A magyarok kimagasló teljesítményt nyújtanak a CERN főigazgatója szerint

Vágólapra másolva!
"A magyarok kimagasló teljesítményt nyújtanak a technológiai fejlesztések és az analízisek terén. Számos dologban kitűnnek, erősségeik mellett nem is ismerem azokat a tulajdonságaikat, amelyekben kevésbé jeleskednének" - mondta Prof. Rolf-Dieter Heuer, a CERN (európai részecskefizikai kutatóközpont) főigazgatója a CERN vándorkiállításának budapesti megnyitóján.
Vágólapra másolva!

Heuer beszélt az "isteni részecskéről", továbbá a rejtélyes sötét anyagról és energiáról. Három magyar kutató is megszólal a filmben, főként az Univerzum ősanyagával, a kvark-gluon-plazmával folytatott kísérletekkel kapcsolatban.

Készítette: Werovszky Vera. A film az ELTE TTK Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiai Pedagógiai Központ, illetve a Szent László Gimnázium Tömegkommunikáció szakának együttműködésével készült. Az LHC-ről és a CERN-ről készült képeket a CERN készítette.