenc zeneszövegünket, ezeket az alkalmazásokat használjuk. A beszélő és embert megértő számítógépek ma már nemcsak a sci-fikben léteznek.

http://mindentudas.hu/plugins/me/embed.php?id=2809

Az előadásról még több információt talál a Mindentudás Egyeteme 2.0 honlapján.