hirdetés

Mi szüksége az emberiségnek elkábított csimpánzokra?

2011.06.21. 14:12

Már csak két országban végeznek fizikai beavatkozásokkal járó kísérleteket csimpánzokon: Gabonban és az Egyesült Államokban. A kutatók egy része azzal érvel, hogy a csimpánzok felhasználása nélkülözhetetlen bizonyos gyógyszerkísérletekhez, az állatvédő aktivisták szerint azonban megengedhetetlen, hogy a 21. században is kínozzanak állatokat - írja a Nature. Az Egyesült Államokban most egy független bizottság vizsgálja, szükség van-e a tudományos célú csimpánzkísérletekre.

Az Egyesült Államokban három kutatóközpont létezik, ahol főemlősökkel - köztük csimpánzokkal - végeznek gyógyszerkísérleteket. Ezek közül a legnagyobb a Louisana államban lévő New Iberia Research Center (NIRC), ahol makákók mellett 360 csimpánzt is tartanak állatkísérletek céljából. A kísérleteket főként a gyógyszergyártó cégek rendelik meg, és a költségek jelentős részét is ők fizetik, de az intézmény állami támogatást is kap a fenntartáshoz.

Történelmi jelentőség

A csimpánzok számos emberi betegség kutatásában jelentős szerepet töltöttek be: rajtuk fejlesztették ki a gyermekbénulás elleni oltást (a Sabin-cseppeket), és csimpánzokon fedezték fel a szivacsos agyvelőgyulladás fertőző természetét. Létfontosságú szerepet játszottak a hepatitis B vakcina létrehozásában és a hepatitis C vírus (HCV) 1989-es felfedezésében.

Forrás: AFP

A kutatásokból nagy hasznot húzott az emberiség. A hepatitis B elleni oltás bevezetése miatt 1991-re a betegség megjelenése 98 százalékkal csökkent a 15 év alatti gyerekeknél az Egyesült Államokban. A HCV felfedezése után a véradásból származó vér szűrésével 2000-re szinte a nullára csökkent a transzfúzióval kapcsolatos HCV fertőzések száma az USA-ban.

A csimpánzkutatások még most is hoznak eredményeket. A csimpánzkísérletek fenntartása melletti legerősebb érv jelenleg éppen a HCV elleni vakcina kidolgozása. E gyógyszer kifejlesztését jelentősen meggyorsíthatja, ha csimpánzokon folytatják a kutatásokat. A hepatitis C fertőzés jelenleg legalább 170 millió embert érint világszerte, és gyakran okoz tartós májkárosodást vagy májrákot. A csimpánzok alkotják az egyedüli állatmodellt, amelyben az emberi HCV képes szaporodni, ezért rendkívül fontosak a vakcina kifejlesztéséhez. Ezenkívül más, kevesebb embert érintő betegségek kutatását is megkönnyítik.

Érvek a csimpánzkísérletek betiltása mellett

A vitathatatlan eredmények ellenére az állatvédők és állatjogi aktivisták - akik között olyan neves személyiségek vannak, mint a világhírű csimpánzkutató Jane Goodall - azonban már régóta nyomást gyakorolnak a kormányzati szervekre, hogy szüntessék be a csimpánzkísérleteket.

A kritikusok hangja különösen az után erősödött fel, hogy a Humane Society of the United States (HSUS) egyik képviselőjének 2008-ban sikerült beépülnie a NIRC munkatársai közé, és kilenc hónapos ott-tartózkodása alatt több megrázó rejtett kamerás felvételt készített a csimpánzokkal és más majmokkal való, sokszor embertelen bánásmódról. A videót bemutatta az ABC televíziós társaság, és általános felháborodást váltott ki. A filmen többek közt olyan jelenetek láthatók, amikor egy benyugtatózott csimpánz leesik az ülőhelyéről a betonpadlóra, vagy egy harapós makákót vasrúddal "fegyelmeznek meg".

 


A HSUS rejtett kamerás felvételei a csimpánzkísérletekről
FIGYELEM! Sokkoló felvételek, megnézése csak erős idegzetű, felnőtt nézőknek ajánlott!

