Látványos műholdképek egy vulkán első ismert kitöréséről

Nabro vulkán első ismert kitörése
Vágólapra másolva!
Az űrfelvételek jelentik az afrikai Nabro-vulkán egyetlen megbízható megfigyelési lehetőségét, mivel a tűzhányó a Nagy-hasadékvölgy mentén, nehezen megközelíthető helyen, Eritrea és Etiópia határán fekszik. A képek jelentőségét növeli, hogy a mostani az első ismert kitörése.
Vágólapra másolva!

A Nabro-tűzhányó június 12-ei aktivizálódása költözésre kényszerítette a helyi lakosságot, hamufelhője pedig rendkívül nagy távolságra eljutott. Hatása észlelhető volt egész Kelet- és Észak-Afrikában, de még a Közel-Keleten is, a légi forgalomban is fennakadásokat okozva.

A Nemzetközi Űrállomásról készült hamisszínes felvételen (felső kép) jól kirajzolódnak az izzó területek. Élénkpiros szín mutatja a kráter központi részében lévő, illetve a tőle nyugatra (balra) tartó lávafolyást. A kráter feletti kékesfehér színű felhő főként a kiszökő vízgőzből kondenzálódhatott, ahogyan a vízgőz a kitörési oszlop emelkedésével lehűlt. A ciánkék, fátyolosabb megjelenésű felhő (a lávafolyás felett) a láva kigázolgását jelzi.

Forrás: earthobservatory.nasa.gov
Hamisszínes felvétel a kitörésről

A valós színes felvételen (lent) szintén a vulkáni felhőt látjuk, ugyanazon a napon. Ezen már jobban látszik a kráter nyílása felett emelkedő, sötétszürke színű hamuoszlop. A visszahulló hamu a krátertől délre és nyugatra fekvő területeken feketévé színezi a felszínt.

Forrás: earthobservatory.nasa.gov
Valódi színes felvétel a kitörésről

A vulkán kitörési oszlopa elérte a 14 ezer méteres magasságot, majd egy héttel később csaknem a felére esett vissza. A zsugorodó hamuoszlop alól előtűnt teljes hosszában a mintegy 15 kilométeres lávafolyás (lent). A végén legyezőszerűen szétterülő lávafolyás kis viszkozitása következtében nagy távolságokra eljuthat. A vulkán továbbra is aktív, bár a működés hevessége június végére csillapodott.

Forrás: earthobservatory.nasa.gov
Infravörös felvétel a zsugorodó hamufelhőről és a lávafolyásról

A Nabro csak egy, a Nagy-hasadékvölgy mentén sorakozó tűzhányók közül. Az eddig csendes, szinte ismeretlen vulkán az úgynevezett Afar-térségben, a Danakil-mélyedésben fekszik. Különlegessége, hogy szemben a térségben jellemző bazaltos vulkánossággal, a Nabro vulkáni rendszer trachitos összetételű, azaz nagyobb szilícium-tartalmú. A trachitos vulkánosság a lávaöntő bazaltossal ellentétben heves, robbanásos kitörésekkel jár (ezt jelzi a több kalderából álló rendszer is, hiszen a kaldera a vulkáni kúp felrobbanásának, összeroskadásának eredménye).

Forrás: earthobservatory.nasa.gov
A kitörés előtt (január 30.) készült felvételen jól látható a kettős kaldera

A Nabro vulkáni kúpja 2218 méter magas, kalderája pedig 8 kilométer átmérőjű. A patkó alakú kalderán belül kivehető két kisebb kaldera is. A délnyugat felé nyitott kalderából egykori lávafolyások nyomai kígyóznak lefelé, melyek a kutatók szerint valószínűleg fiatal, néhány ezer éves vulkáni működés nyomai, tehát lehetséges, hogy a tűzhányó többször is kitörhetett az elmúlt 10 ezer év során anélkül, hogy az emberiség észlelte volna.