A klímaváltozás nyertesei lehetnek a szürke bálnák

Mainál sokkal változatosabb étrendjüknek köszönhették a szürke bálnák, hogy számos globális lehűlési és felmelegedési ciklust túléltek az elmúlt évmilliók során. Amerikai paleontológusok szerint az aljzaton élő gerinctelen állatok mellett heringeket és apró rákokat is fogyasztottak, így a bálnavadászat előtti populációk a mai 22 ezres egyedszám négyszeresét is elérhették.

A szürke bálnákkal foglalkozó szakemberek egyik nagy kérdése, hogy ha a faj ősi populációi a maiakhoz hasonlóan vándoroltak és táplálkoztak, akkor vajon mi történhetett velük a jégkorszak során, amikor a fő táplálkozási területük nagy része eltűnt. A Kalifornia Egyetem (Berkeley) és a Smithsonian Intézet paleontológusai ezért megvizsgálták, hogy a kaliforniai szürke bálna (Eschrichtius robustus) milyen válaszokat adott az éghajlatváltozásokra az elmúlt 120 ezer év során. Ez a faj a természetvédelem egyik emblematikus figurája, mivel az 1930-as években akkor indították el sikeresen a védelmét, amikor már 1000-nél is kevesebb példányuk maradt - alig 75 évvel a szisztematikus bálnavadászat beindítása után.

A kutatók szerint a múltban jóval nagyobb szürke bálna populációk élhettek, s a PLoS ONE folyóiratban megjelent publikációban ezt azzal támasztották alá, hogy jóval változatosabb táplálékforrással rendelkezhettek a maiaknál. A szürke bálnákról eddig azt gondolták, alapvetően úgy táplálkoznak, hogy felszippantják a tengeraljzat üledékét és kiszűrik belőle a férgeket és az Amphipoda rákokat, vagyis az úgynevezett bentosz (aljzaton lakó) szervezeteket. Néhány bálnánál azonban ma is megfigyelték, hogy a sziláscetekhez hasonlóan heringekkel és apró lebegő rákokkal (krill) is táplálkoznak és vándorlás helyett egész évben a kanadai Vancouver-sziget környékén tartózkodnak. A paleontológusok azt feltételezik, hogy ez lehetett a bálnák sikerének titka a múltban is.

Stephen Palumbi, a Stanford Egyetem kutatója a közelmúltban a munkatársaival a szürke bálna genetikai diverzitását vizsgálta, és úgy becsülte, hogy a populáció nagysága 76 ezer és 120 ezer között lehetett, mielőtt az ember vadászni kezdte volna őket. Ez a szám azonban jelentősen eltér az ökológusok által javasolt maximum 15-20 ezer példánytól. Szerintük ugyanis a Baja Californiatól a Bering-tengerig tartó 11 ezer kilométeres vonulási útvonal ennyi példányt tud ellátni jelenleg, és így lehetett ez a múltban is.

A most elvégzett vizsgálatok szerint, amennyiben a nagyobb egyedszám a helyes, akkor a szürke bálnák eléggé nagy számban vészelték át a jégkorszakot ahhoz, hogy elkerüljék az úgynevezett palacknyak hatást. Utóbbi akkor jelentkezik, amikor egy populációban az egyedszám olyan kicsire csökken, hogy a beltenyészet gyakori jelenséggé válik. Ez lecsökkenti a genetikai diverzitást a fajon belül, és így csökken a képességük, hogy alkalmazkodjanak a környezeti változásokhoz. A kisebb egyedszámnál mindössze néhány száz vagy ezer példány élné túl a jégkorszakot, ami már észrevehető nyomokat hagyna a DNS-adatokban.

Az új vizsgálatok azt mutatják, hogy a szürke bálnának jóval nagyobb az evolúciós alkalmazkodó képessége, mint eddig gondolták. Ez pedig segítheti őket, hogy könnyebben túléljék az előrejelzések szerint rájuk váró környezeti változásokat az elkövetkező évszázadokban, mely során jelentősen emelkedhet a tenger vízszintje. Sőt, akár a nagy klímaváltozás nyertesei között is lehetnek.

Lindberg és Pyenson pár éve kezdte el a saját vizsgálatait a vitatott bálnapopuláció becslések ismeretében. Azt gondolták, annak megértése, hogyan alkalmazkodtak a szürke bálnák a klímaváltozásokhoz az elmúlt 3 millió évben, segíthet megbecsülni, hogyan fognak reagálni a napjainkban észlelhető változásokhoz. A szürke bálnák 2,5 millió évvel ezelőtt bekövetkezett megjelenése óta a Földön több mint 40 lehűlési-felmelegedési ciklus zajlott le, melyek mindegyike jelentősen befolyásolta a bolygó flóráját és faunáját. A legutolsó lehűlés során (50-10 ezer évvel ezelőtt) a legtöbb szárazföldi nagyemlős eltűnt a klímaváltozás és az emberi beavatkozás együttes hatására. A tengeri élővilág azonban megúszta nagyobb kihalás nélkül, és viszonylag kevés új faj jelent meg.

A kaliforniai vagy keleti szürke bálna a szürke bálnák két túlélő populációjának egyike, és körülbelül 150-200 ezer évig követhető vissza a földtörténeti múltban. A két kutató ebből az utolsó 120 ezer évet vizsgálta, mely során a Föld éghajlata melegből glaciálisba (jégkorszakba) váltott, majd ismét felmelegedett a ma tapasztalható értékre. A hideg időszakban az óceán vizének jelentős része csapdába esett a szárazföldi gleccserekben, emiatt a tengerszint mintegy 120 méterrel lett alacsonyabb. Ennek következtében a Bering-tenger sekélytengeri self területének körülbelül 60%-a megszűnt. Jelenleg ez a sekély platform a szürke bálnák legfontosabb nyári táplálkozási területe, mivel evés közben 75 méternél mélyebbre nem szoktak lemenni.

Ha a szürke bálnák a legutolsó jégkorszak során is ide jártak nyáron enni, akkor nehéz elképzelni, hogyan kerülhették el a populáció összeomlását, amikor ennyire lecsökkent területen jutottak hozzá a bentosz szervezetekhez. A paleontológusok kiszámolták a tengerszintcsökkenés miatt elveszített táplálékmennyiséget, illetve azt a mennyiséget, amely ahhoz szükséges, hogy a bálnapopuláció túlélje az eljegesedést. Arra a következtetésre jutottak, hogy a meleg periódusban a bálnáknak valami alternatív élelmiszerforrást is felhasználva legalább 70 ezres populációt kellett fenntartani annak érdekében, hogy a glaciális időszakban ne csökkenjen a létszámuk 5-10 ezer példány alá. Ennél kisebb példányszám esetén ugyanis már jelentkezne genetikai palacknyak hatás, aminek eddig nem találták nyomát a mai populációban.

Napjainkban a Bering-tenger az egyik legproduktívabb tengeri ökoszisztéma a nyári időszakban, de a szürke bálnákkal ellentétben a madarak és az egyéb tengeri emlősök nem biztos, hogy ilyen jól reagálnak az előrejelzésekben szereplő hőmérséklet- és tengerszint-emelkedésre. A két paleontológus arra biztatja kutatótársait, hogy fókuszáljanak a területen élő fajok történeti ökológiájának felderítésére, hogy megérthessék a változó környezettel együtt járó komplex kölcsönhatásokat. Véleményük szerint a fajok ökológiai jellemvonásai mellett a geológiai és őslénytani adatokat is figyelembe kellene venni, hogy megalapozottabb természetvédelmi intézkedéseket hozzanak.