A riport bemutatása után Jane Goodall a következőket nyilatkozta: "Még egyetlen olyan laboratóriumban sem jártam, ahol ilyen sok csimpánzt láttam volna, amelyek ennyire erős félelmet mutattak." Tom Vilsack mezőgazdasági államtitkár vizsgálatot rendelt el a NIRC állattartási gyakorlatával kapcsolatban. A következő 14 hónapban a központot többek közt ellenőrizte az amerikai mezőgazdasági minisztérium két egysége, valamint a főtámogató, a Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institutes of Health, NIH) több munkatársa. A kormányzat ügynökségei más főemlősökkel kísérletező intézetekben is szúrópróbaszerű vizsgálatokat tartottak.

Az ellenőrzések eredményeképpen a dolgozók egy részét elbocsátották, a többit továbbképzésre küldték, ahol többek közt az állatokkal való minél humánusabb bánásmódról volt szó. Az intézmények állami támogatása is csökkent, de a nagy gyógyszergyártó cégek közül csak a GlaxoSmithKline szakított a csimpánzkísérletekkel. Közleményükben kijelentették: "a nagy emberszabású majmok használata a jövőben kevésbé egyértelmű, mint amilyen korábban lehetett".

A lehetséges jövő

A NIRC igazgatója, Thomas Rowell kiáll a csimpánzkísérletek folytatása mellett. Ő és támogatói azt hangsúlyozzák, hogy a kutatások szükségesek ahhoz, hogy kifejleszthessék a hepatitis C elleni oltóanyagot; hatékonyabb gyógyszereket kísérletezzenek ki a hepatitis B és C ellen; kipróbálják a különféle betegségek ellen hatékony monoklonális antitestekkel kapcsolatos kezeléseket, valamint oltóanyagot dolgozzanak ki a légzőszervi szinciciális vírus ellen. Ez utóbbi szezonális vírus évente több mint 66 000 öt éven aluli gyereket öl meg a világon. A legtöbb felsorolt betegséggel kapcsolatos kísérletekhez vagy a csimpánzok az egyedüli rendelkezésre álló modellállatok, vagy messze a legalkalmasabbak - érvelnek a támogatók.

Forrás: AFP
Fogságban tartott csimpánz

A kísérleteket ellenző aktivisták azonban nem látnak ésszerű magyarázatot a csimpánzkísérletek folytatására, elsősorban azért - mondják -, mert az egyre kifinomultabb in vitro ("üvegben") módszerek szükségtelenné teszik ezeket. Azzal is érvelnek, hogy az ember és a csimpánz genetikai hasonlósága ellenére lényeges különbségek vannak a két faj között, például az immunválaszgénekben, és ezek a különbségek nem teszik igazán alkalmas biológiai modellé a csimpánzokat. "Ne mentegetőzzünk azzal, hogy a csimpánzok nélkülözhetetlenek ezekhez a kísérletekhez!" - mondja John Pippin orvos, a washingtoni Orvosi Társaság a Felelős Orvostudományért vezető orvosi és kutatási tanácsadója.

2011 elején a független Amerikai Tudományos Akadémia nagy tekintélyű orvosi szakosztálya, az Orvosi Intézet (Institute of Medicine, IOM) vizsgálatba kezdett, hogy elkészítse saját elemzését arról, indokoltak-e tudományos szempontból a csimpánzkísérletek. A Committee on the Use of Chimpanzees in Biomedical and Behavioral Research (Csimpánzok felhasználása az orvosbiológiai és viselkedési kutatásban) elnevezésű különbizottság jelentése lesz az eddigi legnagyobb horderejű nyilatkozat a témában, de valószínűleg még ez sem fogja lecsillapítani a kedélyeket. A bizottság alakuló ülése május 26-án volt Washingtonban, és éles vitákat hozott. Azóta az állatvédők nyomására, elfogultságra és hozzá nem értésre hivatkozva visszahívták a bizottság két ideiglenes tagját, és pár napja leváltották a bizottság elnökét is. A bizottság szóvivője nem árulta el az elnök eltávolításának okát, csak annyit közölt, hogy hamarosan megválasztják az új elnököt, aki a legközelebbi tanácskozást vezeti majd augusztus 11-én.

Forrás: Nature

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Most
Top 12 óra
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat